Miskolc, Széchényi 40
Archív képek

Angol cím:Mancs, the lifesaver dog

Miskolc
Széchényi 40
Szinva patak partján, nem messze a Szinva terasztól.

Felállítás2004. december 18.

Spisák Anita
2010.01.11. 16:40
Mancs (teljes nevén Miskolci Sátán Mancs; 1994. – 2006. október 22.) németjuhász kan kutya, a miskolci Spider Mentőcsoport mentőkutyája. Születésekor 11 testvére volt az alomban. Hat hónapos korában gazdája észrevette, hogy egyik hátsó lábát nem használja rendesen. Az állatorvos diszpláziát állapított meg, vagyis a csontfeje nem fejlődött ki rendesen. Egy házilag átalakított szíjkengyel segítségével fél év alatt sikerült korrigálni a fejlődési rendellenességet. Gazdájával, Lehóczki Lászlóval több sikeres mentőakcióban is részt vett. Igazán híressé az 1999-es izmiti (Törökország) földrengés tette, mikor egy hároméves kislányt mentettek ki a segítségével a romok alól, ahol 82 órája tartózkodott. Mancs részt vett a mentésben többek között a 2001-es salvadori és indiai földrengéseknél is. A kiképzésnek köszönhetően víz alatti holttestet is képes volt jelezni, valamint egyazon helyszínen helyesen jelzett élő és halott embert is. Ez a teljesítménye és sok-sok bevetése minden idők egyik legjobb magyarországi mentőkutyájává emelte. 2006 októberében tüdőgyulladást kapott és meghalt; gazdája a nyilvánosság kizárásával saját kertjében temette el. A halálát követő belvárosi szobra valóságos búcsújáró hellyé vált, naponta több gyertyát gyújtottnak előtte.
(www.spider112.hu)

Szobor táblájának felirata:
MANCS
a miskolciak híres életmentő kutyája.
1996 óta – a Spider mentőcsoport tagjaként – több száz
emberéletet mentett meg a világ számos országában.
(Leírás: Röghegyiné Anita)

Blogbejegyzések a műlapról
Felismered az 5 legnépszerűbb kutya szobrát?
Mirror blogja @ 2015.05.14. 15:45
Kedvelt budapesti kutyás szobrokat gyűjtöttünk össze - de biztos, hogy rájuk ismertek? Világhírű kutyák szobrai, és népszerűvé vált szobor-kutyák tarkítják Budapest illetve Magyarország utcáit. Most elkalauzolunk benneteket öt népszerű és viszonylag ismert kutyaszoborhoz. Talá...

Spisák Anita műlapja

Közös gyűjteményben
Állatszobrok

Cím alapján hasonló

"Mancs" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Miskolc
Feltöltő
Azonosító
40256
Feltöltve
2010.01.11. 16:36

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Spisák Anita 10.01.11. 16:36

"Mancs" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Miskolc
Feltöltő
Azonosító
40257
Feltöltve
2010.01.11. 16:37

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Spisák Anita 10.01.11. 16:37

"Mancs" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Miskolc
Feltöltő
Azonosító
40258
Feltöltve
2010.01.11. 16:38

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Spisák Anita 10.01.11. 16:38

"Mancs" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Miskolc
Feltöltő
Azonosító
40259

40260
Feltöltve
2010.01.11. 16:39

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Spisák Anita 10.01.11. 16:39

"Mancs" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Miskolc
Feltöltő
Azonosító
41304
Feltöltve
2010.01.22. 21:22

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Spisák Anita 10.01.22. 21:22

"Mancs" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Miskolc
Feltöltő
Azonosító
58296
Feltöltve
2010.06.23. 10:54

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Gyurkóné Edit 10.06.23. 10:54

"Mancs" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Miskolc
Feltöltő
Azonosító
58297

92436
Feltöltve
2011.08.20. 09:38

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Exit 11.08.20. 09:38

"Mancs" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Miskolc
Feltöltő
Azonosító
139304
Feltöltve
2013.05.27. 22:24
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ32/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.05.27. 22:24

"Mancs" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Miskolc
Feltöltő
Azonosító
422772
Fotózva
2019. március
Feltöltve
2020.11.02. 14:55
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ34/10 • 1/100 • 5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 20.11.02. 14:55
2019. március

Archív fotók

"Mancs" c. alkotás fotói

A szobor agyag mintája a műteremben.
Alkotó
Település
Miskolc
Feltöltő
Azonosító
173364
Feltöltve
2014.07.23. 08:47
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

baraboly 14.07.23. 08:47
Archív felvétel
A szobor agyag mintája a műteremben.

"Mancs" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Miskolc
Feltöltő
Azonosító
411633
Feltöltve
2020.07.30. 17:07
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Maxell Miklós 20.07.30. 17:07
Archív felvétel
Összesen 13 fotó

Műlap története

20.11.02. 14:55
1 új fotót töltöttem a "Mancs" műlaphoz
20.07.30. 17:07
1 új fotót töltöttem a "Mancs" műlaphoz
20.06.01. 17:44
Megérintettem a "Mancs" alkotást
19.08.28. 08:43
Megérintettem a "Mancs" alkotást
14.12.23. 19:01
A "Mancs" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
14.07.29. 22:22
A "Mancs" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
14.07.29. 22:22
A "Mancs" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
14.07.23. 08:47
1 új fotót töltöttem a "Mancs" műlaphoz
14.07.23. 08:31
A "Mancs" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
13.05.27. 22:24
1 új fotót töltöttem a "Mancs" műlaphoz
13.05.09. 15:20
A "Mancs" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
11.08.20. 09:38
1 új fotót töltöttem a "Mancs" műlaphoz
10.06.23. 10:54
1 új fotót töltöttem a "Mancs" műlaphoz
10.06.23. 10:54
1 új fotót töltöttem a "Mancs" műlaphoz
10.01.11. 16:40
Spisák Anita publikálta "Mancs" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.