Immaculata-szoborcsoport

Kassa (Košice), Hlavna (Fő utca)
Archív képek
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Súsošie Immaculata - Morový stĺp

Kassa (Košice)
Hlavna (Fő utca)
A város főterén áll.

Avatás1723. október 3.

TundeK62
2009.10.12. 23:44
A barokk szobrászművészet e jellegzetes kassai alkotását 1723. október 3-án avatták fel. A szobrokat Griming Simon, kassai képfaragó, míg az építészeti munkákat Tornyossy Tamás céhmester készítette. Az emlékmű főalakját a 14 méter magas obeliszk tetején álló Madonna képezi – feje körül csillagkoszorúval, lába alatt a földgolyóval és a kígyóval. A lépcsőzetes, talapzat szögletein Szent József, Szent Sebestyén és Szent László szobrai láthatóak.

Az emlékmű homlokzati fémlapjára írt latin szöveg magyar fordítása a következő: ' Szűz Mária, Szent József, Szent Sebestyén, Szent László, hogy az éhségtől, pestistől, háborútól és minden bajtól megóvassunk, megszabaduljunk, esedezzetek érettünk a legjóságosabb és leghatalmasabb Istennél, kinek dicséret, tisztelet és dicsőség mindörökké. 1722.'

Az emlékmű körüli vaskerítés oszlopain Szent Erzsébet és Szent Borbála, a homlokzati részen Szent Mihály főangyal, Szent Margit, Szent Erzsébet és Gábor főangyal szobrait látjuk, melyeket Hild Lipót soproni szobrász készített 1908-ban.
Az alkotás műemléki besorolású: http://muemlekem.hu/hatareset?id=12
Tüskés Anna
2019.10.30. 19:03
Az Maria Immaculata-szoborcsoportot az 1696-ban Kassa város főterén kivégzett huszonhat városi polgár emlékére emelték. A város német helyőrsége ellen tervezett összeesküvéssel gyanúsították őket. Néhány évtizeddel később ennek emlékére a vesztőhely egykori helyén emelték a szoboregyüttest. Az emlékmű felállítását Kassa fő postamestere, Flachenfeld Viktor kezdeményezte 1720–1723 között. A monumentális szabadtéri emlékmű alapkövét Mednyánszki Pál helyezte el, melyet előtte Máriásy Sándor kassai plébanos megáldott. Az építészeti munkát Tornyossy Tamás kassai céhmester, kőműves-építész, egyúttal a város polgára és szenátora irányította. A szobrokat egy Kassán polgárjogot szerzett szobrász, Griming Simon faragta ki. A szoborcsoport homlokzatán érclapra vésett felirat olvasható 1722-es évszámmal, mely Szűz Máriát, Szent Józsefet, Szent Sebestyént és Szent Lászlót kéri közbenjárásra az Atyaistennél a három dávidi csapás (éhség, pestis, háború), továbbá minden egyéb baj eltávoztatásáért. A három, homorúan ívelt talapzatrészt vörösréz domborművek díszítették, amelyeken a szimbolikusan megjelenített három dávidi „rossz” (éhség, pestis, háború) volt látható. Georg Immerwohl ötvös 1720-1725 közötti vörösréz domborművét az 1881. évi restauráláskor levették, először a kassai városi levéltárban, majd a kassai múzeumban (ma: Kelet-Szlovákiai Múzeum) helyezték el. A domborművek másolatát 2015-ben elhelyezték eredeti helyükre, a talapzat homorúan ívelt három mezőjébe.
Források:
Wick Béla: A kassai Immaculata-szobor története, Košice, Szent Erzsébet nyomda, 1928, 15. old.
Knapp Éva: Poema satyricum. Egy magyar nyelvű alkalmi vers és történeti háttere 1724-ből, Doromb, 2(2013), 49–56.

TundeK62 műlapja

Közös gyűjteményben
Mária-szobrok

Cím alapján hasonló

"Immaculata-szoborcsoport" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Kassa (Košice)
Feltöltő
Azonosító
31023
Feltöltve
2009.10.06. 11:32

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.10.06. 11:32

"Immaculata-szoborcsoport" c. alkotás fotói

Gábor főangyal és a Pestisoszlop
Alkotók
Település
Kassa (Košice)
Feltöltő
Azonosító
31024
Feltöltve
2009.10.06. 11:33

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.10.06. 11:33
Gábor főangyal és a Pestisoszlop

"Immaculata-szoborcsoport" c. alkotás fotói

Madonna
Alkotók
Település
Kassa (Košice)
Feltöltő
Azonosító
31025
Feltöltve
2009.10.06. 11:34

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.10.06. 11:34

31026

Szent Erzsébet
Alkotók
Település
Kassa (Košice)
Feltöltő
Azonosító
31027
Feltöltve
2009.10.06. 11:35

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.10.06. 11:35
Szent Erzsébet

"Immaculata-szoborcsoport" c. alkotás fotói

Szent Margit
Alkotók
Település
Kassa (Košice)
Feltöltő
Azonosító
31029
Feltöltve
2009.10.06. 11:36

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.10.06. 11:36
Szent Margit

"Immaculata-szoborcsoport" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Kassa (Košice)
Feltöltő
Azonosító
31030
Feltöltve
2009.10.06. 11:37

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.10.06. 11:37

"Immaculata-szoborcsoport" c. alkotás fotói

A pestisoszlop
Alkotók
Település
Kassa (Košice)
Feltöltő
Azonosító
31031
Feltöltve
2009.10.06. 11:38

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.10.06. 11:38
A pestisoszlop

"Immaculata-szoborcsoport" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Kassa (Košice)
Feltöltő
Azonosító
114242
Feltöltve
2012.07.14. 22:44
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ56/10 • 1/6400 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 12.07.14. 22:44

"Immaculata-szoborcsoport" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Kassa (Košice)
Feltöltő
Azonosító
114243
Feltöltve
2012.07.14. 22:46
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ56/10 • 1/5000 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 12.07.14. 22:46

"Immaculata-szoborcsoport" c. alkotás fotói

Szent Margit
Alkotók
Település
Kassa (Košice)
Feltöltő
Azonosító
114257
Feltöltve
2012.07.14. 22:58
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ63/10 • 1/800 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 12.07.14. 22:58
Szent Margit

"Immaculata-szoborcsoport" c. alkotás fotói

A Pestisoszlop
Alkotók
Település
Kassa (Košice)
Feltöltő
Azonosító
149506
Feltöltve
2013.10.16. 01:00
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ80/10 • 1/250 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 13.10.16. 01:00

149507

149508
Feltöltve
2013.10.16. 01:00
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ90/10 • 1/200 • ISO125

Szent József
Alkotók
Település
Kassa (Košice)
Feltöltő
Azonosító
149509
Feltöltve
2013.10.16. 01:01
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ90/10 • 1/400 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 13.10.16. 01:01
Szent József

"Immaculata-szoborcsoport" c. alkotás fotói

Madonna
Alkotók
Település
Kassa (Košice)
Feltöltő
Azonosító
149510
Feltöltve
2013.10.16. 01:01
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ90/10 • 1/250 • ISO125

149511
Feltöltve
2013.10.16. 01:01
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ80/10 • 1/400 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 13.10.16. 01:01

"Immaculata-szoborcsoport" c. alkotás fotói

Szent Margit és a Madonna a háttérben
Alkotók
Település
Kassa (Košice)
Feltöltő
Azonosító
149512

149513
Feltöltve
2013.10.16. 01:02

TundeK62 13.10.16. 01:02

149514

149515

Georg Immerwohl: A pestis allegóriája
Alkotók
Település
Kassa (Košice)
Feltöltő
Azonosító
380916
Feltöltve
2019.10.29. 13:06
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ150
ƒ40/10 • 1/1000 • 41.4mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tüskés Anna 19.10.29. 13:06
Georg Immerwohl: A pestis allegóriája

"Immaculata-szoborcsoport" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Kassa (Košice)
Feltöltő
Azonosító
381194
Feltöltve
2019.10.30. 19:07
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/640 • 27mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.10.30. 19:07

"Immaculata-szoborcsoport" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Kassa (Košice)
Feltöltő
Azonosító
381195
Feltöltve
2019.10.30. 19:07
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/200 • 28.7mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.10.30. 19:07

"Immaculata-szoborcsoport" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Kassa (Košice)
Feltöltő
Azonosító
381196
Feltöltve
2019.10.30. 19:07
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/200 • 28.7mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.10.30. 19:07

"Immaculata-szoborcsoport" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Kassa (Košice)
Feltöltő
Azonosító
432798
Fotózva
2016. augusztus
Feltöltve
2021.02.16. 09:31
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ35/10 • 1/320 • 5.4mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.02.16. 09:31
2016. augusztus

Archív fotók

"Immaculata-szoborcsoport" c. alkotás fotói

Képeslap 1942
Alkotók
Település
Kassa (Košice)
Feltöltő
Azonosító
41645
Évszám
1942
Feltöltve
2010.01.26. 21:00
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 10.01.26. 21:00
1942, Archív felvétel
Képeslap 1942

"Immaculata-szoborcsoport" c. alkotás fotói

Valaha korona is volt a könyvön.
Alkotók
Település
Kassa (Košice)
Feltöltő
Azonosító
171083
Forrás
Képeslap
Feltöltve
2014.07.09. 16:46
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 14.07.09. 16:46
Archív felvétel
Valaha korona is volt a könyvön.
Összesen 28 fotó

Műlap története

23.09.23. 21:44
Az "Immaculata-szoborcsoport" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
23.07.04. 10:06
Az "Immaculata-szoborcsoport" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
21.03.24. 20:20
Az "Immaculata-szoborcsoport" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
21.03.22. 09:15
Az "Immaculata-szoborcsoport" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
21.03.21. 16:43
Az "Immaculata-szoborcsoport" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
21.02.16. 09:31
1 új fotót töltöttem az "Immaculata-szoborcsoport" műlaphoz
19.10.30. 19:19
Az "Immaculata-szoborcsoport" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
19.10.30. 19:07
3 új fotót töltöttem az "Immaculata-szoborcsoport" műlaphoz
19.10.30. 19:03
Az "Immaculata-szoborcsoport" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
19.10.29. 13:06
1 új fotót töltöttem az "Immaculata-szoborcsoport" műlaphoz
14.07.09. 16:46
1 új fotót töltöttem az "Immaculata-szoborcsoport" műlaphoz
13.10.10. 00:28
Az "Immaculata-szoborcsoport" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
13.10.10. 00:28
Az "Immaculata-szoborcsoport" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
13.10.10. 00:28
Az "Immaculata-szoborcsoport" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
13.10.10. 00:27
Az "Immaculata-szoborcsoport" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
13.10.10. 00:26
Az "Immaculata-szoborcsoport" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
12.07.14. 22:58
1 új fotót töltöttem az "Immaculata-szoborcsoport" műlaphoz
12.07.14. 22:46
1 új fotót töltöttem az "Immaculata-szoborcsoport" műlaphoz
12.07.14. 22:44
1 új fotót töltöttem az "Immaculata-szoborcsoport" műlaphoz
10.01.26. 21:00
1 új fotót töltöttem az "Immaculata-szoborcsoport" műlaphoz
09.10.12. 23:44
TundeK62 publikálta "Immaculata-szoborcsoport" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.