Amszterdam (Amsterdam), Oosterpark

Alternatív, helyi címek:de Bokkerijder

A park sétaútjának közepén

Felállítás1957


Szórád Péter
2009.10.30. 20:09
Az Oosterparkban található szobor szándékosan nem a füves parkban egy magas emelvényen, hanem a sétaút kereszteződésben alacsonyan van elhelyezve, hívogatóan a gyerekek felé, hogy ők is üljenek fel a fiú mögött a kecskebakra. A kecske hátán ülő fiú ezenkívül utalás a legendás limburgi „Kecskelovas” jelenségre.
A XVIII. században A Belgiummal határos Limburg környékén, a legenda szerint, kecskeháton száguldozó sőt az ördöggel cimborálva boszorkányos módon az éjszakai égbolton repülő bandák fosztogattak és gyilkoltak. Ezek voltak a "Bokkrenrijder”-ek. Minderről hiteles bírósági tanúvallomások állnak rendelkezésre, ami alapján több mint 600 bűnös került nyilvános kivégzésre. A dokumentumok hitelességét kissé gyengíti az a tény, hogy ebben az időben kezdték tömegesen alkalmazni a brutális kínvallatásokat. Később a Bokkrenrijder kifejezést becsmérlő, lekicsinylő, megbélyegző stigmaként használták, máskor pedig Robin Hood, vagy Rózsa Sándor féle szegénylegényes, betyáros hősként értelmezték. A mítosz a mai napig változatos formában felbukkan a holland gondolkodásban.



Cím alapján hasonló

"Kecskelovas" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Amszterdam (Amsterdam)
Feltöltő
Azonosító
33695
Feltöltve
2009.10.30. 16:55

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 09.10.30. 16:55

"Kecskelovas" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Amszterdam (Amsterdam)
Feltöltő
Azonosító
33696
Feltöltve
2009.10.30. 16:59

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 09.10.30. 16:59

"Kecskelovas" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Amszterdam (Amsterdam)
Feltöltő
Azonosító
33697
Feltöltve
2009.10.30. 17:02

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 09.10.30. 17:02

"Kecskelovas" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Amszterdam (Amsterdam)
Feltöltő
Azonosító
33698
Feltöltve
2009.10.30. 17:04

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 09.10.30. 17:04

"Kecskelovas" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Amszterdam (Amsterdam)
Feltöltő
Azonosító
33699
Feltöltve
2009.10.30. 17:07

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 09.10.30. 17:07

"Kecskelovas" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Amszterdam (Amsterdam)
Feltöltő
Azonosító
33700
Feltöltve
2009.10.30. 17:12

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 09.10.30. 17:12

"Kecskelovas" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Amszterdam (Amsterdam)
Feltöltő
Azonosító
33701
Feltöltve
2009.10.30. 17:17

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 09.10.30. 17:17

"Kecskelovas" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Amszterdam (Amsterdam)
Feltöltő
Azonosító
33702
Feltöltve
2009.10.30. 17:19

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 09.10.30. 17:19

"Kecskelovas" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Amszterdam (Amsterdam)
Feltöltő
Azonosító
33703
Feltöltve
2009.10.30. 17:22

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 09.10.30. 17:22
Összesen 9 fotó

Műlap története

09.10.30. 20:09
Szórád Péter publikálta "Kecskelovas" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.