Gazdagréti későrómai kori temető emlékműve

Budapest, XI. kerület, Regős

Gazdagréten a Rétköz és a Regős u. közti területen található.

Felállítás1996

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Martini János
2009.11.26. 21:23
A Gazdagréti lakótelep a XI. kerületben a Budaörsi út, Gazdagréti út, Szurdok utca, Nagyszebeni út, Rétköz utca által határolt, mintegy 90 hektáros területen fekszik. 1983-tól 1989-ig épült, s mintegy 25.000 ember él itt. A lakótelep építését megelőző földmunkák során egy későrómai temető nyomaira bukkantak a munkások. Az ásatásokat a Budapesti Történeti Múzeum munkatársai végezték, amelyre a Regős utca és a Rétköz utca között elterülő parkban két római oszlopot mintázó emlékmű emlékeztet.
Ády
2009.12.02. 15:53
Az emlékmű felirata:
A GAZDAGRÉTI LAKÓTELEP TERÜLETE
AZ ŐSKORTÓL KEZDVE LAKOTT VOLT
A LEGRÉGEBBI TELEPNYOMOK
A KÉSŐ-RÉZKORBÓL MARADTAK RÁNK.
A RÓMAI KORBAN ÉS A NÉPVÁNDORLÁS-KORBAN
(KR. U. 4-6-IK SZÁZAD) ITT ÉLT NÉPESSÉG TEMETŐJÉNEK
116 SÍRJA KERÜLT ELŐ A LAKÓTELEP ÉPÍTÉSE SORÁN.
AZ ÁRPÁD-KORBAN EZEN A HELYEN ÁLLT
A NEVEGY NEVŰ FALU, MELYNEK EGY RÉSZE
UGYANCSAK A MA ITT ÁLLÓ ÉPÜLETEK ALATT VOLT.

ÁLLÍTOTTA BUDAPEST FŐVÁROS XI: KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT A MILLECENTENÁRIUM ÉVÉBEN 1996.



Cím alapján hasonló

"Gazdagréti későrómai kori temető emlékműve" c. alkotás fotói

A lakótelep építését megelőző földmunkák során egy későrómai temető nyomaira bukkantak a munkások. Az ásatásokat a Budapesti Történeti Múzeum...Teljes szövegA lakótelep építését megelőző földmunkák során egy későrómai temető nyomaira bukkantak a munkások. Az ásatásokat a Budapesti Történeti Múzeum munkatársai végezték, amelyre a Regős utca és a Rétköz utca között elterülő parkban két római oszlopot mintázó emlékmű emlékeztet.Kevesebb szöveg
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
36600
Feltöltve
2009.11.26. 14:53

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Martini János 09.11.26. 14:53
A lakótelep építését megelőző földmunkák során egy későrómai temető nyomaira bukkantak a...Teljes szövegA lakótelep építését megelőző földmunkák során egy későrómai temető nyomaira bukkantak a munkások. Az ásatásokat a Budapesti Történeti Múzeum munkatársai végezték, amelyre a Regős utca és a Rétköz utca között elterülő parkban két római oszlopot mintázó emlékmű emlékeztet.Kevesebb szöveg

"Gazdagréti későrómai kori temető emlékműve" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
36602
Feltöltve
2009.11.26. 14:56

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Martini János 09.11.26. 14:56

"Gazdagréti későrómai kori temető emlékműve" c. alkotás fotói

A lakótelep építését megelőző földmunkák során egy későrómai temető nyomaira bukkantak a munkások. Az ásatásokat a Budapesti Történeti Múzeum...Teljes szövegA lakótelep építését megelőző földmunkák során egy későrómai temető nyomaira bukkantak a munkások. Az ásatásokat a Budapesti Történeti Múzeum munkatársai végezték, amelyre a Regős utca és a Rétköz utca között elterülő parkban két római oszlopot mintázó emlékmű emlékeztet.Kevesebb szöveg
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
36603
Feltöltve
2009.11.26. 14:58

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Martini János 09.11.26. 14:58
A lakótelep építését megelőző földmunkák során egy későrómai temető nyomaira bukkantak a...Teljes szövegA lakótelep építését megelőző földmunkák során egy későrómai temető nyomaira bukkantak a munkások. Az ásatásokat a Budapesti Történeti Múzeum munkatársai végezték, amelyre a Regős utca és a Rétköz utca között elterülő parkban két római oszlopot mintázó emlékmű emlékeztet.Kevesebb szöveg

"Gazdagréti későrómai kori temető emlékműve" c. alkotás fotói

A lakótelep építését megelőző földmunkák során egy későrómai temető nyomaira bukkantak a munkások. Az ásatásokat a Budapesti Történeti Múzeum...Teljes szövegA lakótelep építését megelőző földmunkák során egy későrómai temető nyomaira bukkantak a munkások. Az ásatásokat a Budapesti Történeti Múzeum munkatársai végezték, amelyre a Regős utca és a Rétköz utca között elterülő parkban két római oszlopot mintázó emlékmű emlékeztet.Kevesebb szöveg
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
36604
Feltöltve
2009.11.26. 15:01

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Martini János 09.11.26. 15:01
A lakótelep építését megelőző földmunkák során egy későrómai temető nyomaira bukkantak a...Teljes szövegA lakótelep építését megelőző földmunkák során egy későrómai temető nyomaira bukkantak a munkások. Az ásatásokat a Budapesti Történeti Múzeum munkatársai végezték, amelyre a Regős utca és a Rétköz utca között elterülő parkban két római oszlopot mintázó emlékmű emlékeztet.Kevesebb szöveg
Összesen 4 fotó

Műlap története

09.12.02. 15:53
A "Gazdagréti későrómai kori temető emlékműve" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
09.11.26. 21:23
Martini János publikálta "Gazdagréti későrómai kori temető emlékműve" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.