Szent Erzsébet-dóm déli oldalának szobrai

Kassa (Košice), Hlavná (Fő utca)

Kassa (Košice)
Hlavná (Fő utca)
A dóm déli oldalán láthatóak.

Az avatási időpontot nem ismerjük. Többet tudsz?


TundeK62
2009.10.12. 22:19
A Szent Erzsébet-dómnak a Szent Mihály-kápolna felé eső oldala a déli oldal.
Aznap délelőtt bizony feláldoztam a Rákóczi-kripta megtekintését azért, hogy ezeket a fotókat elkészíthessem. De nem bántam meg, a kriptában meg úgyis voltam már.
Csodaszépen sütötte délben a nap ezt az oldalát a dómnak.
Szinte minden, az útikönyvben és a linkben szereplő szobor fotója itt van most egy helyen. Sőt még több is, ha Szent Flórián sehol nem említett szobrát is figyelembe vesszük.
Az útikönyv azt írja, hogy a déli kapu külső része a XIX.századi restauráláskor alakult ki ilyenre. Gondolom ez azt is jelenti, hogy a szobrok is akkor készülhettek. Alkotókról nem szól a fáma.
Sajnos a könyv szerinti legszebb oldalt, az északit épp amiatt nem lehetett fotózni, mert olyan árnyékban volt.
A fotók alatt képaláírások vannak, oda írtam, hogy kik a szoboralakok.
Mátyás király szoboralakjáról ami felül áll, középen, konkrétan lehet tudni, hogy 1892-ben készült.
2010. január: ezt találtam:' Marschalkó János 1818–1877 európai hírű, Gulden-díjjal kitüntetett szobrász..... Művei: a budapesti Lánchíd négy oroszlánszobra, a kassai dóm déli bejárati előcsarnokának kőplasztikái, az északi kapu és szentélye, honvéd emlékművek. A lőcsei múzeumban látható fafaragványa: Asszony főkötővel. Portrékat is alkotott. '
Innen: http://www.locseitemeto.eoldal.hu/cikkek/a-locsei-evangelikussag-tortenetebol/a-locsei-evangelikus-temeto_-mint-nemzeti-kulturalis-emlekhely
További linkek
http://hu.wikipedia.org/wiki/Szent_Erzs%C3%A9bet-d%C3%B3m#D.C3.A9li_kapu
Tüskés Anna
2019.10.30. 19:01
Mátyás király szobrát Hölzel Mór alkotta 1884-ben Steindl Imre felkérésére.
Források:
D. I.: Hölzel Mór = Művészet, 1903. 5. sz. 326-327.
https://hu.wikipedia.org/wiki/H%C3%B6lzel_M%C3%B3r
http://www.erdelyimuveszet.ro/kataszter/SZOBRASZ/nevek/fhn.htm

TundeK62 műlapja



Cím alapján hasonló

"Szent Erzsébet-dóm déli oldalának szobrai" c. alkotás fotói

Középen Mátyás király páncélos szobra áll
Alkotók
Település
Kassa (Košice)
Feltöltő
Azonosító
30956
Feltöltve
2009.10.06. 10:08

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.10.06. 10:08
Középen Mátyás király páncélos szobra áll

"Szent Erzsébet-dóm déli oldalának szobrai" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Kassa (Košice)
Feltöltő
Azonosító
30957
Feltöltve
2009.10.06. 10:09

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.10.06. 10:09

"Szent Erzsébet-dóm déli oldalának szobrai" c. alkotás fotói

Szent Erzsébet. Mellette Nagy Konstantin nem látszik a képen
Alkotók
Település
Kassa (Košice)
Feltöltő
Azonosító
30958
Feltöltve
2009.10.06. 10:10

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.10.06. 10:10
Szent Erzsébet. Mellette Nagy Konstantin nem látszik a képen

"Szent Erzsébet-dóm déli oldalának szobrai" c. alkotás fotói

Xavéri Szent Ferenc, és Szent Ágoston
Alkotók
Település
Kassa (Košice)
Feltöltő
Azonosító
30959
Feltöltve
2009.10.06. 10:11

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.10.06. 10:11
Xavéri Szent Ferenc, és Szent Ágoston

"Szent Erzsébet-dóm déli oldalának szobrai" c. alkotás fotói

Egy vízköpő kosfej
Alkotók
Település
Kassa (Košice)
Feltöltő
Azonosító
30960
Feltöltve
2009.10.06. 10:12

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.10.06. 10:12
Egy vízköpő kosfej

"Szent Erzsébet-dóm déli oldalának szobrai" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Kassa (Košice)
Feltöltő
Azonosító
30961
Feltöltve
2009.10.06. 10:13

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.10.06. 10:13

"Szent Erzsébet-dóm déli oldalának szobrai" c. alkotás fotói

Szent Gellért, és Szent Kálmán
Alkotók
Település
Kassa (Košice)
Feltöltő
Azonosító
30963
Feltöltve
2009.10.06. 10:15

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.10.06. 10:15
Szent Gellért, és Szent Kálmán

"Szent Erzsébet-dóm déli oldalának szobrai" c. alkotás fotói

Szent Adalbert, és Szent András
Alkotók
Település
Kassa (Košice)
Feltöltő
Azonosító
30965
Feltöltve
2009.10.06. 10:16

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.10.06. 10:16
Szent Adalbert, és Szent András

"Szent Erzsébet-dóm déli oldalának szobrai" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Kassa (Košice)
Feltöltő
Azonosító
31867
Feltöltve
2009.10.13. 17:04

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.10.13. 17:04

"Szent Erzsébet-dóm déli oldalának szobrai" c. alkotás fotói

Mátyás király szobrát Hölzel Mór faragta 1884-ben
Alkotók
Település
Kassa (Košice)
Feltöltő
Azonosító
185364
Feltöltve
2014.10.30. 22:22
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ56/10 • 1/200 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 14.10.30. 22:22
Mátyás király szobrát Hölzel Mór faragta 1884-ben

"Szent Erzsébet-dóm déli oldalának szobrai" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Kassa (Košice)
Feltöltő
Azonosító
185365
Feltöltve
2014.10.30. 22:29
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ56/10 • 1/160 • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 14.10.30. 22:29

"Szent Erzsébet-dóm déli oldalának szobrai" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Kassa (Košice)
Feltöltő
Azonosító
432794
Fotózva
2016. augusztus
Feltöltve
2021.02.16. 09:27
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ34/10 • 1/30 • 5mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.02.16. 09:27
2016. augusztus
Összesen 12 fotó

Műlap története

21.02.16. 09:27
1 új fotót töltöttem a "Szent Erzsébet-dóm déli oldalának szobrai" műlaphoz
19.10.30. 19:02
A "Szent Erzsébet-dóm déli oldalának szobrai" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
19.10.30. 19:01
A "Szent Erzsébet-dóm déli oldalának szobrai" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
15.01.14. 10:42
A "Szent Erzsébet-dóm déli oldalának szobrai" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
14.10.30. 22:29
1 új fotót töltöttem a "Szent Erzsébet-dóm déli oldalának szobrai" műlaphoz
14.10.30. 22:22
1 új fotót töltöttem a "Szent Erzsébet-dóm déli oldalának szobrai" műlaphoz
09.10.12. 22:19
TundeK62 publikálta "Szent Erzsébet-dóm déli oldalának szobrai" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.