Békéscsaba, Derkovits sor 15.

Békéscsaba
Derkovits sor 15.
Az Élővíz csatorna partján álló ház bejárata fölött látható.

Az avatási időpontot nem ismerjük. Többet tudsz?

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

TundeK62
2009.11.28. 17:35
A kapuk fölötti domborművekre teljesen véletlenül találtam rá. Az Élővíz csatorna partján sétálva, és a szoborsétány szobrait végigfotózva átnéztem a víz túloldalára. Akkor már a Múzsa szobor mellett álltam, és közvetlenül a hídon gyorsan átszaladtam a házhoz. Egy sarki épület, melynek három lépcsőháza a Derkovits utcára, kettő pedig a Bánszky utcára néz. Mindkét oldalon csak egy bejárat fölött volt ez a dombormű, de a két alkotás teljesen egyforma.
Az épület véleményem szerint az 50-es években készülhetett.

Egy teljesen átlagos, magyar családot ábrázolt a dombormű készítője: Apa, és anya között egy kislány, és egy kisfiú alakja áll.

Blogbejegyzések a műlapról
Békéscsaba – a legkedvesebb városom
A város az ország délkeleti részén fekszik. Budapesttől 200, Debrecentől 130 km-re. Lakosainak száma 65–70 ezer. 1950 óta megyeszékhely, és 1991 óta megyei jogú város. A főleg mezőgazdaságból élő Békés megye közlekedési, kereskedelmi, feldolgozóipari, kulturális és oktatási központja. Az...

TundeK62 műlapja

Kapcsolódó
A család

Cím alapján hasonló

"A család" c. alkotás fotói

Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
36516
Feltöltve
2009.11.25. 15:27

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.11.25. 15:27

"A család" c. alkotás fotói

Kilátás a házra a Múzsa szobor mellől.
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
36517
Feltöltve
2009.11.25. 15:28

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.11.25. 15:28
Kilátás a házra a Múzsa szobor mellől.

"A család" c. alkotás fotói

Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
36518
Feltöltve
2009.11.25. 15:29

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.11.25. 15:29

"A család" c. alkotás fotói

Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
36519

36520
Feltöltve
2009.11.25. 15:30

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.11.25. 15:30

"A család" c. alkotás fotói

Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
161497
Feltöltve
2014.04.01. 23:52
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ80/10 • 1/200 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.04.01. 23:52

"A család" c. alkotás fotói

Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
161498
Feltöltve
2014.04.01. 23:52
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ90/10 • 1/160 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.04.01. 23:52

"A család" c. alkotás fotói

Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
161499
Feltöltve
2014.04.01. 23:53
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ100/10 • 1/160 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.04.01. 23:53
Összesen 8 fotó

Műlap története

22.01.02. 17:16
Megérintettem az "A család" alkotást
20.05.07. 15:44
Megérintettem az "A család" alkotást
20.03.23. 16:42
Megérintettem az "A család" alkotást
09.11.28. 17:35
TundeK62 publikálta "A család" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.