Thúry György mellszobra

Nagykanizsa, Vár utca

Nagykanizsa
Vár utca
Várkapu emlékmű előtt

Felállítás1990. április 12.

Hoszi
2008.02.14. 00:04
A DKG dolgozói által öntött bronz alkotás, amelyből jelenleg három példány látható Nagykanizsán. Mindhárom a Vörös János szobrászművész által 1952 körül készített, s a Thúry György Múzeumban őrzött gipszöntvény alapján készült a DKG-ban. Az első mellszobrot a DKG udvarán avatták fel Kanizsa vára török uralom alóli felszabadítása 300. évfordulója alkalmából 1990. április 12-én. Az üzem öntőműhelyében Gréber Sándor öntőmester irányításával, Mitter Imre rézműves segítségével készült. A második bronzszobrot 1991. szeptember 27-én az egykori Thúry György laktanyában avatták fel, majd a laktanya felszámolása után Kaposvárra szállították át. A városba visszakerülve újraavatására 1998. június 27-én került sor a Nagykanizsai Határőr Igazgatóság udvarán. A harmadik alkotás téglatalapzaton a Várkapu emlékmű előtt áll, az emlékművel együtt 1996. szeptember 12-én avatták fel. (Forrás: Kanizsa Enciklopédia)

Hoszi műlapja

Cím alapján hasonló

"Thúry György mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagykanizsa
Feltöltő
Azonosító
2843
Feltöltve
2008.02.14.

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hoszi 08.02.14.

"Thúry György mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagykanizsa
Feltöltő
Azonosító
2844

28207
Feltöltve
2009.09.14. 23:14

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Jakabfi Zoltán 09.09.14. 23:14

"Thúry György mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagykanizsa
Feltöltő
Azonosító
28208
Feltöltve
2009.09.14. 23:15

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Jakabfi Zoltán 09.09.14. 23:15

"Thúry György mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagykanizsa
Feltöltő
Azonosító
28209
Feltöltve
2009.09.14. 23:17

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Jakabfi Zoltán 09.09.14. 23:17

"Thúry György mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagykanizsa
Feltöltő
Azonosító
244692
Feltöltve
2016.06.29. 21:24
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE115,X715
ƒ30/10 • 1/70 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Móritz István 16.06.29. 21:24
Összesen 6 fotó

Műlap története

16.06.29. 21:24
1 új fotót töltöttem a "Thúry György mellszobra" műlaphoz
15.04.15. 08:03
A "Thúry György mellszobra" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
09.09.14. 23:17
1 új fotót töltöttem a "Thúry György mellszobra" műlaphoz
09.09.14. 23:15
1 új fotót töltöttem a "Thúry György mellszobra" műlaphoz
09.09.14. 23:14
1 új fotót töltöttem a "Thúry György mellszobra" műlaphoz
08.02.14.
Hoszi publikálta "Thúry György mellszobra" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.