Emlékmű a kolerajárvány áldozatainak emlékére

Békéscsaba, Kórház utca

Békéscsaba
Kórház utca
A Széchenyi ligetben áll az emlékmű.

Felállítás1831

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

TundeK62
2009.11.29. 23:41
A Széchenyi liget a kórház mögött van. Régebben a kórház területe nem volt lezárva, és egy kis utcán át jártunk át a ligetbe sétálni.
Az 1831-es nagy kolerajárvány áldozatainak állít emléket ez a rózsaszín márványból készült obeliszk.
Gyakorlatilag kétezer ember tömegsírja fölé emelték az emlékművet.
A kolerajárvány 1831. július 25-én kezdődött, és szeptember 6-án lett vége, az emlékmű felirata szerint. Az obeliszket a városi elöljárók állíttatták.
Az egyik oldalon szlovák szöveg van, a másikon felekezetek szerint vannak felsorolva az áldozatok számai. Legtöbb áldozatot, 1651 embert az evangélikusok veszítettek el.
A nem nagyon magas obeliszket egy földhalmon helyezték el.

Blogbejegyzések a műlapról
Békéscsaba – a legkedvesebb városom
A város az ország délkeleti részén fekszik. Budapesttől 200, Debrecentől 130 km-re. Lakosainak száma 65–70 ezer. 1950 óta megyeszékhely, és 1991 óta megyei jogú város. A főleg mezőgazdaságból élő Békés megye közlekedési, kereskedelmi, feldolgozóipari, kulturális és oktatási központja. Az...

TundeK62 műlapja

Cím alapján hasonló

"Emlékmű a kolerajárvány áldozatainak emlékére" c. alkotás fotói

Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
36185
Feltöltve
2009.11.23. 15:32

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.11.23. 15:32

"Emlékmű a kolerajárvány áldozatainak emlékére" c. alkotás fotói

Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
36186
Feltöltve
2009.11.23. 15:33

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.11.23. 15:33

"Emlékmű a kolerajárvány áldozatainak emlékére" c. alkotás fotói

Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
36187
Feltöltve
2009.11.23. 15:34

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.11.23. 15:34

36188

36189
Feltöltve
2009.11.23. 15:35

TundeK62 09.11.23. 15:35

36190

145826
Feltöltve
2013.08.23. 01:27
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/60 • ISO125

TundeK62 13.08.23. 01:27

145827

326067
Feltöltve
2018.10.01. 23:55
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/50 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 18.10.01. 23:55

"Emlékmű a kolerajárvány áldozatainak emlékére" c. alkotás fotói

Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
326068
Feltöltve
2018.10.01. 23:55
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/200 • ISO640

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 18.10.01. 23:55
Összesen 10 fotó

Műlap története

09.11.29. 23:41
TundeK62 publikálta "Emlékmű a kolerajárvány áldozatainak emlékére" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.