Budapest, IV. kerület, Szent László tér

Angol cím:Sgraffitos in Újpest

Budapest
IV. kerület, Szent László tér
A teret övező kis lakótelep házain.

Felállítás1958

Bencze László (festőművész)
Kádár György (festőművész)
Domanovszky Endre (festőművész)
Göllner Miklós (festőművész)
Z. Gács György (festőművész)
Schey Ferenc (festőművész)
Rákosy Zoltán (festőművész)

Berci
2009.09.28. 22:36
A kedves Teknősbékás-kutat mentem fotózni tavaly nyáron, akkor vettem észre, hogy az egyik környező épület oldalát egy nagyméretű sgraffito borítja. Sőt, az átellenben lévő házon is találtam egyet! És ott volt a harmadik is! Ezek után már a többi épülethez is úgy mentem oda, hogy azokon is lesz díszítés. Így is volt, a teret övező, egy stílusban épült házakból készült kis lakótelep minden egyes épületét díszíti alkotás, az egyiket három is, ennek mindkét végén van sgraffito!
Különleges élmény a felkeresésük, a maga nemében példátlan ennyi sgraffito egy helyen, noha rossz állapotú és különböző színvonalú munkákról van szó. Értékelendő a díszítő szándék. A házak felújításra, szigetelésre várnak, az alkotások végveszélyben vannak, tönkremenve várnak megmentőikre! Érdemes volna megőrizni az utókor számára, ahogy a kedves Teknősbékás-kutat.

Alkotóikat sem ismerjük mind, hiszen a sgraffitok nem szerepelnek kitüntetett helyen a szakirodalomban, életrajzokban. Most mindenképp olvasd el a képaláírásokat, mert odaírtam, melyik kinek a munkája, illetve melyiket nem tudjuk egyelőre.
TundeK62
2012.09.26. 21:09
Megjelent egy cikk, a Művészet 1961 januári számában (12-14. p.), ahol a leírásból pontosan be lehet azonosítani a műveket.
Több alkotó kétrészes művet alkotott, vagyis két felületen dolgozott. Így, az összesen hét alkotó 10 sgraffitóját kellene itt bemutatni.
Rákosy Zoltán alkotásáról nincs jelenleg egyáltalán egy fotó sem.
Valóban, ahogy Berci is sejtette, a hiányzó alkotó a névsorból Schey Ferenc: http://artportal.hu/lexikon/muveszek/schey-ferenc

Lehet, szét kellene bontani a műlapot, külön-külön alkotásokra.
Angol leírás, sztori
Berci
2009.09.28. 22:36
A real unique - a small, communist styled residental area full of sgraffitos, in Újpest, north-east Budapest.

Berci műlapja

Kapcsolódó
Hétköznapok
Kapcsolódó
Asszonyok, anyák
Kapcsolódó
Család
Kapcsolódó
Építők
Kapcsolódó
Gyümölcsszedők

Cím alapján hasonló

"Újpesti sgraffitók" c. alkotás fotói

Kádár György alkotása.
Alkotók
Bencze László (festőművész)Kádár György (festőművész)Domanovszky Endre (festőművész)Göllner Miklós (festőművész)Z. Gács György (festőművész)Schey Ferenc (festőművész)Rákosy Zoltán (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
30101
Feltöltve
2009.09.28. 21:39

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Berci 09.09.28. 21:39
Kádár György alkotása.

"Újpesti sgraffitók" c. alkotás fotói

Kádár György alkotása.
Alkotók
Bencze László (festőművész)Kádár György (festőművész)Domanovszky Endre (festőművész)Göllner Miklós (festőművész)Z. Gács György (festőművész)Schey Ferenc (festőművész)Rákosy Zoltán (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
30102
Feltöltve
2009.09.28. 21:40

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Berci 09.09.28. 21:40

30103

Ez a falkép pedig nem más, mint Domanovszky Endre munkája!

30104
Feltöltve
2009.09.28. 21:41

Berci 09.09.28. 21:41

30106

Bencze László: Asszonyok, anyák
Kérdés: Rákosy Zoltán? http://www.ujpest.hu/galeria/intezmenyek/helytorteneti_ertesito/uhe-201203.pdf
O. András cáfolja.
Alkotók
Bencze László (festőművész)Kádár György (festőművész)Domanovszky Endre (festőművész)Göllner Miklós (festőművész)Z. Gács György (festőművész)Schey Ferenc (festőművész)Rákosy Zoltán (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
30107
Feltöltve
2009.09.28. 21:42

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Berci 09.09.28. 21:42
Bencze László: Asszonyok, anyák Kérdés: Rákosy Zoltán? htt...Teljes szövegBencze László: Asszonyok, anyák
Kérdés: Rákosy Zoltán? http://www.ujpest.hu/galeria/intezmenyek/helytorteneti_ertesito/uhe-201203.pdf
O. András cáfolja.Kevesebb szöveg

"Újpesti sgraffitók" c. alkotás fotói

Ezt eddig nem sikerült azonosítani. Folyamatban. Ha bármit tudsz, feltétlen segíts! Felmerült, az alsó, nagyobb alkotás Rákosy Zoltáné. htt...Teljes szövegEzt eddig nem sikerült azonosítani. Folyamatban. Ha bármit tudsz, feltétlen segíts!
Felmerült, az alsó, nagyobb alkotás Rákosy Zoltáné. http://www.ujpest.hu/galeria/intezmenyek/helytorteneti_ertesito/uhe-201203.pdfKevesebb szöveg
Alkotók
Bencze László (festőművész)Kádár György (festőművész)Domanovszky Endre (festőművész)Göllner Miklós (festőművész)Z. Gács György (festőművész)Schey Ferenc (festőművész)Rákosy Zoltán (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
30109
Feltöltve
2009.09.28. 21:42

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Berci 09.09.28. 21:42
Ezt eddig nem sikerült azonosítani. Folyamatban. Ha bármit tudsz, feltétlen...Teljes szövegEzt eddig nem sikerült azonosítani. Folyamatban. Ha bármit tudsz, feltétlen segíts!
Felmerült, az alsó, nagyobb alkotás Rákosy Zoltáné. http://www.ujpest.hu/galeria/intezmenyek/helytorteneti_ertesito/uhe-201203.pdfKevesebb szöveg

"Újpesti sgraffitók" c. alkotás fotói

Ez is Göllner Miklós alkotása
Alkotók
Bencze László (festőművész)Kádár György (festőművész)Domanovszky Endre (festőművész)Göllner Miklós (festőművész)Z. Gács György (festőművész)Schey Ferenc (festőművész)Rákosy Zoltán (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
30110
Feltöltve
2009.09.28. 21:44

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Berci 09.09.28. 21:44
Ez is Göllner Miklós alkotása

"Újpesti sgraffitók" c. alkotás fotói

Ez a sgraffito Göllner Miklós munkája.
Alkotók
Bencze László (festőművész)Kádár György (festőművész)Domanovszky Endre (festőművész)Göllner Miklós (festőművész)Z. Gács György (festőművész)Schey Ferenc (festőművész)Rákosy Zoltán (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
30111
Feltöltve
2009.09.28. 21:45

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Berci 09.09.28. 21:45
Ez a sgraffito Göllner Miklós munkája.

"Újpesti sgraffitók" c. alkotás fotói

Z. Gács György Sárkányeregetői hiányoztak a fotók közül.
Fotók forrása: Művészet, 1961 január
Alkotók
Bencze László (festőművész)Kádár György (festőművész)Domanovszky Endre (festőművész)Göllner Miklós (festőművész)Z. Gács György (festőművész)Schey Ferenc (festőművész)Rákosy Zoltán (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
119881
Fotózva
2011. június
Évszám
1961
Feltöltve
2012.09.26. 21:11
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/100 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 12.09.26. 21:11
2011. június
Z. Gács György Sárkányeregetői hiányoztak a fotók közül.
Fotók forrása: Művészet, 1961 január

"Újpesti sgraffitók" c. alkotás fotói

Domanovszky Endrének is kétrészes alkotása van. A kisebbik a felső jobb sarokban látható.
Alkotók
Bencze László (festőművész)Kádár György (festőművész)Domanovszky Endre (festőművész)Göllner Miklós (festőművész)Z. Gács György (festőművész)Schey Ferenc (festőművész)Rákosy Zoltán (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
119882
Fotózva
2011. június
Feltöltve
2012.09.26. 21:11
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/250 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 12.09.26. 21:11
2011. június
Domanovszky Endrének is kétrészes alkotása van. A kisebbik a felső jobb sarokban látható.

"Újpesti sgraffitók" c. alkotás fotói

Vártam a telet, hogy a vegetáció kevésbé takarjon, erre szorgos kezek letakarták.
Alkotók
Bencze László (festőművész)Kádár György (festőművész)Domanovszky Endre (festőművész)Göllner Miklós (festőművész)Z. Gács György (festőművész)Schey Ferenc (festőművész)Rákosy Zoltán (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
151654
Feltöltve
2013.11.12. 17:37

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 13.11.12. 17:37
Vártam a telet, hogy a vegetáció kevésbé takarjon, erre szorgos kezek letakarták.

"Újpesti sgraffitók" c. alkotás fotói

A méretes asszonyságok utolsó pillanatai.
Alkotók
Bencze László (festőművész)Kádár György (festőművész)Domanovszky Endre (festőművész)Göllner Miklós (festőművész)Z. Gács György (festőművész)Schey Ferenc (festőművész)Rákosy Zoltán (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
151655
Feltöltve
2013.11.12. 17:39

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 13.11.12. 17:39
A méretes asszonyságok utolsó pillanatai.

"Újpesti sgraffitók" c. alkotás fotói

Sgrafitto, szigetelőréteggel borítva.
Alkotók
Bencze László (festőművész)Kádár György (festőművész)Domanovszky Endre (festőművész)Göllner Miklós (festőművész)Z. Gács György (festőművész)Schey Ferenc (festőművész)Rákosy Zoltán (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
151524
Feltöltve
2013.11.11. 10:52
EXIF információk...
Nokia / C7-00
1/2188 • ISO103

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

randomroutines 13.11.11. 10:52
Sgrafitto, szigetelőréteggel borítva.

"Újpesti sgraffitók" c. alkotás fotói

Sgrafitto, szigetelőréteggel borítva, és fölülvakolva.
Alkotók
Bencze László (festőművész)Kádár György (festőművész)Domanovszky Endre (festőművész)Göllner Miklós (festőművész)Z. Gács György (festőművész)Schey Ferenc (festőművész)Rákosy Zoltán (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
151523
Feltöltve
2013.11.11. 10:51
EXIF információk...
Nokia / C7-00
1/2188 • ISO103

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

randomroutines 13.11.11. 10:51
Sgrafitto, szigetelőréteggel borítva, és fölülvakolva.
Összesen 15 fotó

Műlap története

19.10.13. 21:51
Az "Újpesti sgraffitók" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
19.08.23. 08:59
A Közösség megszavazta az Újpesti sgraffitók műlapon várakozó szerkesztést
19.08.22. 20:02
A Közösség megszavazta az Újpesti sgraffitók műlapon várakozó szerkesztést
17.06.15. 11:40
Megérintettem az "Újpesti sgraffitók" alkotást
15.03.31. 16:53
Az "Újpesti sgraffitók" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
13.11.12. 17:39
1 új fotót töltöttem az "Újpesti sgraffitók" műlaphoz
13.11.12. 17:37
1 új fotót töltöttem az "Újpesti sgraffitók" műlaphoz
13.11.11. 10:52
1 új fotót töltöttem az "Újpesti sgraffitók" műlaphoz
13.11.11. 10:51
1 új fotót töltöttem az "Újpesti sgraffitók" műlaphoz
12.09.26. 21:11

09.09.28. 22:36
Berci publikálta "Újpesti sgraffitók" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.