Prohászka Ottokár szobra

Székesfehérvár, Prohászka Ottokár út
Archív képek
További képek a Fotólistában

Székesfehérvár
Prohászka Ottokár út
A Prohászka-emléktemplom mellett.

Avatás1984. április 2.
Avatás1934

Rafael Vignali (bronzöntő, közreműködő)

Dr. Pinczés Sándor
2009.10.07. 08:35
A bronzból készített Prohászka-szobor eredetileg Budapesten volt, de 1947. április 26-ról 27-re virradó éjjel ledöntötték. 1984. április 2-án állították fel a székesfehérvári Prohászka-emléktemplom mellett.

G. Németh Éva földolgozása: 'Az 1934. június 17-én ünnepi keretek között felavatott, Trianon előtti Magyarország apostolát ábrázoló szobor alkotója az erdélyi származású Fülöp Elemér szobrászművész. A szobor eredetileg több elemből állt, amelynek részei Budapest ostromakor semmisültek meg (ezeket 1950-ben beolvasztották), s épségben egyedül a püspök kelyhet nyújtó alakja maradt meg. A szoborkompozíción Prohászka püspök tehát jobb kezében kelyhet tart, s balját szívéhez szorítva Hungaria térdeplő alakja felé fordul, amint a fiatal női alakban ábrázolt Magyarország tőle kér segítséget, hogy fel tudja emelni a lábánál lerogyó, Nagy-Magyarország körvonalaihoz hasonlító összeroskadó férfit, aki kiejtette kezéből a magyar címert.'

Cím alapján hasonló

"Prohászka Ottokár szobra" c. alkotás fotói

2004. 05. 25.
Alkotó
Fülöp ElemérRafael Vignali (bronzöntő, közreműködő)
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
31180
Évszám
2004
Feltöltve
2009.10.06. 22:08

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 09.10.06. 22:08
2004
2004. 05. 25.

"Prohászka Ottokár szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Fülöp ElemérRafael Vignali (bronzöntő, közreműködő)
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
61580
Feltöltve
2010.07.24. 20:14
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / E-420
ƒ71/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ilyés Gábor 10.07.24. 20:14

61581

61582
Feltöltve
2010.07.24. 20:14
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / E-420
ƒ71/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ilyés Gábor 10.07.24. 20:14

"Prohászka Ottokár szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Fülöp ElemérRafael Vignali (bronzöntő, közreműködő)
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
71583
Feltöltve
2010.11.16. 08:16
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix A202
ƒ460/100 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Vódli József 10.11.16. 08:16

"Prohászka Ottokár szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Fülöp ElemérRafael Vignali (bronzöntő, közreműködő)
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
84242
Feltöltve
2011.05.03. 12:33

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 11.05.03. 12:33

84243

92601
Feltöltve
2011.08.23. 19:44

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 11.08.23. 19:44

"Prohászka Ottokár szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Fülöp ElemérRafael Vignali (bronzöntő, közreműködő)
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
92602
Feltöltve
2011.08.23. 19:46

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 11.08.23. 19:46

"Prohászka Ottokár szobra" c. alkotás fotói

2011-ben.
Alkotó
Fülöp ElemérRafael Vignali (bronzöntő, közreműködő)
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
92603
Évszám
2011
Feltöltve
2011.08.23. 19:48

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 11.08.23. 19:48
2011
2011-ben.

"Prohászka Ottokár szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Fülöp ElemérRafael Vignali (bronzöntő, közreműködő)
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
133290
Feltöltve
2013.03.12. 14:45
EXIF információk...
EASTMAN KODAK COMPANY / KODAK CX7525 ZOOM DIGITAL CAMERA
ƒ56/10 • 1/750

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 13.03.12. 14:45

"Prohászka Ottokár szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Fülöp ElemérRafael Vignali (bronzöntő, közreműködő)
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
133170
Feltöltve
2013.03.11. 18:54
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ450/100 • 1/340 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 13.03.11. 18:54

"Prohászka Ottokár szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Fülöp ElemérRafael Vignali (bronzöntő, közreműködő)
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
133169
Feltöltve
2013.03.11. 18:54
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ500/100 • 1/450 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 13.03.11. 18:54

"Prohászka Ottokár szobra" c. alkotás fotói

A szobron Rafael Vignali nevét megemlítik, mint a helyreállítás vezetőjét
Alkotó
Fülöp ElemérRafael Vignali (bronzöntő, közreműködő)
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
241378
Fotózva
2012. október
Feltöltve
2016.05.24. 10:02
EXIF információk...
Sony Ericsson / LT18i
ƒ24/10 • 1/320 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 16.05.24. 10:02
2012. október
A szobron Rafael Vignali nevét megemlítik, mint a helyreállítás vezetőjét

"Prohászka Ottokár szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Fülöp ElemérRafael Vignali (bronzöntő, közreműködő)
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
309217
Feltöltve
2018.04.13. 22:20
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ32/10 • 1/4 • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 18.04.13. 22:20

309218

309219
Feltöltve
2018.04.13. 22:20
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ35/10 • 1/5 • ISO1000

309220
Feltöltve
2018.04.13. 22:20
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ36/10 • 1/5 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 18.04.13. 22:20

Archív fotók

"Prohászka Ottokár szobra" c. alkotás fotói

Még egészben az alkotás Budapesten. Képeslap, 1934.
Alkotó
Fülöp ElemérRafael Vignali (bronzöntő, közreműködő)
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
33064
Évszám
1934
Feltöltve
2009.10.26. 16:33
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 09.10.26. 16:33
1934, Archív felvétel
Még egészben az alkotás Budapesten. Képeslap, 1934.

"Prohászka Ottokár szobra" c. alkotás fotói

A kép 1983-84 körül készült. A szobor akkoriban a templom kertjében állt.
Alkotó
Fülöp ElemérRafael Vignali (bronzöntő, közreműködő)
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
74457
Évszám
1983
Feltöltve
2010.12.27. 09:55
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Vódli József 10.12.27. 09:55
1983, Archív felvétel
A kép 1983-84 körül készült. A szobor akkoriban a templom kertjében állt.

"Prohászka Ottokár szobra" c. alkotás fotói

Ledöntve I.
Alkotó
Fülöp ElemérRafael Vignali (bronzöntő, közreműködő)
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
85706
Feltöltve
2011.05.27. 09:19
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 11.05.27. 09:19
Archív felvétel
Ledöntve I.

"Prohászka Ottokár szobra" c. alkotás fotói

Forrás: Uj Idők 47. évfolyam 37. szám 323. oldal
Alkotó
Fülöp ElemérRafael Vignali (bronzöntő, közreműködő)
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
108465
Feltöltve
2012.04.09. 10:47
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 12.04.09. 10:47
Archív felvétel
Forrás: Uj Idők 47. évfolyam 37. szám 323. oldal

"Prohászka Ottokár szobra" c. alkotás fotói

Ledöntve II. (Fotó: cspg.nolblog.hu)
Alkotó
Fülöp ElemérRafael Vignali (bronzöntő, közreműködő)
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
118338
Feltöltve
2012.09.09. 12:20
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 12.09.09. 12:20
Archív felvétel
Ledöntve II. (Fotó: cspg.nolblog.hu)
Összesen 23 fotó

Műlap története

22.06.18. 11:12
Megérintettem a "Prohászka Ottokár szobra" alkotást
19.11.02. 14:41
Megérintettem a "Prohászka Ottokár szobra" alkotást
17.11.23. 09:18
A "Prohászka Ottokár szobra" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
17.11.22. 19:26
Megérintettem a "Prohászka Ottokár szobra" alkotást
17.09.21. 11:10
Megérintettem a "Prohászka Ottokár szobra" alkotást
16.05.24. 10:47
A "Prohászka Ottokár szobra" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
16.05.24. 10:02
1 új fotót töltöttem a "Prohászka Ottokár szobra" műlaphoz
15.04.02. 17:12
A "Prohászka Ottokár szobra" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
13.03.12. 14:45
1 új fotót töltöttem a "Prohászka Ottokár szobra" műlaphoz
13.03.11. 18:54

12.09.09. 12:20
1 új fotót töltöttem a "Prohászka Ottokár szobra" műlaphoz
12.04.09. 10:47
1 új fotót töltöttem a "Prohászka Ottokár szobra" műlaphoz
11.08.23. 19:48
1 új fotót töltöttem a "Prohászka Ottokár szobra" műlaphoz
11.08.23. 19:46
1 új fotót töltöttem a "Prohászka Ottokár szobra" műlaphoz
11.08.23. 19:44
1 új fotót töltöttem a "Prohászka Ottokár szobra" műlaphoz
11.05.27. 09:19
1 új fotót töltöttem a "Prohászka Ottokár szobra" műlaphoz
11.05.03. 12:33

10.12.27. 09:55
1 új fotót töltöttem a "Prohászka Ottokár szobra" műlaphoz
10.11.16. 08:16
1 új fotót töltöttem a "Prohászka Ottokár szobra" műlaphoz
10.07.24. 20:14

09.10.26. 16:33
1 új fotót töltöttem a "Prohászka Ottokár szobra" műlaphoz
09.10.07. 08:35
Dr. Pinczés Sándor publikálta "Prohászka Ottokár szobra" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.