József Attila-szobor

Makó, Csanád vezér tér
Archív képek
További képek a Fotólistában

Makó
Csanád vezér tér
A Csanád vezér tér és József Attila utca sarkán.

Avatás2005. április 9.
Avatás1957. április 14.


Előzmény
József Attila
Szórád Péter
2009.11.19. 19:55
József Attila 1920-ban 14 éves korában került a makói nyolc osztályos gimnázium ötödik osztályába. Az itt töltött évek alatt indult el költői pályája, barátokat szerzett, szerelmi csalódások, öngyilkossági kísérletek, érzelmi kitörések jellemezték viharos napjait. A kezdeti zsengék mellett már olyan klsszikus értékű verset is alkotott, mint például a Megfáradt ember című új korszakot nyitó költeménye.
Egészalakos betontalapzatú bronzszobrát Tar István 1957-ben készítette, a kor ízlésének megfelelő idealizált formában, kezében egy versét tartva. Első felállítási helyéről, a főtérről, 2005-ben helyezték át a József Attila Gimnázium eklektikus stílusban készült épülete elé.
További linkek
http://www.zetna.org/zek/folyoiratok/90/tuti.html
Ády
2016.09.26. 14:19
Tar István szobrászművész ezért az alkotásáért kapott Munkácsy Mihály-díjat 1958-ban.



Kapcsolódó
József Attila
Kapcsolódó
József Attila
Tagi gyűjteményben
Iskolák névadói
Közös gyűjteményben
Magyar költők szobrai

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"József Attila-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Makó
Feltöltő
Azonosító
35777
Feltöltve
2009.11.19. 14:55

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 09.11.19. 14:55

"József Attila-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Makó
Feltöltő
Azonosító
35781
Feltöltve
2009.11.19. 17:28

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 09.11.19. 17:28

"József Attila-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Makó
Feltöltő
Azonosító
35782
Feltöltve
2009.11.19. 17:30

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 09.11.19. 17:30

"József Attila-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Makó
Feltöltő
Azonosító
35783
Feltöltve
2009.11.19. 17:31

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 09.11.19. 17:31

"József Attila-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Makó
Feltöltő
Azonosító
35784
Feltöltve
2009.11.19. 17:33

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 09.11.19. 17:33

"József Attila-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Makó
Feltöltő
Azonosító
35785
Feltöltve
2009.11.19. 17:34

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 09.11.19. 17:34

"József Attila-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Makó
Feltöltő
Azonosító
35786
Feltöltve
2009.11.19. 17:37

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 09.11.19. 17:37

"József Attila-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Makó
Feltöltő
Azonosító
35787
Feltöltve
2009.11.19. 17:38

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 09.11.19. 17:38

"József Attila-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Makó
Feltöltő
Azonosító
35788
Feltöltve
2009.11.19. 17:41

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 09.11.19. 17:41

"József Attila-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Makó
Feltöltő
Azonosító
128866
Feltöltve
2013.01.13. 09:12
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ560/100 • 1/400 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 13.01.13. 09:12

"József Attila-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Makó
Feltöltő
Azonosító
187834
Feltöltve
2014.11.24. 11:13
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ320/100 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 14.11.24. 11:13

"József Attila-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Makó
Feltöltő
Azonosító
216598
Feltöltve
2015.09.04. 22:21
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/500 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.09.04. 22:21

"József Attila-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Makó
Feltöltő
Azonosító
216599
Feltöltve
2015.09.04. 22:21
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/800 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.09.04. 22:21

"József Attila-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Makó
Feltöltő
Azonosító
216600
Feltöltve
2015.09.04. 22:21
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/125 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.09.04. 22:21

"József Attila-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Makó
Feltöltő
Azonosító
216601
Feltöltve
2015.09.04. 22:22
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.09.04. 22:22

"József Attila-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Makó
Feltöltő
Azonosító
316993
Feltöltve
2018.07.06. 17:51
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ640/100 • 1/180 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 18.07.06. 17:51

"József Attila-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Makó
Feltöltő
Azonosító
316994
Feltöltve
2018.07.06. 17:57
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ310/100 • 1/350 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 18.07.06. 17:57

"József Attila-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Makó
Feltöltő
Azonosító
353683
Feltöltve
2019.05.05. 21:18
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/80 • 9.1mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 19.05.05. 21:18

Archív fotók

"József Attila-szobor" c. alkotás fotói

Képeslap.
Alkotó
Település
Makó
Feltöltő
Azonosító
106588
Feltöltve
2012.03.15. 15:41
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 12.03.15. 15:41
Archív felvétel
Képeslap.

Adalék vagy máshol

"József Attila-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Makó
Feltöltő
Azonosító
365352
Forrás
Délmagyarország, 2005. április 11. hétfő (95. évfolyam, 95. szám)
Feltöltve
2019.07.15. 16:03
Képinfó
Adalék
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 19.07.15. 16:03
Archív felvétel
Összesen 20 fotó

Műlap története

22.08.14. 18:33
A "József Attila-szobor" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
22.03.25. 10:34
Megérintettem a "József Attila-szobor" alkotást
19.07.16. 10:26
A Közösség megszavazta a József Attila-szobor műlapon várakozó szerkesztést
19.07.15. 16:03
1 új fotót töltöttem a "József Attila-szobor" műlaphoz
19.05.05. 21:18
1 új fotót töltöttem a "József Attila-szobor" műlaphoz
18.07.06. 17:57
1 új fotót töltöttem a "József Attila-szobor" műlaphoz
18.07.06. 17:51
1 új fotót töltöttem a "József Attila-szobor" műlaphoz
15.09.04. 22:22
1 új fotót töltöttem a "József Attila-szobor" műlaphoz
15.09.04. 22:21
1 új fotót töltöttem a "József Attila-szobor" műlaphoz
15.09.04. 22:21
1 új fotót töltöttem a "József Attila-szobor" műlaphoz
15.09.04. 22:21
1 új fotót töltöttem a "József Attila-szobor" műlaphoz
14.12.11. 19:22
A "József Attila-szobor" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
14.11.24. 11:13
1 új fotót töltöttem a "József Attila-szobor" műlaphoz
13.04.23. 16:36
A "József Attila-szobor" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
13.04.23. 09:55
A "József Attila-szobor" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
13.01.13. 09:12
1 új fotót töltöttem a "József Attila-szobor" műlaphoz
12.03.15. 15:41
1 új fotót töltöttem a "József Attila-szobor" műlaphoz
09.11.19. 19:55
Szórád Péter publikálta "József Attila-szobor" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.