Veszprém, Brusznyai Árpád út
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Noé bárkája

Veszprém
Brusznyai Árpád út
A sétálóutca alján, a Séd Filmszínház épülete előtt, a Brusznyai Árpád úttól pár méterre.

Avatás1997. szeptember 21.
Készítés1987

Berci
2008.02.25. 23:02
"A sétálóutca végén a Brusznyai utca túloldalán talán meglepően hat a Noé bárkáját ábrázoló Ararát szobor. A sokszínű Veszprém örmény kisebbsége szent hegyükre emlékezve állíttatta."
A veszprem.hu lapon egy nagyon jó perspektívából készült fotót találtok róla, majd én is gyártok egy olyat, addig itt van ez, ami van.
Sila
2010.08.19. 18:12
„Isten azután megemlékezett Noéról, valamint minden vadállatról és háziállatról, ami csak vele volt a bárkában. Majd Isten szelet bocsátott a földre, és a víz apadni kezdett. A mély vizek forrásai és az egek zsilipjei bezárultak, s így az egekből szakadó eső is elállt. A víz kezdett visszahúzódni a földről, szép lassan visszahúzódott; majd százötven nap múlva a víz leapadt. A hetedik hónapban, a hónap tizenhetedik napján a bárka megfeneklett az Ararát hegységben.
(…)
Isten ekkor így szólt Noéhoz: „Menj ki a bárkából, te és a feleséged, a fiaid és fiaidnak a feleségei veled együtt. Vigyél ki magaddal minden élő teremtményt, mindenféle testből valót, mely veled van, a repdeső teremtmények közül, a négylábú állatok közül és minden földön csúszó és mászó állat közül, mely a földön él és mozog. Nyüzsögjenek a földön, szaporodjanak és sokasodjanak a földön.
Noé ekkor kiment, és a fiai, felesége, és a fiainak a feleségei is vele együtt. Minden élő teremtmény, minden csúszó és mászó állat és minden repdeső teremtmény, mindaz, ami él és mozog a földön, családja szerint kiment a bárkából.” ( Részlet a Mózes első könyve 8. fejezetből.)
Fodorné Jobbágy Éva
2011.09.29. 08:01
Az Ararát csúcsán fennakadt NOÉ BÁRKÁJA az örmény nép és az egész emberiség túlélésbe vetett hitét hirdetve zarándokhellyé vált és általa Veszprém nevét a világ minden táján szétszórtan élő örmények is megismerték
ocsovai andrás
2020.02.09. 22:01
"A veszprémi Örmény Kisebbségi Önkormányzat több mint négymillió forintot gyűjtött össze, hogy felállíttassa Pogány Ö. Benő szobrát. A szobor avatására szeptember 21-én, az Örmények Függetlenségi Napján kerül sor.
Akopjan Nikogosz, a Kisebbségi Ön- kormányzat elnöke büszke arra, hogy tudomása szerint sehol a világon nincs olyan szobor, amely az örmények szent hegyét, az Ararátot, s rajta Noé bárkáját ábrázolja. Október 6-án, az Aradi Vértanúk Napján Lázár Vilmos és Kiss Ernő örmény származású tábornokok előtt kívánnak tisztelegni.
Veszprém, 1997. szeptember 11." [1]
Magyarország, 1. - új - évfolyam, 1997-09-07 / 28. szám
Források:
[1] https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/MagyarorszagUj_1997_2/?query=Szobor%20avat%C3%A1s&pg=511&layout=s
Göröntsér Vera
2020.08.10. 10:49
Az emlékmű azt ábrázolja, amikor Noé bárkája a vízözön után az örmények szent hegyén, az Araráton földet ért. Ebből adódóan a hegy az "emberiség és az élővilág megmaradásának, újjászületésének szimbóluma is".
Az alkotás mészkő tömbje három darabból áll, a tetején rögzített, ókorból ismert formát követő bárkával. "A mészkő tömbön ló, bika, tigris, farkas, kutya, tehén, kakas, kecske látható. Ám csak első ránézésre tűnnek ezek a figurák a bárkába menekülő állatoknak, bár jó néhány kifejezetten realistán ábrázolt, egyben kultúrtörténeti utazást is szimbolizálnak. Az egyik négylábú állat az őskori falfestmények bivalyának másolata. A farkas egyértelműen Róma alapítóinak felnevelője. A ló szügyébe kapó sárkány Szent György legendáját mutatja. A két realisztikus kutya, mintha egy németalföldi zsánerképen ülne. Mitológiai alakok is láthatók a tömbön: fent Niké szárnyas alakja, a túloldalon bukott ördög, kentaur figura, a tömb lábánál két szfinx. Minotaurusz ábrázolása hűen másolja Picasso Guernica című művét, hasonlóan a kakas alakjához, amely szintén Picasso figurája."
Az alkotás az 1987-es, Veszprém által kiírt Béke pályázat nyertese, aminek az avatásig kb. 10 évet kellett várakoznia.
Források:
https://vehir.hu/data/file/2016/03/30/11_02_mell_kozteri_alkotasok_regisztere_0317.pdf

Berci műlapja

Cím alapján hasonló

"Ararát-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
3361
Feltöltve
2008.02.25. 23:02

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Berci 08.02.25. 23:02

"Ararát-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
3362

102394
Fotózva
2011. július
Feltöltve
2012.01.03. 21:27
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ56/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 12.01.03. 21:27
2011. július

"Ararát-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
102395

102396
Fotózva
2011. július
Feltöltve
2012.01.03. 21:28
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ110/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 12.01.03. 21:28
2011. július

"Ararát-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
117832
Feltöltve
2012.09.01. 18:32
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ30/10 • 1/900 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 12.09.01. 18:32

"Ararát-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
117833
Fotózva
2005. január
Feltöltve
2012.09.01. 18:32
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ42/10 • 1/1000 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 12.09.01. 18:32
2005. január

"Ararát-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
117834
Fotózva
2005. január
Feltöltve
2012.09.01. 18:33
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ45/10 • 1/600 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 12.09.01. 18:33
2005. január

"Ararát-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
412775
Feltöltve
2020.08.09. 20:12
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/400 • 6.1mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.08.09. 20:12

"Ararát-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
412776
Feltöltve
2020.08.09. 20:12
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/250 • 17.5mm • ISO80

412777
Feltöltve
2020.08.09. 20:14

Göröntsér Vera 20.08.09. 20:14

"Ararát-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
523040
Feltöltve
2023.04.21. 07:31
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ10/1 • 1/400 • 18mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.04.21. 07:31

"Ararát-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
523041
Feltöltve
2023.04.21. 07:31
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ10/1 • 1/400 • 30mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.04.21. 07:31

"Ararát-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
523042
Feltöltve
2023.04.21. 07:31
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ11/1 • 1/500 • 28mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.04.21. 07:31

"Ararát-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
523043
Feltöltve
2023.04.21. 07:31
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ11/1 • 1/500 • 18mm • ISO500

523044
Feltöltve
2023.04.21. 07:31
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ10/1 • 1/400 • 35mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.04.21. 07:31

"Ararát-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
523045
Feltöltve
2023.04.21. 07:31
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ11/1 • 1/400 • 18mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.04.21. 07:31

"Ararát-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
523046
Feltöltve
2023.04.21. 07:31
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ6/1 • 1/1000 • 160mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.04.21. 07:31

"Ararát-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
523047

523048

523049
Feltöltve
2023.04.21. 07:31
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ71/10 • 1/800 • 75mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.04.21. 07:31

"Ararát-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
523050
Feltöltve
2023.04.21. 07:31
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ71/10 • 1/800 • 100mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.04.21. 07:31

"Ararát-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
523051
Feltöltve
2023.04.21. 07:31
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ11/1 • 1/500 • 52mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.04.21. 07:31

"Ararát-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
523052
Feltöltve
2023.04.21. 07:31
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/640 • 122mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.04.21. 07:31

"Ararát-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
523053
Feltöltve
2023.04.21. 07:31
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ71/10 • 1/800 • 105mm • ISO500

523054

523055
Feltöltve
2023.04.21. 07:31
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ8/1 • 1/1000 • 100mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.04.21. 07:31

"Ararát-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
523056
Feltöltve
2023.04.21. 07:33
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ8/1 • 1/1000 • 105mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.04.21. 07:33

"Ararát-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
529045
Feltöltve
2023.06.16. 21:20
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/400 • 8.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 23.06.16. 21:20

"Ararát-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
529046
Feltöltve
2023.06.16. 21:20
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/400 • 13.6mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 23.06.16. 21:20

"Ararát-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
529047
Feltöltve
2023.06.16. 21:20
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/400 • 9.2mm • ISO80

529048
Feltöltve
2023.06.16. 21:20
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/250 • 9.2mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 23.06.16. 21:20

"Ararát-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
529049

529050
Feltöltve
2023.06.16. 21:20
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/1250 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 23.06.16. 21:20

"Ararát-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
529051
Feltöltve
2023.06.16. 21:20
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/800 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 23.06.16. 21:20
Összesen 35 fotó

Műlap története

23.06.16. 21:20
7 új fotót töltöttem az "Ararát-emlékmű" műlaphoz
23.04.21. 07:33
1 új fotót töltöttem az "Ararát-emlékmű" műlaphoz
23.04.21. 07:31
16 új fotót töltöttem az "Ararát-emlékmű" műlaphoz
22.05.31. 12:56
Megérintettem az "Ararát-emlékmű" alkotást
21.01.19. 18:28
Az "Ararát-emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
20.08.10. 10:49
Az "Ararát-emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
20.08.09. 20:14
1 új fotót töltöttem az "Ararát-emlékmű" műlaphoz
20.08.09. 20:12
2 új fotót töltöttem az "Ararát-emlékmű" műlaphoz
20.02.09. 22:01
A Közösség megszavazta az Ararát-emlékmű műlapon várakozó szerkesztést
20.02.09. 09:16
A Közösség megszavazta az Ararát-emlékmű műlapon várakozó szerkesztést
17.01.16. 21:09
Az "Ararát-emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
13.07.27. 03:41
Az "Ararát-emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
12.09.01. 18:33
1 új fotót töltöttem az "Ararát-emlékmű" műlaphoz
12.09.01. 18:32

12.01.03. 21:28
1 új fotót töltöttem az "Ararát-emlékmű" műlaphoz
12.01.03. 21:27

10.08.21. 23:01
Az "Ararát-emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
08.02.25. 23:02
Berci publikálta "Ararát-emlékmű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.