Alternatív, helyi címek:Vitéz nagybányai Horthy Miklós

Kenderes, Szent István út 27.

Felállítás1993. szeptember 4.

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Martini János
2009.12.20. 16:47
A közel félmillió forintba került emlékmű azért valósulhatott meg, mivel minden résztvevő csak az anyagköltségeket számolta el, és térítésmentesen járult hozzá saját munkájával. Az alkotóművész Domonkos Béla, az alapépítmény készítője Kondor Károly kőműves.

Kapcsolódó
Horthy Miklós

Cím alapján hasonló

"Horthy Miklós" c. alkotás fotói

Magyarországon egyedülinek számít a kastély bejárata előtt látható Horthy-mellszobor: 1945 után sehol máshol nem állítottak szobrot az egykori...Teljes szövegMagyarországon egyedülinek számít a kastély bejárata előtt látható Horthy-mellszobor: 1945 után sehol máshol nem állítottak szobrot az egykori kormányzónak. Kenderesen azonban Horthy Miklósra elsősorban nem mint politikusra, a háborús tragédiába sodródott Magyarország államfőjére emlékeznek. A falu bőkezű patrónusát, jó szándékú és emberséges birtokosát tisztelik személyében.Kevesebb szöveg
Alkotó
Település
Kenderes
Feltöltő
Azonosító
38632
Feltöltve
2009.12.20. 16:36

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Martini János 09.12.20. 16:36
Magyarországon egyedülinek számít a kastély bejárata előtt látható Horthy-mellszobor: 1945 után...Teljes szövegMagyarországon egyedülinek számít a kastély bejárata előtt látható Horthy-mellszobor: 1945 után sehol máshol nem állítottak szobrot az egykori kormányzónak. Kenderesen azonban Horthy Miklósra elsősorban nem mint politikusra, a háborús tragédiába sodródott Magyarország államfőjére emlékeznek. A falu bőkezű patrónusát, jó szándékú és emberséges birtokosát tisztelik személyében.Kevesebb szöveg

38633
Feltöltve
2009.12.20. 16:38

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Martini János 09.12.20. 16:38

38634
Feltöltve
2009.12.20. 16:40

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Martini János 09.12.20. 16:40

"Horthy Miklós" c. alkotás fotói

2014
Alkotó
Település
Kenderes
Feltöltő
Azonosító
184025
Évszám
2014
Feltöltve
2014.10.17. 20:59
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.10.17. 20:59
2014
2014

"Horthy Miklós" c. alkotás fotói

2014
Alkotó
Település
Kenderes
Feltöltő
Azonosító
184027
Évszám
2014
Feltöltve
2014.10.17. 21:01
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ50/10 • 1/100 • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.10.17. 21:01
2014
2014

"Horthy Miklós" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kenderes
Feltöltő
Azonosító
184026
Feltöltve
2014.10.17. 21:00
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ56/10 • 1/125 • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.10.17. 21:00

"Horthy Miklós" c. alkotás fotói

2014
Alkotó
Település
Kenderes
Feltöltő
Azonosító
184028
Évszám
2014
Feltöltve
2014.10.17. 21:01
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ59/10 • 1/160 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.10.17. 21:01
2014
2014

"Horthy Miklós" c. alkotás fotói

2014
Alkotó
Település
Kenderes
Feltöltő
Azonosító
184029
Évszám
2014
Feltöltve
2014.10.17. 21:03
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ59/10 • 1/160 • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.10.17. 21:03
2014
2014

"Horthy Miklós" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kenderes
Feltöltő
Azonosító
195650
Fotózva
2013. augusztus
Feltöltve
2015.02.15. 18:00
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/160 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 15.02.15. 18:00
2013. augusztus

"Horthy Miklós" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kenderes
Feltöltő
Azonosító
195649
Fotózva
2013. augusztus
Feltöltve
2015.02.15. 17:59
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ58/10 • 1/800 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 15.02.15. 17:59
2013. augusztus
Összesen 10 fotó

Műlap története

18.07.11. 09:17
A "Horthy Miklós" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
15.02.15. 18:00
1 új fotót töltöttem a "Horthy Miklós" műlaphoz
15.02.15. 17:59
1 új fotót töltöttem a "Horthy Miklós" műlaphoz
14.10.17. 21:03
1 új fotót töltöttem a "Horthy Miklós" műlaphoz
14.10.17. 21:01

14.10.17. 21:00
1 új fotót töltöttem a "Horthy Miklós" műlaphoz
14.10.17. 20:59
1 új fotót töltöttem a "Horthy Miklós" műlaphoz
14.10.17. 20:55
A "Horthy Miklós" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
13.11.06. 14:24
A "Horthy Miklós" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
13.06.08. 16:43
A "Horthy Miklós" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
09.12.20. 16:47
Martini János publikálta "Horthy Miklós" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.