Újpesti izraelita mártír emlékmű

Budapest, IV. kerület, József Attila u. 20.
Archív képek
További képek a Fotólistában

Budapest
IV. kerület, József Attila u. 20.
A József Attila utca és a Berzeviczy Gergely utca sarkán, a zsinagóga beforduló téglakerítésén.

Avatás1948. július

Neszták Béla
2009.10.10. 12:00
4 db kb. 280x80 cm kő dombormű. A deportálást, a munkaszolgálatot, auschwitzi menetet, és a gettó felszabadítását ábrázolja
További linkek
http://www.holokausztemlekkozpont.hu/files/csatolmanyok/BanKiss%20magyar.pdf
Kozma János
2010.06.23. 09:39
Az alkotó feltehetően Bán Kiss Edit. Forrás: 'Innen a történet már az újpesti zsinagóga négyméteres falának külső részén, a domborműveken is látható. A köveket a 'már hazatért, még el nem ment' Bán Kiss Edit faragta ki, poklot járt, megélt, túlélt történetként. Mert 1944 őszén Editet is elhajtották, Budapestről gyalog a Duna mentén Ausztriába, ahol bevagonírozták. Az első domborműn öregek, gyerekek, asszonyok, lányok menetelnek a vagonok felé. A másodikon magas kémények tövébe érkeznek. A harmadikon már nincsenek se öregek, se gyerekek, csak görnyedt, elgyötört alakok tolnak egy csillét. A negyediken szovjet katonák érkeznek és akárcsak a budapesti gettó, Edit is általuk szabadult fel.'
http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=300421
Kozma János
2010.06.23. 09:57
Bán Kiss Edit (1905-1966) Budapesten született, Düsseldorfban tanult szobrászatot. 1944-ben deportálták Ravensbrückbe, ahol megpróbált öngyilkosságot elkövetni. 1944 decemberétõl a Daimler-Benz Mûvekben dolgoztatták. 1945 áprilisában sikerült megszöknie, pár hónappal késõbb már kiállítás nyílt a lágerrõl készült rajzaiból Budapesten. Késõbb Marokkóban, Franciaországban és Angliában élt, 1966-ban önkezûleg vetett véget életének. 1992-ben Helmuth Bauer német gyûjtõ fedezte fel Kiss Edit munkásságát, a Daimler-Benz gyárban végzett kutatásai során. A holokausztra emlékezõ reliefje az Újpesti zsinagóga falán látható.
Forrás: http://artportal.hu/program/kiallitas/20100416/kesoi-hazateres---szamuzott-muveszet-sorozat--1--13099

Cím alapján hasonló

"Újpesti izraelita mártír emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
31559
Feltöltve
2009.10.10. 11:45

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Neszták Béla 09.10.10. 11:45

"Újpesti izraelita mártír emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
31560
Feltöltve
2009.10.10. 11:46

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Neszták Béla 09.10.10. 11:46

31561

31562
Feltöltve
2009.10.10. 11:47

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Neszták Béla 09.10.10. 11:47

"Újpesti izraelita mártír emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
31566
Feltöltve
2009.10.10. 11:54

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Neszták Béla 09.10.10. 11:54

"Újpesti izraelita mártír emlékmű" c. alkotás fotói

1. tábla
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
128320
Fotózva
2009. október
Feltöltve
2013.01.05. 21:27
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ90/10 • 1/50 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 13.01.05. 21:27
2009. október
1. tábla

"Újpesti izraelita mártír emlékmű" c. alkotás fotói

2. tábla
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
128321
Fotózva
2009. október
Feltöltve
2013.01.05. 21:28
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ90/10 • 1/50 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 13.01.05. 21:28
2009. október
2. tábla

"Újpesti izraelita mártír emlékmű" c. alkotás fotói

3. tábla
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
128322
Fotózva
2009. október
Feltöltve
2013.01.05. 21:29
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ110/10 • 1/50 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 13.01.05. 21:29
2009. október
3. tábla

"Újpesti izraelita mártír emlékmű" c. alkotás fotói

4. tábla
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
128323
Fotózva
2009. október
Feltöltve
2013.01.05. 21:30
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ100/10 • 1/50 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 13.01.05. 21:30
2009. október
4. tábla

"Újpesti izraelita mártír emlékmű" c. alkotás fotói

A József Attila utcai kerítésrészen látható három tábla
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
128324
Fotózva
2009. október
Feltöltve
2013.01.05. 21:31
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ100/10 • 1/50 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 13.01.05. 21:31
2009. október
A József Attila utcai kerítésrészen látható három tábla

"Újpesti izraelita mártír emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
371023
Feltöltve
2019.08.28. 13:52
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ33/10 • 1/400 • 5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 19.08.28. 13:52

"Újpesti izraelita mártír emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
371024
Feltöltve
2019.08.28. 13:52
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ48/10 • 1/640 • 19.5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 19.08.28. 13:52

"Újpesti izraelita mártír emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
371025
Feltöltve
2019.08.28. 13:53
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ48/10 • 1/250 • 19.5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 19.08.28. 13:53

"Újpesti izraelita mártír emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
371026
Feltöltve
2019.08.28. 13:53
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ48/10 • 1/200 • 19.5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 19.08.28. 13:53

"Újpesti izraelita mártír emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
371027
Feltöltve
2019.08.28. 13:53
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ42/10 • 1/500 • 11.7mm • ISO80

371028
Feltöltve
2019.08.28. 13:54

ocsovai andrás 19.08.28. 13:54

"Újpesti izraelita mártír emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
521832
Feltöltve
2023.04.13. 07:33
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ56/10 • 1/500 • 71.7mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 23.04.13. 07:33

"Újpesti izraelita mártír emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
521833
Feltöltve
2023.04.13. 07:33
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ48/10 • 1/500 • 17mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 23.04.13. 07:33

"Újpesti izraelita mártír emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
521834
Feltöltve
2023.04.13. 07:33
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ45/10 • 1/500 • 15.2mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 23.04.13. 07:33

"Újpesti izraelita mártír emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
521835
Feltöltve
2023.04.13. 07:33
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ53/10 • 1/400 • 35.8mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 23.04.13. 07:33

"Újpesti izraelita mártír emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
521836
Feltöltve
2023.04.13. 07:33
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ50/10 • 1/500 • 20.6mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 23.04.13. 07:33

"Újpesti izraelita mártír emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
521837
Feltöltve
2023.04.13. 07:33
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ50/10 • 1/400 • 20.6mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 23.04.13. 07:33

Archív fotók

"Újpesti izraelita mártír emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
31563
Feltöltve
2009.10.10. 11:48
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Neszták Béla 09.10.10. 11:48
Archív felvétel

31564

31565
Feltöltve
2009.10.10. 11:49
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Neszták Béla 09.10.10. 11:49
Archív felvétel
Összesen 25 fotó

Műlap története

23.04.13. 10:04
Az "Újpesti izraelita mártír emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
23.04.13. 07:33
6 új fotót töltöttem az "Újpesti izraelita mártír emlékmű" műlaphoz
23.03.31. 13:16
Megérintettem az "Újpesti izraelita mártír emlékmű" alkotást
21.07.26. 16:41
Az "Újpesti izraelita mártír emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
21.07.25. 20:28
Az "Újpesti izraelita mártír emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
20.01.05. 23:35
A Közösség megszavazta az Újpesti izraelita mártír emlékmű műlapon várakozó szerkesztést
19.08.28. 13:54
1 új fotót töltöttem az "Újpesti izraelita mártír emlékmű" műlaphoz
19.08.28. 13:53

19.08.28. 13:52

13.01.05. 21:31
1 új fotót töltöttem az "Újpesti izraelita mártír emlékmű" műlaphoz
13.01.05. 21:30
1 új fotót töltöttem az "Újpesti izraelita mártír emlékmű" műlaphoz
13.01.05. 21:29
1 új fotót töltöttem az "Újpesti izraelita mártír emlékmű" műlaphoz
13.01.05. 21:28
1 új fotót töltöttem az "Újpesti izraelita mártír emlékmű" műlaphoz
13.01.05. 21:27
1 új fotót töltöttem az "Újpesti izraelita mártír emlékmű" műlaphoz
10.06.24. 19:22
Az "Újpesti izraelita mártír emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
09.10.10. 12:00
Neszták Béla publikálta "Újpesti izraelita mártír emlékmű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.