Fasizmus áldozatai emlékmű

Szabadka (Суботица), A fasizmus áldozatai tér

Alternatív, helyi címek:Spomen kostunica
Angol cím:Monument to the Victims of Fascism

Szabadka (Суботица)
A fasizmus áldozatai tér
Fasizmus áldozatai tér

Felállítás1952. október 30.

Dr. Pinczés Sándor
2009.12.28. 21:42
Elesett harcosok és a fasizmus áldozatainak emlékműve.
A szobor magyar vonatkozása nem kellemes...

2018.07.16.
"1985-ben sor került az emlékmű felújítására. A szanációs és felújítási terveket a szabadkai Községközi Műemlékvédelmi Intézet készített el. A tervezőmérnökök: Ante Rudinski építész., Pletikoszity Rózsa építőmérnök, Duško Gencel építőmérnök."
Források:
http://www.heritage-su.org.rs/?p=2098&lang=hu
Göröntsér Vera
2013.11.25. 20:30
Az egykor Szent Teréz névre hallgató téren a most látható emlékmű előzményeként fontos megemlíteni az ide szánt monumentális művet, ami 1942-ben Horthy Istvánnak, a kormányzó fiának állított volna emlékművet. Az történelem a tervet elfújta, de nehezen alakult a fasizmus áldozatainak emlékműve is.

Adatok: A két világháború között több mint 6000 zsidó élt Szabadkán, a holokausztot mindössze 1200-an élték túl közülük.

1946. novemberében pályázatot írtak ki a hősi halottak emlékét megörökítő alkotás megvalósítására, amire 30 pályamű érkezett be. Az első két helyzett Dragutin Spa­sić belgrádi szobrász, ill. Ratomir Bogojević belgrádi műépítész lett.
A szobor elkészítése 1951-ig húzódott, mivel az újjáépítés lekötötte az anyagi és fizikai erőket. Ekkor (új helyszínen) új emlékmű létrehozásáról érkezik hír, a korábbi nyertesek neve elsikkadt.
Újabb pályázatot nem írtak ki, Torna Rosandić és tanítványa, Ana Beslić bajmoki származású szobrásznő kapta a megbízást.
Visszaköszön a nyertes Spasić elgondolása: "a félkörben kiképzett lépcsősor és a nagy dom­bormű, míg a kivitelezett szimbolikus bronzfigurák a dombormű közepe fölött helyezkednek el."
Továbbiak olvashatók a forrásnál jelölt cikkben.
Források:
http://kisvarositortenetek.blogspot.hu/2012/10/terez-ter.html
Angol leírás, sztori
Göröntsér Vera
2019.02.19. 17:20
Monument to the victims of fascism is located on the square named after the monument. It is 18 meters wide and 8 meters high what makes it the largest monument in Subotica.

Cím alapján hasonló

"Fasizmus áldozatai emlékmű" c. alkotás fotói

2003
Alkotók
Település
Szabadka (Суботица)
Feltöltő
Azonosító
39063
Évszám
2003
Feltöltve
2009.12.28. 21:08

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 09.12.28. 21:08

39064

39065

39066
Évszám
2003
Feltöltve
2009.12.28. 21:09

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 09.12.28. 21:09
2003
2003

"Fasizmus áldozatai emlékmű" c. alkotás fotói

2010
Alkotók
Település
Szabadka (Суботица)
Feltöltő
Azonosító
70157
Évszám
2010
Feltöltve
2010.10.29. 10:56
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ28
ƒ30/10 • 1/250 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 10.10.29. 10:56
2010
2010

"Fasizmus áldozatai emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Szabadka (Суботица)
Feltöltő
Azonosító
129992
Feltöltve
2013.02.03. 10:06
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ560/100 • 1/400 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 13.02.03. 10:06

"Fasizmus áldozatai emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Szabadka (Суботица)
Feltöltő
Azonosító
129993
Feltöltve
2013.02.03. 10:06
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ560/100 • 1/500 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 13.02.03. 10:06

"Fasizmus áldozatai emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Szabadka (Суботица)
Feltöltő
Azonosító
228523
Fotózva
2012. június
Feltöltve
2016.01.05. 10:24
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ450/100 • 1/340 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.01.05. 10:24
2012. június

"Fasizmus áldozatai emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Szabadka (Суботица)
Feltöltő
Azonosító
337340
Fotózva
2018. június
Feltöltve
2018.12.28. 22:13
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 18.12.28. 22:13
2018. június

"Fasizmus áldozatai emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Szabadka (Суботица)
Feltöltő
Azonosító
337341
Fotózva
2018. június
Feltöltve
2018.12.28. 22:13
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/250 • ISO100

337342
Fotózva
2018. június
Feltöltve
2018.12.28. 22:13
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/2000 • ISO100

337343
Fotózva
2018. június
Feltöltve
2018.12.28. 22:13
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/1000 • ISO100

337344
Fotózva
2018. június
Feltöltve
2018.12.28. 22:13
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 18.12.28. 22:13
2018. június
Összesen 13 fotó

Műlap története

19.02.19. 20:17
A "Fasizmus áldozatai emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
16.01.05. 10:24
1 új fotót töltöttem a "Fasizmus áldozatai emlékmű" műlaphoz
13.04.24. 15:04
A "Fasizmus áldozatai emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
13.02.03. 10:06
1 új fotót töltöttem a "Fasizmus áldozatai emlékmű" műlaphoz
13.02.03. 10:06
1 új fotót töltöttem a "Fasizmus áldozatai emlékmű" műlaphoz
09.12.28. 21:42
Dr. Pinczés Sándor publikálta "Fasizmus áldozatai emlékmű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.