Békéscsaba, Andrássy út
Archív képek
További képek a Fotólistában

Békéscsaba
Andrássy út
Az Andrássy út és a Tulipán utca sarka.

Felállítás1973. augusztus

TundeK62
2009.11.28. 20:08
A házak előtti kis parkban, szintén egy-két nagy fa tövében áll a szobor. Hajlított vörösrézlemez az anyaga, és valamivel nagyobb, mint az életnagyság (230 cm magas). Az alkotóról szóló oldalak azt írják, hogy helyileg ott van, ahol ma a Mladonyiczky Béla által alkotott Alföld-szobor van, vagyis az Ifjúsági ház mellett.
Az alkotással szemben lévő sarkon állt az egykori Békéscsabai Kötöttárugyár épülete. Azért írom múlt időben, mert az épület mára nagyon kihalt, régen bezárták a gyárat.
Egy cikk az üzemmel kapcsolatban:
http://www.beol.hu/bekes/gazdasag/lakopark-epulhet-a-kotottarugyar-helyen-132397
A fotók minőségéért bocsika, de teljesen vaksötét volt, még az utcai világítás sem működött a szobor közelében.

2013 augusztus: A szemben álló gyárat gyakorlatilag a földdel tették azóta egyenlővé. Ott éktelenkedik egy hatalmas, üres terület a szoborral szemben. Az alkotás és környezete nagyon elhanyagolt. A szobor melletti kiszáradt fa valakinek szemet szúrhatna, mert azt ki kellene vágni.
További linkek
http://artportal.hu/lexikon/muveszek/makrisz-agamemnon
Ády
2016.10.21. 14:56
1. "A városba "csempésztek" egy szobrot

Még az augusztus 20-i ünnepre rendezték, parkosították Békéscsabán a Tanácsköztársaság útja és a Tulipán utca sarkán levő kis teret. Arra a kis térre gondolunk, ahová egykoron egyes álmodozók a városkutat tervezték. Helyette most egy nőalak szobra díszíti a kis parkot. Többen fogadásokat kötöttek már, hogy paraszt- avagy munkás- lányt ábrázol-e a műalkotás, de mivel a szobrot nem mutatta be senki, nem avatta fel, nem leplezte le senki — a fogadások egyelőre eldöntetlenek.
Én csak sejtem, hogy munkáslányt ábrázol, mert a helyére való állítás után egy idősebb „szaki" barátságosan kezet
rázott vele, elintézve ezzel az avatási ceremóniát is. —mény

2. "Nem „csempészték" a városba a szobrot

Szeptember 1-én közöltük rovatunkban A városba csempésztek egy szobrot című írást. Erre Babák György, a békéscsabai Városi Tanács elnökhelyettese válaszolt:
"A szobor elhelyezésére augusztus 20. előtti időszakban került sor, a Képzőművészeti Kivitelező Vállalat egy verőfényes délelőttön helyezte el a korábban megépített alapra. Olyan képzőművészeti alkotások elhelyezésénél, melyek nem kapcsolódnak tartalmi vonatkozásban nevezetes személyiségekhez, vagy társadalompolitikai eseményhez, hanem egy korábban kialakult környezet díszítését szolgálják — a Képző- és Iparművészeti Lektorátus véleménye szerint — nem szokták avatási ünnepséget tartani.
Korábban erre vonatkozóan véleményt kértem, mert hasonló díszítő jellegű alkotás elhelyezésére már sor került. Avatási ünnepséget akkor sem tartottunk (például a Kulich Gyula lakótelepen, a Széchenyi ligetben, a Kner Nyomda előtti térplasztika esetében). Avatási ünnepséget tartalmi alkalmi okokból szoktunk rendezni.
A szobor Makrisz Agamemnon szobrászművész alkotása, melynek a művész „Munkáslány” elnevezést adta. A lényeg azonban nem ez, mert városképi szempontból az értéke azonos lenne, ha paraszt- vagy értelmiségi lányt fogalmazott volna meg, s a mai körülményeink között formamegoldás szempontjából is elmosódtak a határok. A cikkben jelzett „szaki” a parasztlánnyal is parolázhatott volna.
S még egy adat az alkotással kapcsolatosan: finanszírozása a központi alap terhére történt.”"
Források:
1. Békés Megyei Népújság, 1973. szeptember 1. (28. évfolyam, 204. szám)
2. Békés Megyei Népújság, 1973. november 2. (28. évfolyam, 2570. szám)

Blogbejegyzések a műlapról
Békéscsaba – a legkedvesebb városom
A város az ország délkeleti részén fekszik. Budapesttől 200, Debrecentől 130 km-re. Lakosainak száma 65–70 ezer. 1950 óta megyeszékhely, és 1991 óta megyei jogú város. A főleg mezőgazdaságból élő Békés megye közlekedési, kereskedelmi, feldolgozóipari, kulturális és oktatási központja. Az...

TundeK62 műlapja

Kapcsolódó
Építőlány

Cím alapján hasonló

"Munkáslány" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
326050
Feltöltve
2018.10.01. 23:44
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ50/10 • 1/60 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 18.10.01. 23:44

"Munkáslány" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
326051
Feltöltve
2018.10.01. 23:44
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/160 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 18.10.01. 23:44

"Munkáslány" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
326052
Feltöltve
2018.10.01. 23:44
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/125 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 18.10.01. 23:44

"Munkáslány" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
145647
Feltöltve
2013.08.22. 00:26
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VR340,D750
ƒ35/10 • 1/80 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 13.08.22. 00:26

"Munkáslány" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
145648

145649
Feltöltve
2013.08.22. 00:26
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VR340,D750
ƒ54/10 • 1/60 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 13.08.22. 00:26

"Munkáslány" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
145650
Feltöltve
2013.08.22. 00:27
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VR340,D750
ƒ39/10 • 1/80 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 13.08.22. 00:27

"Munkáslány" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
145651

A térd körül jól látszanak a rézlemezek hegesztései.
Alkotó
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
145652
Feltöltve
2013.08.22. 00:28
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VR340,D750
ƒ39/10 • 1/40 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 13.08.22. 00:28
A térd körül jól látszanak a rézlemezek hegesztései.

"Munkáslány" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
145654
Feltöltve
2013.08.22. 00:31
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VR340,D750
ƒ39/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 13.08.22. 00:31

"Munkáslány" c. alkotás fotói

Nagy lábon él a szoborhölgy...
Alkotó
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
145653
Feltöltve
2013.08.22. 00:28
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VR340,D750
ƒ39/10 • 1/40 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 13.08.22. 00:28
Nagy lábon él a szoborhölgy...

"Munkáslány" c. alkotás fotói

A kiszáradt fa egyik nézetből éppen takarja az alkotást.
Alkotó
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
145655
Feltöltve
2013.08.22. 00:31
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VR340,D750
ƒ57/10 • 1/60 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 13.08.22. 00:31
A kiszáradt fa egyik nézetből éppen takarja az alkotást.

"Munkáslány" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
140746
Feltöltve
2013.06.14. 17:35
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ530/100 • 1/160 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 13.06.14. 17:35

"Munkáslány" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
140743
Feltöltve
2013.06.14. 17:31
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ500/100 • 1/210 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 13.06.14. 17:31

"Munkáslány" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
140744
Feltöltve
2013.06.14. 17:33
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ1200/100 • 1/75 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 13.06.14. 17:33

"Munkáslány" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
140745
Feltöltve
2013.06.14. 17:34
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ500/100 • 1/160 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 13.06.14. 17:34

"Munkáslány" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
140747
Feltöltve
2013.06.14. 17:37
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ450/100 • 1/300 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 13.06.14. 17:37

"Munkáslány" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
36493
Feltöltve
2009.11.25. 15:04

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.11.25. 15:04

"Munkáslány" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
36491
Feltöltve
2009.11.25. 15:03

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.11.25. 15:03

Archív fotók

"Munkáslány" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
255740
Forrás
Békés Megyei Népújság, 1973. szeptember 1. (28. évfolyam, 204. szám)
Évszám
1973
Feltöltve
2016.10.21. 14:45
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 16.10.21. 14:45
1973, Archív felvétel
Összesen 20 fotó

Műlap története

22.04.12. 15:04
Megérintettem a "Munkáslány" alkotást
21.09.10. 13:15
Megérintettem a "Munkáslány" alkotást
21.01.02. 08:26
Megérintettem a "Munkáslány" alkotást
20.08.21. 09:54
Megérintettem a "Munkáslány" alkotást
16.10.23. 22:08
A "Munkáslány" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
16.10.21. 14:45
1 új fotót töltöttem a "Munkáslány" műlaphoz
16.03.05. 23:58
A "Munkáslány" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
13.06.14. 17:37
1 új fotót töltöttem a "Munkáslány" műlaphoz
13.06.14. 17:35
1 új fotót töltöttem a "Munkáslány" műlaphoz
13.06.14. 17:34
1 új fotót töltöttem a "Munkáslány" műlaphoz
13.06.14. 17:33
1 új fotót töltöttem a "Munkáslány" műlaphoz
13.06.14. 17:31
1 új fotót töltöttem a "Munkáslány" műlaphoz
09.11.28. 20:08
TundeK62 publikálta "Munkáslány" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.