Békéscsaba, Szeberényi tér 2.
További képek a Fotólistában

Angol cím:Géza Gyóni

Békéscsaba
Szeberényi tér 2.
Az Evangélikus Gimnázium homlokzatán látható.

Avatás1922. október 22.

Ludvig cég (bronzöntő, közreműködő)

TundeK62
2009.12.03. 23:57
A gimnáziumot 1855-ben alapították. 1948-ig folyt evangélikus oktatás; többek közt Gyóni Géza is a tanítványok között volt.
1948 és 1994 között itt, ebben az épületben a Rózsa Ferenc Gimnázium és Nyomdaipari Szakközépiskola működött.
A rendszerváltás után 1993-ban tárgyalások kezdődtek a város vezetése és az evangélikus egyház között, és 1994-től ismét visszakapták eredeti épületüket. A Rózsának meg felújította, átalakította a város a régi laktanyaépületeket.
Szerintem a Gyóni Géza domborműves emléktábla végig az intézmények falán volt 1922 óta; mindegy, hogy hogyan nevezték épp az iskolát.
A linken egy kis iskolatörténet.
További linkek
http://www.begart.hu/index.php/2011-10-24-07-28-35/iskolatortenet-evszamokban/73-iskolatortenet

Blogbejegyzések a műlapról
Békéscsaba – a legkedvesebb városom
A város az ország délkeleti részén fekszik. Budapesttől 200, Debrecentől 130 km-re. Lakosainak száma 65–70 ezer. 1950 óta megyeszékhely, és 1991 óta megyei jogú város. A főleg mezőgazdaságból élő Békés megye közlekedési, kereskedelmi, feldolgozóipari, kulturális és oktatási központja. Az...

TundeK62 műlapja

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Gyóni Géza" c. alkotás fotói

Alkotó
Bődy KálmánLudvig cég (bronzöntő, közreműködő)
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
36479
Feltöltve
2009.11.25. 14:49

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.11.25. 14:49

"Gyóni Géza" c. alkotás fotói

Alkotó
Bődy KálmánLudvig cég (bronzöntő, közreműködő)
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
36480

161172
Feltöltve
2014.03.31. 01:39
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VR340,D750
ƒ30/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.03.31. 01:39

"Gyóni Géza" c. alkotás fotói

Alkotó
Bődy KálmánLudvig cég (bronzöntő, közreműködő)
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
161173
Feltöltve
2014.03.31. 01:39
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VR340,D750
ƒ47/10 • 1/50 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.03.31. 01:39

"Gyóni Géza" c. alkotás fotói

Alkotó
Bődy KálmánLudvig cég (bronzöntő, közreműködő)
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
161174
Feltöltve
2014.03.31. 01:40
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VR340,D750
ƒ58/10 • 1/60 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.03.31. 01:40

"Gyóni Géza" c. alkotás fotói

Alkotó
Bődy KálmánLudvig cég (bronzöntő, közreműködő)
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
161175

504281
Feltöltve
2022.10.11. 06:23
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ45/10 • 1/50 • 12.5mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 22.10.11. 06:23

"Gyóni Géza" c. alkotás fotói

Alkotó
Bődy KálmánLudvig cég (bronzöntő, közreműködő)
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
504282
Feltöltve
2022.10.11. 06:23
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ55/10 • 1/40 • 53.7mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 22.10.11. 06:23

"Gyóni Géza" c. alkotás fotói

Alkotó
Bődy KálmánLudvig cég (bronzöntő, közreműködő)
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
504283
Feltöltve
2022.10.11. 06:23
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ56/10 • 1/50 • 107.5mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 22.10.11. 06:23

Adalék vagy máshol

"Gyóni Géza" c. alkotás fotói

Korabeli MTI híradás az emléktábla avatás körülményeiről.
Alkotó
Bődy KálmánLudvig cég (bronzöntő, közreműködő)
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
178757
Forrás
http://archiv1920-1944.mti.hu/Pages/PDFSearch.aspx?Pmd=1
Évszám
1944
Feltöltve
2014.09.07. 21:34
Képinfó
Adalék

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 14.09.07. 21:34
1944
Korabeli MTI híradás az...Teljes szövegKorabeli MTI híradás az emléktábla avatás körülményeiről.Kevesebb szöveg
Összesen 10 fotó

Műlap története

23.11.20. 13:52
Megérintettem a "Gyóni Géza" alkotást
23.07.04. 11:02
A "Gyóni Géza" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
22.10.11. 06:23
3 új fotót töltöttem a "Gyóni Géza" műlaphoz
22.09.17. 07:45
Megérintettem a "Gyóni Géza" alkotást
20.12.26. 14:44
Megérintettem a "Gyóni Géza" alkotást
14.09.07. 22:14
A "Gyóni Géza" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
14.09.07. 21:34
1 új fotót töltöttem a "Gyóni Géza" műlaphoz
09.12.03. 23:57
TundeK62 publikálta "Gyóni Géza" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.