Budapest, XII. kerület, Ráth György utca 7-9

Budapest
XII. kerület, Ráth György utca 7-9
A kórház kertjében található az alkotás.

Felállítás2006. szeptember 29.

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Ády
2009.11.05. 19:54
Az Országos Onkológiai Intézet szép kertjében található Szöllőssy Enikő szobrászművész által készített mészkő és bronz kompozíció.

"A betegek gyógyulásának és a betegség leküzdésének reménységére emlékeztető szobrot avattak Budapesten, az Országos Onkológiai Intézet belső udvarán szeptember 29-én délután.

A szoborállítás ötlete Fabiny Félixtől, az Amerikai Nemzetközi Iskola érettségiző diákjától származik, aki az Egyesült Államokban folytatott tanulmányai során találkozott először a rákos betegek mentális-lelki segítésének ezen különleges formájával. Az alkotást Szöllőssy Enikő szobrászművész készítette el; megvalósításában a Magyar Rákellenes Liga segített. Az ünnepi alkalmon igei üzenetet mondott dr. Fabiny Tamás, az Északi Egyházkerület püspöke. A terület, ahol a szobor áll, ezentúl a Reménység park nevet viseli.

Horváth-Hegyi Olivér "
Források:
http://www.evelet.hu
További linkek
Szöllőssy Enikő szobrászművész honlapja: http://www.dsy.hu/szollossy/

Ády műlapja

Cím alapján hasonló

"Reménység" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
34221
Feltöltve
2009.11.05. 12:18

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 09.11.05. 12:18

"Reménység" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
34222

34223

34224
Feltöltve
2009.11.05. 12:19

Ády 09.11.05. 12:19

"Reménység" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
34225

34226

34227

34220
Feltöltve
2009.11.05. 12:18

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 09.11.05. 12:18

"Reménység" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
34228
Feltöltve
2009.11.05. 12:20

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 09.11.05. 12:20

"Reménység" c. alkotás fotói

2015
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
200698
Évszám
2015
Feltöltve
2015.04.01. 20:26
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/400 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 15.04.01. 20:26
2015
2015

"Reménység" c. alkotás fotói

2015
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
200699
Évszám
2015
Feltöltve
2015.04.01. 20:27
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/500 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 15.04.01. 20:27
2015
2015

"Reménység" c. alkotás fotói

2015
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
200702
Évszám
2015
Feltöltve
2015.04.01. 20:28
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/640 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 15.04.01. 20:28
2015
2015

"Reménység" c. alkotás fotói

2015
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
200703
Évszám
2015
Feltöltve
2015.04.01. 20:29
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/640 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 15.04.01. 20:29
2015
2015

"Reménység" c. alkotás fotói

2015
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
200704
Évszám
2015
Feltöltve
2015.04.01. 20:31
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/800 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 15.04.01. 20:31
2015
2015

"Reménység" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
309270
Feltöltve
2018.04.14. 10:15
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ45/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 18.04.14. 10:15

"Reménység" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
309271
Feltöltve
2018.04.14. 10:16
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 18.04.14. 10:16

"Reménység" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
309272
Feltöltve
2018.04.14. 10:16
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 18.04.14. 10:16

"Reménység" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
309273
Feltöltve
2018.04.14. 10:17
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 18.04.14. 10:17

"Reménység" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
309274
Feltöltve
2018.04.14. 10:17
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 18.04.14. 10:17
Összesen 19 fotó

Műlap története

20.06.03. 11:04
Megérintettem a "Reménység" alkotást
20.05.12. 11:12
Megérintettem a "Reménység" alkotást
20.04.08. 15:17
Megérintettem a "Reménység" alkotást
19.03.12. 17:41
Megérintettem a "Reménység" alkotást
18.04.14. 10:17
1 új fotót töltöttem a "Reménység" műlaphoz

18.04.14. 10:16

18.04.14. 10:15
1 új fotót töltöttem a "Reménység" műlaphoz
18.04.13. 10:38
Megérintettem a "Reménység" alkotást
18.03.12. 10:55
Megérintettem a "Reménység" alkotást
15.04.01. 20:31
1 új fotót töltöttem a "Reménység" műlaphoz
15.04.01. 20:29
1 új fotót töltöttem a "Reménység" műlaphoz
15.04.01. 20:28
1 új fotót töltöttem a "Reménység" műlaphoz
15.04.01. 20:27
1 új fotót töltöttem a "Reménység" műlaphoz
15.04.01. 20:26
1 új fotót töltöttem a "Reménység" műlaphoz
09.11.05. 19:54
Ády publikálta "Reménység" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.