Erdei Ferenc-emléktábla

Kecskemét, Deák Ferenc tér
Archív képek

Állapot: Lebontott

Kecskemét
Deák Ferenc tér
Erdei Ferenc Művelődési Központ fala

Felállítás1982. április 3.


Dr. Pinczés Sándor
2009.12.17. 09:33
Szabálytalan hasított kő, bronz domborműdíszítéssel, levélindával.
Anyaga: vörös márvány.

Megdöbbentő hírt kaptam:

'Az emléktáblát hivatalosan lebontották, raktárba rakták.
A Műv. Háznak is megváltozott a neve.
A szignót is levették a falról.'
Hársch Ferenc
Létrehozva: 11-03-26 10:05
Ády
2016.02.25. 15:50
"Erdei Ferenc nevét veszi fel a Megyei Művelődési Központ

A Bács-Kiskun megyei Művelődési Központ egy ünnepségsorozat keretében felteszi Erdei Ferenc nevét. Holnap délelőtt háromnegyed tizenegykor az intézmény bejáratánál dr. Mező Mihály, Kecskemét város tanácselnöke köszönti a megjelentem két, majd — az Erdei Ferenc-domborművet — Somogyi Árpád szobrászművész alkotását — Kállai Gyula, az MSZMPKB tagja, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnöke, leplezi le. Az érdeklődők ezután megtekinthetik a művelődési központ előcsarnokában a nagy író, tudós életét, közéleti tevékenységét bemutató dokumentum kiállítást, amely április 11-ig tárt nyitva. Az ünnepségen közreműködik a Kodály Zoltán Ének Zenei Általános Iskola, Gimnázium,és Zeneművészeti Szakközépiskola fúvószenekara — Háry Péter vezetésével—, valamint a kecskeméti Pedagógus Énekkar Erdei Péter karnagy irányításával."
Források:
Petőfi Népe, 1982. április 2. (37. évfolyam, 78. szám)



Cím alapján hasonló

"Erdei Ferenc-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kecskemét
Feltöltő
Azonosító
38422
Feltöltve
2009.12.17. 09:24

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 09.12.17. 09:24

"Erdei Ferenc-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kecskemét
Feltöltő
Azonosító
38449
Feltöltve
2009.12.17. 14:59

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 09.12.17. 14:59

"Erdei Ferenc-emléktábla" c. alkotás fotói

Az emléktábla hűlt helye.
Alkotó
Település
Kecskemét
Feltöltő
Azonosító
81121
Feltöltve
2011.03.26. 17:57
EXIF információk...
SAMSUNG / GT-S5320
ƒ28/10

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hársch Ferenc 11.03.26. 17:57
Az emléktábla hűlt helye.

Archív fotók

"Erdei Ferenc-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kecskemét
Feltöltő
Azonosító
232826
Forrás
Petőfi Népe, 1982. április 6. (37. évfolyam, 80. szám)
Évszám
1982
Feltöltve
2016.02.25. 15:56
Képinfó
Avatást látunk
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 16.02.25. 15:56
1982, Archív felvétel
Összesen 4 fotó

Műlap története

16.02.25. 22:15
Az "Erdei Ferenc-emléktábla" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
16.02.25. 15:56
1 új fotót töltöttem az "Erdei Ferenc-emléktábla" műlaphoz
14.11.27. 20:35
Az "Erdei Ferenc-emléktábla" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
14.11.27. 20:34
Az "Erdei Ferenc-emléktábla" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
11.03.26. 17:57
1 új fotót töltöttem az "Erdei Ferenc-emléktábla" műlaphoz
09.12.17. 14:59
1 új fotót töltöttem az "Erdei Ferenc-emléktábla" műlaphoz
09.12.17. 14:49
Az "Erdei Ferenc-emléktábla" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
09.12.17. 09:33
Dr. Pinczés Sándor publikálta "Erdei Ferenc-emléktábla" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.