Ján Nálepka kapitány szobra

Igló (Spišská Nová Ves), Radničné námestie 10.

Alternatív, helyi címek:Pomník kpt. Jána Nálepku

Igló (Spišská Nová Ves)
Radničné námestie 10.
Igló főterének egyik végében.

Avatás1954. május 8.

TundeK62
2009.10.20. 20:48
Ma este vezető hírekben volt szó Szlovákiáról, hát folytassuk itt is ezzel.
Már amikor mentünk be a városba a busszal, megláttam a katona szoboralakját, és eldöntöttem, ha lehet, inkább kihagyok egy templomot, de ehhez a szoborhoz megszököm a csoporttól.
Sikerült, és így be tudom mutatni az emlékművet.
Szerencsém volt, a kb. 3 méter magas talapzaton még a dátum és az alkotó is szerepelt. Igaz, elolvasni csak itthon tudtam a laptopon.
A katona alakja kb. másfélszeres életnagyságú.

Igló egyébként belopta magát a szívembe. Most először jártam életemben a városban. Igaz, vasárnap délelőtt volt, és a város szinte összes temploma zsúfolásig megtelve az istentiszteleteken. De mindenütt tisztaság, rend, szépen felújított épületek...
A szilvamag alakú hatalmas főtéren öt épület, és három szobor látható. Meg egy szökőkút, de azt nem fotóztam.

2010. április 22.:
Pótó János kiegészítése az alkotáshoz: "Ján Nálepka (1912-1943) kapitány, az 1. csehszlovák partizánszázad parancsnoka. 1944-ben, a Szlovák Nemzeti Felkelés idején egysége már az ő nevét viselte."

Utána néztem én is, és találtam egy szlovák oldalt a partizánparancsnokról. Ez van a mellékelt linken.
Eredeti foglalkozására nézve tanár volt. Van olyan forrás, ahol azt írják, hogy Iglón született. Máshol meg más az adat.
Az emlékmű évfordulós, halálának 10. évében állították fel.
1943. november 16-án halt meg, és Ukrajnában egy tömegsírba temették. Később exhumálták, és szülőföldjére szállították földi maradványait. Ő az egyetlen szlovák katona, aki 1945-ben posztomusz megkapta a Szovjetunió Hőse kitüntetést.
A linket azért érdekes megnézni, mert a katonáról készült művészeti alkotások alapján készülhetett ez a szobor. Mivel egy blogoldal, a hozzászólások tartalma az ottaniak felelőssége.
Források:
https://navstevnik.spisskanovaves.eu/o-meste/virtualne-prehliadky/socha-kapitana-nalepku/
További linkek
http://www.vojna.net/portal/portal.php?topic_id=1399

TundeK62 műlapja

Cím alapján hasonló

"Ján Nálepka kapitány szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Igló (Spišská Nová Ves)
Feltöltő
Azonosító
32621
Feltöltve
2009.10.20. 20:03

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.10.20. 20:03

"Ján Nálepka kapitány szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Igló (Spišská Nová Ves)
Feltöltő
Azonosító
32622
Feltöltve
2009.10.20. 20:04

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.10.20. 20:04

"Ján Nálepka kapitány szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Igló (Spišská Nová Ves)
Feltöltő
Azonosító
32625
Feltöltve
2009.10.20. 20:06

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.10.20. 20:06

"Ján Nálepka kapitány szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Igló (Spišská Nová Ves)
Feltöltő
Azonosító
32627
Feltöltve
2009.10.20. 20:07

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.10.20. 20:07

"Ján Nálepka kapitány szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Igló (Spišská Nová Ves)
Feltöltő
Azonosító
32629

32630
Feltöltve
2009.10.20. 20:08

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.10.20. 20:08

"Ján Nálepka kapitány szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Igló (Spišská Nová Ves)
Feltöltő
Azonosító
32631

32632
Feltöltve
2009.10.20. 20:09

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.10.20. 20:09

"Ján Nálepka kapitány szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Igló (Spišská Nová Ves)
Feltöltő
Azonosító
32633
Feltöltve
2009.10.20. 20:10

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.10.20. 20:10
Összesen 9 fotó

Műlap története

19.01.15. 18:37
A "Ján Nálepka kapitány szobra" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
19.01.15. 14:15
A "Ján Nálepka kapitány szobra" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
13.05.26. 19:53
A "Ján Nálepka kapitány szobra" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
10.04.22. 15:19
A "Ján Nálepka kapitány szobra" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
09.10.20. 20:48
TundeK62 publikálta "Ján Nálepka kapitány szobra" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.