Kiskunfélegyháza, Zrínyi Miklós utca 2.
Archív képek

Kiskunfélegyháza
Zrínyi Miklós utca 2.
A Damjanich és a Zrínyi utcák sarkán.

Avatás1956. május 6.

Hársch Ferenc
2009.10.01. 18:36
"A félegyházi Móra-szobor története
Negyven évvel ezelőtt egy lelkes kis csoport elhatározta, hogy Félegyházán, az író szülővárosban megalakítja a Móra Kört, hogy állandóan ébren tartsa nagy fiának, a város díszpolgárának emlékét. Titokban az a cél is szemük előtt volt, hogy adandó alkalommal a szülőváros is szobrot emelhessen Móra Ferencnek, akit az állítása szerint Félegyháza tett íróvá. Megalakították a szoborbizottságot is. Nem is sokáig kellett várni a kínálkozó alkalomra, mert tudomásukra jutott, hogy az Országos Képzőművészeti Alap díjmentesen szobrot ad annak a városnak, amelyik teljesítette lakásépítési tervét.
Mikor ezt a lehetőséget a tanács tudomására hozták, annak akkori vezetői mereven elzárkóztak még a gondolatától is, azzal a kifogással, hogy nincs pénz. A kis társaság nem nyugodott bele az elutasításba, saját maga kereste meg levélben a Képzőművészeti Alapot, ahol nyomban intézkedtek. Istók János neves szobrászművészt bízták meg a félegyházi Móra-szobor megalkotásával.
A művész 1954. október 27-i levelében már jelentette is a félegyházi szoborbizottságnak, hogy a szobrot elkészítette, és mielőbb intézkedjünk az átvétel lebonyolításában, mivel ő előlegként a tiszteletdíjnak csak kis hányadát, 2000 forintot kapott. Újból kértük hát a város vezetőségét, hogy a szobrot vegyék át. Végre meghallgatták kérésünket és felmentek a szobrot megnézni, természetesen a kezdeményezők nélkül.
Nem szaporítom a szót, a vége az lett, hogy „rövid” két év alatt eljutottunk oda, hogy 1956. május 6-ra kitűzhették az avatás időpontját és erre az ünnepélyes alkalomra kiadtak egy 32 oldalas füzetecskét, de azt talán mondani se kell, hogy a kezdeményezők írásait kihagyták a füzetből. De szerencse, hogy dr. Mezősi Károly írásának helyet szorítottak, hiszen a városban nála jobban senki nem ismerte Móra Ferenc élettörténetét.
Mindentől függetlenül eljutottunk oda, hogy Móra Ferenc halálának 60. évfordulójára ünnepelhet a kiskun város apraja-nagyja, valamint a Móra Ferenc nevét viselő iskolák és intézmények népes csapata. Még arra is jut eneregia, hogy a város küldöttsége és a Móra Ferenc nevét viselő Közművelődési Egyesület vezetősége a szegedi sírt is megkoszorúzza.
Tóth Miklós"
Források:
https://library.hungaricana.hu/hu/view/BacsKiskunMegyeiNepujsag_1994_02/?pg=83&layout=s
kectam
2019.05.22. 22:37
A szobor avatásra 1956. május 6-án került sor.
Források:
Petőfi Népe, 1994. február 7 - 4. oldal - https://library.hungaricana.hu/hu/view/BacsKiskunMegyeiNepujsag_1994_02/?pg=83&layout=s
Móra Ferenc Múzeum évkönyve 2015 321. oldal -https://library.hungaricana.hu/hu/view/MEGY_CSON_EK_2015/?pg=322&layout=s
Hőgye Lajos Tibor
2020.11.11. 19:10
"A szobrot Ortutay Gyula avatta fel, Mezősi mondott ünnepi beszédet."
Források:
Ujváry Zoltán: Miscellanea IV. 2005. 43. o.

Közös gyűjteményben
Magyar írók szobrai

Cím alapján hasonló

"Móra Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kiskunfélegyháza
Feltöltő
Azonosító
30508
Feltöltve
2009.10.01. 18:29

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hársch Ferenc 09.10.01. 18:29

"Móra Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kiskunfélegyháza
Feltöltő
Azonosító
30511
Feltöltve
2009.10.01. 18:32

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hársch Ferenc 09.10.01. 18:32

"Móra Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kiskunfélegyháza
Feltöltő
Azonosító
30512

46026
Feltöltve
2010.03.12. 22:41

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Nagy Zsolt Imre 10.03.12. 22:41

"Móra Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kiskunfélegyháza
Feltöltő
Azonosító
352711
Feltöltve
2019.04.30. 10:06
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/1250 • 12.4mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 19.04.30. 10:06

"Móra Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kiskunfélegyháza
Feltöltő
Azonosító
352712
Feltöltve
2019.04.30. 10:06
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ50/10 • 1/125 • 63.4mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 19.04.30. 10:06

Archív fotók

"Móra Ferenc" c. alkotás fotói

Képeslap.
Alkotó
Település
Kiskunfélegyháza
Feltöltő
Azonosító
99080
Feltöltve
2011.11.07. 14:43
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 11.11.07. 14:43
Archív felvétel
Képeslap.

"Móra Ferenc" c. alkotás fotói

1959.
Alkotó
Település
Kiskunfélegyháza
Feltöltő
Azonosító
126125
Forrás
Képeslap
Évszám
1959
Feltöltve
2012.11.30. 15:26
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 12.11.30. 15:26
1959, Archív felvétel
1959.
Összesen 8 fotó

Műlap története

20.11.11. 19:10
A "Móra Ferenc" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
19.05.22. 22:37
A "Móra Ferenc" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
19.04.30. 10:06
2 új fotót töltöttem a "Móra Ferenc" műlaphoz
14.09.09. 19:19
A "Móra Ferenc" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
12.11.30. 15:26
1 új fotót töltöttem a "Móra Ferenc" műlaphoz
11.11.07. 14:43
1 új fotót töltöttem a "Móra Ferenc" műlaphoz
10.03.12. 22:41
1 új fotót töltöttem a "Móra Ferenc" műlaphoz
09.10.01. 18:36
Hársch Ferenc publikálta "Móra Ferenc" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.