Idézet innen: http://www.jelenkor.net/archivum/cikk/2694/szabad-muveszetek-doktorai

Losonczy István Erózió (2004) című műve, mely kilép a táblakép keretei közül, s a reliefekhez hasonlatosan tektonikus mélységgel bír, mintegy fél méternyivel. A most már szó szerint értett – a vásznon megjelenített amorf, erodált szikla-motívumot ismétlő és hiányos kört formázó – keretbe foglalt kép nemcsak a hivatalos értelemben tekinthető a művész mestermunkájának, de a kifejezés értékkategóriaként is megállja a helyét. Az alul valódi plasztikaként megformált lép¬cső festve folytatódik, mintegy belépésre csábítva a nézőt a kép terébe, majd emelkedő perspektivikus rajza egy fához vezeti a tekintetet. Első ránézésre ez a kiszáradtnak tűnő fa az egyetlen élő organizmus az Erózió világában. Ám hamarosan apró emberalakokat pillanthatunk meg: mintha egy felnőtt rajzolni – látni?, megismerni? – tanítana egy gyereket. A lép¬cső tengelye egy szél és víz által erodált organikus (forma)világot és egy geometrikus elemekből épített mesterségeset választ el és állít szembe egymással. De az ember alkotta fehér épületek ajtó nélküli bejárataikkal sötétséget és szinte metafizikus ürességet árasztanak.

---