I. világháborús emlékmű

Mórahalom, Szent László park
Archív képek
További képek a Fotólistában

Mórahalom
Szent László park
A Szent László parkban van a szobor.

Felállítás1927. szeptember 4.

Gyurkóné Edit
2009.12.08. 15:30
Az I. világháborús emlékmű a Szent László parkban áll, az I. világháborúban elesett alsótanyaiak hősi emlékműve. 1927-ben készült, szeptember 4-én József főherceg avatta fel.
Aerdna
2014.05.09. 21:54
Szeged-alsótanya I. világháborús emlékművét, mely a 46-os elesett hős katonáknak állít emléket, 1927. szeptember 4-én vasárnap avatták fel, a dátumot József főherceg határozta meg. Az avatáson jelen volt József királyi herceg, Máderer József honvédtábornok, a kormányzó képviseletében, Glattfelder Gyula csanádi megyéspüspök, Koszó István nyugalmazott belügyi államtitkár, Aigner József főispán, Somogyi Szilveszter polgármester.

Az avatás előtt tábori misét tartottak, majd József királyi herceg mondott nagyhatású beszédet, melyben megemlékezett a doberdói pokolról. A beszédet követően leleplezte az alkotást, mely Hungáriát ábrázolja, két honvéd védelmében. Ezt követően elhelyezte koszorúját az emlékmű talapzatánál, melyet mintegy harminc további koszorú követett.

Szeged-alsótanyát, mint Szeged szabad királyi város tanyaközpontját 1892-ben hozták létre, majd később keletkezett Mórahalom, melynek neve a két világháború között Szeged-Alsóközpont volt. 1950-től Mórahalom néven vált önálló községgé, majd 1984-től nagyközségi, 1989-től városi rangot kapott.
Források:
MTI Hírarchívum 1920-1945, 1927. szeptember 5. 2. o.
http://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/telepulesek_ertekei/Morahalom/pages/morahalom_foldje_es_nepe/005_szeged_alsotanyatol.htm
http://epa.oszk.hu/01600/01609/00008/pdf/MFME_EPA01609_1966_1967_1_131-139.pdf
http://www.thermalpanzio.hu/hu/hirek/ismerje-meg-morahalom-varosat.html
http://www.morahalom.hu/telepulestortenet

Cím alapján hasonló

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mórahalom
Feltöltő
Azonosító
37628
Feltöltve
2009.12.08. 08:29

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Gyurkóné Edit 09.12.08. 08:29

37629

37630
Feltöltve
2009.12.08. 08:30

Gyurkóné Edit 09.12.08. 08:30

37631

37632

196117
Feltöltve
2015.02.20. 13:25
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ34/10 • 1/1250 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 15.02.20. 13:25

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mórahalom
Feltöltő
Azonosító
196118
Feltöltve
2015.02.20. 13:26
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ65/10 • 1/400 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 15.02.20. 13:26

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mórahalom
Feltöltő
Azonosító
196119
Feltöltve
2015.02.20. 13:26
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ37/10 • 1/1000 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 15.02.20. 13:26

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mórahalom
Feltöltő
Azonosító
196120
Feltöltve
2015.02.20. 13:27
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ45/10 • 1/640 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 15.02.20. 13:27

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mórahalom
Feltöltő
Azonosító
196121
Feltöltve
2015.02.20. 13:28
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ45/10 • 1/400 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 15.02.20. 13:28

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mórahalom
Feltöltő
Azonosító
196131
Feltöltve
2015.02.20. 14:34
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ33/10 • 1/800 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 15.02.20. 14:34

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mórahalom
Feltöltő
Azonosító
196132
Feltöltve
2015.02.20. 14:37
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ38/10 • 1/160 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 15.02.20. 14:37

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mórahalom
Feltöltő
Azonosító
196133
Feltöltve
2015.02.20. 14:41
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ34/10 • 1/800 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 15.02.20. 14:41

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mórahalom
Feltöltő
Azonosító
253934
Feltöltve
2016.10.02. 20:56
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ28/10 • 1/60 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 16.10.02. 20:56

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mórahalom
Feltöltő
Azonosító
253935
Feltöltve
2016.10.02. 20:56
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ35/10 • 1/60 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 16.10.02. 20:56

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mórahalom
Feltöltő
Azonosító
253936
Feltöltve
2016.10.02. 20:57
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ30/10 • 1/60 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 16.10.02. 20:57

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mórahalom
Feltöltő
Azonosító
253937
Feltöltve
2016.10.02. 20:57
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ32/10 • 1/60 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 16.10.02. 20:57

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mórahalom
Feltöltő
Azonosító
253938
Feltöltve
2016.10.02. 20:58
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ32/10 • 1/80 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 16.10.02. 20:58

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mórahalom
Feltöltő
Azonosító
322865
Fotózva
2017. szeptember
Feltöltve
2018.08.30. 18:30
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ29/10 • 1/80 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 18.08.30. 18:30
2017. szeptember

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mórahalom
Feltöltő
Azonosító
331858
Fotózva
2017. szeptember
Feltöltve
2018.11.17. 14:51
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/80 • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 18.11.17. 14:51
2017. szeptember

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mórahalom
Feltöltő
Azonosító
357322
Feltöltve
2019.05.26. 17:11
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/800 • 4.3mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 19.05.26. 17:11

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mórahalom
Feltöltő
Azonosító
357323
Feltöltve
2019.05.26. 17:11
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/1000 • 11.6mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 19.05.26. 17:11

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mórahalom
Feltöltő
Azonosító
357324
Feltöltve
2019.05.26. 17:11
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/1000 • 11.6mm • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 19.05.26. 17:11

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mórahalom
Feltöltő
Azonosító
357325
Feltöltve
2019.05.26. 17:11
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ45/10 • 1/500 • 17.6mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 19.05.26. 17:11

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mórahalom
Feltöltő
Azonosító
357326
Feltöltve
2019.05.26. 17:11
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/800 • 5.6mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 19.05.26. 17:11

Archív fotók

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Képeslap.
Alkotó
Település
Mórahalom
Feltöltő
Azonosító
105869
Feltöltve
2012.03.05. 14:22
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot G5
ƒ40/10 • 1/60

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 12.03.05. 14:22
Archív felvétel
Képeslap.

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Képeslap.
Alkotó
Település
Mórahalom
Feltöltő
Azonosító
148985
Fotózva
2010. december
Feltöltve
2013.10.09. 11:52
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot G5
ƒ30/10 • 1/30

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 13.10.09. 11:52
2010. december
Képeslap.
Összesen 27 fotó

Műlap története

22.04.17. 15:58
Megérintettem az "I. világháborús emlékmű" alkotást
21.09.15. 14:39
Az "I. világháborús emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
21.07.16. 13:35
Megérintettem az "I. világháborús emlékmű" alkotást
20.07.23. 11:14
Megérintettem az "I. világháborús emlékmű" alkotást
20.01.02. 13:04
Megérintettem az "I. világháborús emlékmű" alkotást
19.05.26. 17:11
5 új fotót töltöttem az "I. világháborús emlékmű" műlaphoz
19.04.18. 17:40
Megérintettem az "I. világháborús emlékmű" alkotást
18.12.21. 18:24
Megérintettem az "I. világháborús emlékmű" alkotást
18.11.17. 14:51
1 új fotót töltöttem az "I. világháborús emlékmű" műlaphoz
18.08.30. 18:30
1 új fotót töltöttem az "I. világháborús emlékmű" műlaphoz
18.03.31. 09:30
Megérintettem az "I. világháborús emlékmű" alkotást
17.09.01. 18:00
Megérintettem az "I. világháborús emlékmű" alkotást
16.10.02. 20:58
1 új fotót töltöttem az "I. világháborús emlékmű" műlaphoz
16.10.02. 20:57

16.10.02. 20:56

16.09.23. 18:04
Megérintettem az "I. világháborús emlékmű" alkotást
15.02.20. 14:41
1 új fotót töltöttem az "I. világháborús emlékmű" műlaphoz
15.02.20. 14:37
1 új fotót töltöttem az "I. világháborús emlékmű" műlaphoz
15.02.20. 14:34
1 új fotót töltöttem az "I. világháborús emlékmű" műlaphoz
15.02.20. 13:28
1 új fotót töltöttem az "I. világháborús emlékmű" műlaphoz
15.02.20. 13:27
1 új fotót töltöttem az "I. világháborús emlékmű" műlaphoz
15.02.20. 13:26

15.02.20. 13:25
1 új fotót töltöttem az "I. világháborús emlékmű" műlaphoz
14.05.17. 09:06
Az "I. világháborús emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
13.10.09. 11:52
1 új fotót töltöttem az "I. világháborús emlékmű" műlaphoz
13.06.17. 23:39
Az "I. világháborús emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
12.03.05. 14:22
1 új fotót töltöttem az "I. világháborús emlékmű" műlaphoz
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.