Debrecen, Sas utca
További képek a Fotólistában

Állapot: Áthelyezve innen

Debrecen
Sas utca
A Csokonai Színház közelében, majd gondolkozom rajta, pontosan hol is van. :]E

Elbontás2022. április
Felállítás1990. június

Szabó Márton (építész, közreműködő)

Berci
2008.02.28. 02:02
Ennek a mackónak bizony van egy tesója is, bátyja. Budapesten, a I. kerület, Nagy Imre téren. Az eredeti, budai szobor készült 1956-ban, a forradalom évében, ez a debreceni (másodpéldány), vélhetően később került utcára. (Alkotója, a debreceni születésű Medgyessy Ferenc 1958-ban hunyt el.)
Köszönöm Jolandának a debreceni kút felállításának évszámát.
Érdekességek: a debreceni kőmaci és kút újszerű állapotban van, három kifolyóval és három (kis) tállal is rendelkezik, talapzata valamivel magasabb, formája is eltérő. A budai szobor egy kifolyója alatt nagyobb kőtálba csorog a víz. Ha éppen működik.
TundeK62
2008.11.22. 00:57
Segíthetek a helyszínben? Az a sárga épület ott a háttérben a régi városháza. A mögötte lévő kis parkban van a szobor.Tényleg Sas utca.
Besenyei-Kovács Mária
2023.12.30. 19:43
A napokban visszaköltözött a Mackós-kút a Sas utcára. Nem pont a régi helyére, egy kicsit szembe vele.

Blogbejegyzések a műlapról
5 különleges maciszobor Budapesten
Mirror blogja @ 2015.05.14. 15:33
A fővárosban medve- és maciszobrokból is nagyon jó a felhozatal. Nemcsak az állatkertben láthattok medvéket, ha figyelmesek vagytok, Budapest parkjaiban is találkozhatok velük. Sőt, ezeket a mackókat meg is simogathatátok, igaz az ő bundájuk nem puha, hanem kőből vagy bronzból...

Berci műlapja

Kapcsolódó
Mackós-kút
Közös gyűjteményben
Állatszobrok

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Mackós-kút" c. alkotás fotói

Brrrrrrrrummm!
Alkotó
Medgyessy FerencSzabó Márton (építész, közreműködő)
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
3439
Feltöltve
2008.02.28. 02:02

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Berci 08.02.28. 02:02
Brrrrrrrrummm!

"Mackós-kút" c. alkotás fotói

Alkotó
Medgyessy FerencSzabó Márton (építész, közreműködő)
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
16612
Feltöltve
2009.04.17. 20:23

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.04.17. 20:23

"Mackós-kút" c. alkotás fotói

Alkotó
Medgyessy FerencSzabó Márton (építész, közreműködő)
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
16614
Feltöltve
2009.04.17. 20:25

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.04.17. 20:25

"Mackós-kút" c. alkotás fotói

Alkotó
Medgyessy FerencSzabó Márton (építész, közreműködő)
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
42631
Feltöltve
2010.02.05. 09:54

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Gyurkóné Edit 10.02.05. 09:54

"Mackós-kút" c. alkotás fotói

Alkotó
Medgyessy FerencSzabó Márton (építész, közreműködő)
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
42632
Feltöltve
2010.02.05. 09:55

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Gyurkóné Edit 10.02.05. 09:55

"Mackós-kút" c. alkotás fotói

Alkotó
Medgyessy FerencSzabó Márton (építész, közreműködő)
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
52464
Feltöltve
2010.05.05. 10:25

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Gyurkóné Edit 10.05.05. 10:25

"Mackós-kút" c. alkotás fotói

Alkotó
Medgyessy FerencSzabó Márton (építész, közreműködő)
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
180211
Fotózva
2014. március
Feltöltve
2014.09.20. 03:17
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ45/10 • 1/1600 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.09.20. 03:17
2014. március

"Mackós-kút" c. alkotás fotói

Alkotó
Medgyessy FerencSzabó Márton (építész, közreműködő)
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
180212
Fotózva
2014. március
Feltöltve
2014.09.20. 03:17
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ45/10 • 1/1000 • ISO100

180213
Fotózva
2014. március
Feltöltve
2014.09.20. 03:17
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ80/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.09.20. 03:17
2014. március

"Mackós-kút" c. alkotás fotói

Alkotó
Medgyessy FerencSzabó Márton (építész, közreműködő)
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
185320
Feltöltve
2014.10.30. 15:50
EXIF információk...
EASTMAN KODAK COMPANY / KODAK CX7525 ZOOM DIGITAL CAMERA
ƒ56/10 • 1/350

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.10.30. 15:50

"Mackós-kút" c. alkotás fotói

Alkotó
Medgyessy FerencSzabó Márton (építész, közreműködő)
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
185321
Feltöltve
2014.10.30. 15:51
EXIF információk...
EASTMAN KODAK COMPANY / KODAK CX7525 ZOOM DIGITAL CAMERA
ƒ56/10 • 1/125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.10.30. 15:51

"Mackós-kút" c. alkotás fotói

Alkotó
Medgyessy FerencSzabó Márton (építész, közreműködő)
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
185322
Feltöltve
2014.10.30. 15:52
EXIF információk...
EASTMAN KODAK COMPANY / KODAK CX7525 ZOOM DIGITAL CAMERA
ƒ27/10 • 1/350

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.10.30. 15:52

"Mackós-kút" c. alkotás fotói

Alkotó
Medgyessy FerencSzabó Márton (építész, közreműködő)
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
185323
Feltöltve
2014.10.30. 15:52
EXIF információk...
EASTMAN KODAK COMPANY / KODAK CX7525 ZOOM DIGITAL CAMERA
ƒ56/10 • 1/250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.10.30. 15:52

"Mackós-kút" c. alkotás fotói

2015
Alkotó
Medgyessy FerencSzabó Márton (építész, közreműködő)
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
337317
Fotózva
2015. december
Évszám
2015
Feltöltve
2018.12.28. 21:17
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ59/10 • 1/20 • ISO640

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 18.12.28. 21:17
2015. december
2015

"Mackós-kút" c. alkotás fotói

Alkotó
Medgyessy FerencSzabó Márton (építész, közreműködő)
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
459286
Fotózva
2013. július
Feltöltve
2021.09.20. 19:29
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ34/10 • 1/400 • 5mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.09.20. 19:29
2013. július

Adalék vagy máshol

"Mackós-kút" c. alkotás fotói

A Budapesti egy 1961-es könyvből.
Alkotó
Medgyessy FerencSzabó Márton (építész, közreműködő)
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
15476
Évszám
1961
Feltöltve
2009.03.26. 16:02
Képinfó
Nem a helyszínről
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 09.03.26. 16:02
1961, Archív felvétel
A Budapesti egy 1961-es könyvből.

"Mackós-kút" c. alkotás fotói

A Budapesti II.
Alkotó
Medgyessy FerencSzabó Márton (építész, közreműködő)
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
16581
Feltöltve
2009.04.17. 16:05
Képinfó
Nem a helyszínről
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 09.04.17. 16:05
Archív felvétel
A Budapesti II.
Összesen 17 fotó

Műlap története

01.06. 17:17
A "Mackós-kút" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
01.03. 14:16

23.12.30. 19:45
A "Mackós-kút" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
23.12.30. 19:43
A "Mackós-kút" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
23.12.30. 10:52
1 új fotót töltöttem a "Mackós-kút" műlaphoz
22.05.06. 10:46
A "Mackós-kút" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
22.05.06. 10:44
A "Mackós-kút" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
21.09.20. 19:29
1 új fotót töltöttem a "Mackós-kút" műlaphoz
18.12.28. 21:17
1 új fotót töltöttem a "Mackós-kút" műlaphoz
17.04.30. 13:40
Megérintettem a "Mackós-kút" alkotást
15.02.28. 11:56
A "Mackós-kút" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
14.12.06. 12:21
A "Mackós-kút" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
14.12.06. 12:20
A "Mackós-kút" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
14.10.30. 15:52
1 új fotót töltöttem a "Mackós-kút" műlaphoz
14.10.30. 15:52
1 új fotót töltöttem a "Mackós-kút" műlaphoz
14.10.30. 15:51
1 új fotót töltöttem a "Mackós-kút" műlaphoz
14.10.30. 15:50
1 új fotót töltöttem a "Mackós-kút" műlaphoz
14.09.20. 03:17

13.06.26. 12:20
A "Mackós-kút" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
10.05.05. 10:25
1 új fotót töltöttem a "Mackós-kút" műlaphoz
10.02.05. 09:55
1 új fotót töltöttem a "Mackós-kút" műlaphoz
10.02.05. 09:54
1 új fotót töltöttem a "Mackós-kút" műlaphoz
09.04.17. 20:25
1 új fotót töltöttem a "Mackós-kút" műlaphoz
09.04.17. 20:23
1 új fotót töltöttem a "Mackós-kút" műlaphoz
09.04.17. 16:05
1 új fotót töltöttem a "Mackós-kút" műlaphoz
09.03.26. 16:02
1 új fotót töltöttem a "Mackós-kút" műlaphoz
08.09.15. 19:33
A "Mackós-kút" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.