Fényi Gyula jezsuita csillagász

Sopron, Szentlélek utca 3.
Archív képek

Sopron
Szentlélek utca 3.
A Szentlélek utca a Várkerület felől az Ikvahíd utcát elhagyva a...Teljes szövegA Szentlélek utca a Várkerület felől az Ikvahíd utcát elhagyva a Szentlélek templommal szemben van a ház.Kevesebb szöveg

Felállítás1935. május 26.

Szabolcs Erzsébet
2009.11.03. 18:44
Fényi Gyula jezsuita tanár, csillagász, napkutató (Fink István néven) Sopronban született 1845-ben. Nevét belügyminisztériumi engedéllyel magyarosította Fényire, a Gyulát (mint Julius) a jezsuita rendbe való belépésekor vette fel. A bencés rend soproni gimnáziumának diákja volt.
1871 és 1874 között a jezsuita rend kalocsai gimnáziumában tanított fizikát. 1874-től 1878-ig Innsbruckban teológiai tanulmányokat folytatott. 1877-ben szentelték pappá.
A kalocsai obszervatóriumban asszisztens, majd később nyugdíjba vonulásáig az igazgatója volt.
Több tudóstársaság, valamint az MTA levelező tagja volt.
1927. december 21-én hunyt el Kalocsán. Nevét egy kráter őrzi a Holdon.
További linkek
http://hu.wikipedia.org/wiki/F%C3%A9nyi_Gyula

Cím alapján hasonló

"Fényi Gyula jezsuita csillagász" c. alkotás fotói

Az egy emeletes barokk lakóház falán emléktábla jelöli itt született Fényi Gyula csillagász
Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
34071
Feltöltve
2009.11.03. 17:53

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Erzsébet 09.11.03. 17:53
Az egy emeletes barokk lakóház falán emléktábla jelöli itt született Fényi Gyula csillagász

"Fényi Gyula jezsuita csillagász" c. alkotás fotói

Különleges a fal síkjából kiugró arc a domborművőn
Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
34075
Feltöltve
2009.11.03. 17:56

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Erzsébet 09.11.03. 17:56
Különleges a fal síkjából kiugró arc a domborművőn

"Fényi Gyula jezsuita csillagász" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
134397
Fotózva
2012. március
Feltöltve
2013.03.25. 14:45
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
CASIO COMPUTER CO.,LTD. / EX-Z75
ƒ45/10 • 1/80 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Erzsébet 13.03.25. 14:45
2012. március

"Fényi Gyula jezsuita csillagász" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
149451
Feltöltve
2013.10.15. 12:42
EXIF információk...
CASIO COMPUTER CO.,LTD. / EX-Z75
ƒ31/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Erzsébet 13.10.15. 12:42

149452

425660
Feltöltve
2020.11.28. 10:26
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ53/10 • 1/50 • 90mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.11.28. 10:26

"Fényi Gyula jezsuita csillagász" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
425661
Feltöltve
2020.11.28. 10:26
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ53/10 • 1/20 • 80mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.11.28. 10:26

"Fényi Gyula jezsuita csillagász" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
425662
Feltöltve
2020.11.28. 10:27
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ48/10 • 1/25 • 52mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.11.28. 10:27

"Fényi Gyula jezsuita csillagász" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
425663
Feltöltve
2020.11.28. 10:27
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ6/1 • 1/30 • 185mm • ISO100

425664
Feltöltve
2020.11.28. 10:28

Bertha János 20.11.28. 10:28

Archív fotók

"Fényi Gyula jezsuita csillagász" c. alkotás fotói

"P. FÉNYI GYULA EMLÉKTÁBLÁJÁNAK LELEPLEZÉSE 1935. MÁJUS 26-ÁN."
Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
195416
Forrás
„Tisztemben csak a város érdeke és az igazság fog vezetni”. Sopron 1998.
Évszám
1935
Feltöltve
2015.02.13. 23:43
Képinfó
Avatást látunk
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 15.02.13. 23:43
1935, Archív felvétel
"P. FÉNYI GYULA EMLÉKTÁBLÁJÁNAK LELEPLEZÉSE 1935. MÁJUS 26-ÁN."
Összesen 11 fotó

Műlap története

20.11.28. 10:28
1 új fotót töltöttem a "Fényi Gyula jezsuita csillagász" műlaphoz
20.11.28. 10:27

20.11.28. 10:26

20.08.15. 18:39
Megérintettem a "Fényi Gyula jezsuita csillagász" alkotást
17.04.22. 18:25
A "Fényi Gyula jezsuita csillagász" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
15.02.14. 10:19
A "Fényi Gyula jezsuita csillagász" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
15.02.13. 23:43
1 új fotót töltöttem a "Fényi Gyula jezsuita csillagász" műlaphoz
09.11.03. 18:44
Szabolcs Erzsébet publikálta "Fényi Gyula jezsuita csillagász" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.