A Fekete Sas-palota ólomüveg dísze I.

Nagyvárad (Oradea), Piata Unirii (Szent László tér)
Archív képek
További képek a Fotólistában

Nagyvárad (Oradea)
Piata Unirii (Szent László tér)
A Fekete Sas palotában látható, a kupola közelében.

Felállítás1909

Neumann Károly (üvegművész)

TundeK62
2009.09.28. 22:16
A szecessziós Fekete Sas a róla elnevezett palotában látható.
Ólombetétes, festett üveg, Neumann Károly nagyváradi üvegfestészet műhelyében készült.

Maga az épület hosszú évtizedeken át nagyon romos, koszos állapotban volt. Meglepve láttam a szinte teljesen felújított épületet a tavasszal (2009). Először az 1970-es évek elején jártam a palotában.
Az épületet három utcáról, három kapun át lehet megközelíteni. Mindenhonnan a központi kupola alá lehet jutni, ahol ez a Fekete Sas is látható. Ez az ólombetétes dísz az eredeti, és a másik, a főtér felé eső a másolat, rekonstrukció.
Természetesen, a több mint százéves ólomüveg az idők folyamán javításra került. Egy ilyen történt meg 1982-ben, amikor az ablakon olvasható adat szerint Maghera Arpad restaurálta a művet. Majd még egyszer, 2005-ben, amikor Penyacsek Stefan javította ki a sérüléseket. Csak feltételezni tudom, hogy ugyanő végezte el a másik ablak rekonstrukcióját, mert azon csak a IP monogram olvasható.

Az épület műemléki leírása: http://lexikon.adatbank.ro/muemlek.php?id=190

További saját fotók az épületről és a városról: https://picasaweb.google.com/117777762032662175441/NagyvaradiSetak

Megköszönöm, ha a nem idevaló fotókat áthelyezitek a másik műlapra. Az album utolsó három képéről van szó...
További linkek
http://www.welcometoromania.ro/Oradea/Oradea_Palat_Vulturul_Negru_m.htm

TundeK62 műlapja

Cím alapján hasonló

"A Fekete Sas-palota ólomüveg dísze I." c. alkotás fotói

Alkotó
Neumann Károly (üvegművész)
Település
Nagyvárad (Oradea)
Feltöltő
Azonosító
30018
Feltöltve
2009.09.28. 17:22

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.09.28. 17:22

"A Fekete Sas-palota ólomüveg dísze I." c. alkotás fotói

Alkotó
Neumann Károly (üvegművész)
Település
Nagyvárad (Oradea)
Feltöltő
Azonosító
141414
Feltöltve
2013.06.23. 15:28
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ35/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.06.23. 15:28

"A Fekete Sas-palota ólomüveg dísze I." c. alkotás fotói

Alkotó
Neumann Károly (üvegművész)
Település
Nagyvárad (Oradea)
Feltöltő
Azonosító
231133
Feltöltve
2016.02.03. 23:07
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/100 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.02.03. 23:07

"A Fekete Sas-palota ólomüveg dísze I." c. alkotás fotói

Alkotó
Neumann Károly (üvegművész)
Település
Nagyvárad (Oradea)
Feltöltő
Azonosító
231127
Fotózva
2015. április
Feltöltve
2016.02.03. 22:57
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/250 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.02.03. 22:57
2015. április

"A Fekete Sas-palota ólomüveg dísze I." c. alkotás fotói

Alkotó
Neumann Károly (üvegművész)
Település
Nagyvárad (Oradea)
Feltöltő
Azonosító
141402
Feltöltve
2013.06.23. 15:23
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ35/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.06.23. 15:23

"A Fekete Sas-palota ólomüveg dísze I." c. alkotás fotói

Alkotó
Neumann Károly (üvegművész)
Település
Nagyvárad (Oradea)
Feltöltő
Azonosító
141405
Feltöltve
2013.06.23. 15:23
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ35/10 • 1/125 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.06.23. 15:23

"A Fekete Sas-palota ólomüveg dísze I." c. alkotás fotói

Alkotó
Neumann Károly (üvegművész)
Település
Nagyvárad (Oradea)
Feltöltő
Azonosító
62849
Feltöltve
2010.08.08. 16:07
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ44/10 • 1/1000 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.08.08. 16:07

"A Fekete Sas-palota ólomüveg dísze I." c. alkotás fotói

Alkotó
Neumann Károly (üvegművész)
Település
Nagyvárad (Oradea)
Feltöltő
Azonosító
62852
Feltöltve
2010.08.08. 16:08
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ44/10 • 1/1000 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.08.08. 16:08

"A Fekete Sas-palota ólomüveg dísze I." c. alkotás fotói

Alkotó
Neumann Károly (üvegművész)
Település
Nagyvárad (Oradea)
Feltöltő
Azonosító
62853
Feltöltve
2010.08.08. 16:09
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ44/10 • 1/1250 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.08.08. 16:09

"A Fekete Sas-palota ólomüveg dísze I." c. alkotás fotói

Alkotó
Neumann Károly (üvegművész)
Település
Nagyvárad (Oradea)
Feltöltő
Azonosító
231124
Fotózva
2013. november
Feltöltve
2016.02.03. 22:56
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ90/10 • 1/80 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.02.03. 22:56
2013. november

"A Fekete Sas-palota ólomüveg dísze I." c. alkotás fotói

Alkotó
Neumann Károly (üvegművész)
Település
Nagyvárad (Oradea)
Feltöltő
Azonosító
231125
Fotózva
2013. november
Feltöltve
2016.02.03. 22:56
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ71/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.02.03. 22:56
2013. november

"A Fekete Sas-palota ólomüveg dísze I." c. alkotás fotói

Alkotó
Neumann Károly (üvegművész)
Település
Nagyvárad (Oradea)
Feltöltő
Azonosító
231135
Feltöltve
2016.02.03. 23:08
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/80 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.02.03. 23:08

"A Fekete Sas-palota ólomüveg dísze I." c. alkotás fotói

Alkotó
Neumann Károly (üvegművész)
Település
Nagyvárad (Oradea)
Feltöltő
Azonosító
62851
Feltöltve
2010.08.08. 16:08
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ44/10 • 1/250 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.08.08. 16:08

"A Fekete Sas-palota ólomüveg dísze I." c. alkotás fotói

Alkotó
Neumann Károly (üvegművész)
Település
Nagyvárad (Oradea)
Feltöltő
Azonosító
231126
Fotózva
2015. április
Feltöltve
2016.02.03. 22:57
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/250 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.02.03. 22:57
2015. április

"A Fekete Sas-palota ólomüveg dísze I." c. alkotás fotói

Alkotó
Neumann Károly (üvegművész)
Település
Nagyvárad (Oradea)
Feltöltő
Azonosító
231132
Feltöltve
2016.02.03. 23:07
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ45/10 • 1/50 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.02.03. 23:07

"A Fekete Sas-palota ólomüveg dísze I." c. alkotás fotói

Alkotó
Neumann Károly (üvegművész)
Település
Nagyvárad (Oradea)
Feltöltő
Azonosító
231134
Feltöltve
2016.02.03. 23:08
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/60 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.02.03. 23:08

"A Fekete Sas-palota ólomüveg dísze I." c. alkotás fotói

Alkotó
Neumann Károly (üvegművész)
Település
Nagyvárad (Oradea)
Feltöltő
Azonosító
231136
Feltöltve
2016.02.03. 23:08
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/30 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.02.03. 23:08

"A Fekete Sas-palota ólomüveg dísze I." c. alkotás fotói

Alkotó
Neumann Károly (üvegművész)
Település
Nagyvárad (Oradea)
Feltöltő
Azonosító
282191
Fotózva
2013. november
Feltöltve
2017.06.21. 17:11
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L120
ƒ35/10 • 1/160 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 17.06.21. 17:11
2013. november

"A Fekete Sas-palota ólomüveg dísze I." c. alkotás fotói

Alkotó
Neumann Károly (üvegművész)
Település
Nagyvárad (Oradea)
Feltöltő
Azonosító
282195
Fotózva
2013. november
Feltöltve
2017.06.21. 17:12
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L120
ƒ56/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 17.06.21. 17:12
2013. november

"A Fekete Sas-palota ólomüveg dísze I." c. alkotás fotói

Alkotó
Neumann Károly (üvegművész)
Település
Nagyvárad (Oradea)
Feltöltő
Azonosító
282196
Fotózva
2013. november
Feltöltve
2017.06.21. 17:12
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L120
ƒ31/10 • 1/100 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 17.06.21. 17:12
2013. november

"A Fekete Sas-palota ólomüveg dísze I." c. alkotás fotói

Alkotó
Neumann Károly (üvegművész)
Település
Nagyvárad (Oradea)
Feltöltő
Azonosító
329947
Feltöltve
2018.11.01. 21:17
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/80 • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 18.11.01. 21:17

Archív fotók

"A Fekete Sas-palota ólomüveg dísze I." c. alkotás fotói

Forrás: fortepan.hu (kép - 22256)
Alkotó
Neumann Károly (üvegművész)
Település
Nagyvárad (Oradea)
Feltöltő
Azonosító
101500
Fotózva
2003. január
Feltöltve
2011.12.14. 11:25
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S7000
ƒ400/100 • 1/220 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 11.12.14. 11:25
2003. január
Forrás: fortepan.hu (kép - 22256)
Összesen 22 fotó

Műlap története

19.12.07. 15:43
Megérintettem az "A Fekete Sas-palota ólomüveg dísze I." alkotást
18.11.01. 21:17
1 új fotót töltöttem az "A Fekete Sas-palota ólomüveg dísze I." műlaphoz
18.05.15. 11:36
Megérintettem az "A Fekete Sas-palota ólomüveg dísze I." alkotást
17.06.21. 17:12
1 új fotót töltöttem az "A Fekete Sas-palota ólomüveg dísze I." műlaphoz
17.06.21. 17:12
1 új fotót töltöttem az "A Fekete Sas-palota ólomüveg dísze I." műlaphoz
17.06.21. 17:11
1 új fotót töltöttem az "A Fekete Sas-palota ólomüveg dísze I." műlaphoz
17.06.18. 18:32
Az "A Fekete Sas-palota ólomüveg dísze I." műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
17.06.18. 17:25
Az "A Fekete Sas-palota ólomüveg dísze I." műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
13.06.23. 15:28
1 új fotót töltöttem az "A Fekete Sas-palota ólomüveg dísze I." műlaphoz
13.06.23. 15:23

11.12.14. 11:25
1 új fotót töltöttem az "A Fekete Sas-palota ólomüveg dísze I." műlaphoz
09.09.28. 22:16
TundeK62 publikálta "A Fekete Sas-palota ólomüveg dísze I." c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.