Szeged, Szent István tér
Archív képek

Szeged
Szent István tér
Szent István téri víztorony mellett

Felállítás2009. szeptember 18.


Cedrus
2009.09.19. 22:33
Zsigmondy Béla (1848-1916) gépészmérnök félalakos szobra méltó helyet kapott a Szent István-téri víztorony köré létrehozott Mérnökpanteonban. Ez a hetedik felállított szobor, és ezzel hivatalosan is befejeződött a Szent István tér rekonstrukciója. A szoboravatáson (2009.09.18. 15 óra) én is részt vettem. Személyesen gratulálhattam a szobor alkotójának, Tóth Sándor Munkácsy-díjas szobrászművésznek, aki a Tömörkény István Gimnáziumban négy évig tanított a rajzolás tudományára.
"Zsigmondy Béla 1848-ban született Pesten. Tanulmányait 1858-ban kezdte meg a pesti evangélikus főgimnáziumban, 1870-ben szerzett gépészmérnöki diplomát a zürichi egyetemen. Hazatérése után nagybátyjával, Zsigmondy Vilmos bányamérnökkel artézi kutak fúrásába kezdtek. 1880-ban Hódmezővásárhely volt az első város, amely artézi kutat fúratott magának, később a példát több alföldi város - Békéscsaba, Mezőtúr, Nagyszalonta, Szarvas, Szeged, Szentes - követte - vázolta a gépészmérnök életútját avatóbeszédében Dobos Irma aranydiplomás geológus.

Zsigmondy Béla elismert tekintéllyé vált a talajfúrások terén, ő oldotta meg az 500 méternél mélyebb fúrások technikai problémáit. Dolgozott Szeged árvíz utáni újjáépítésekor és az Országház építésekor végzett talajvizsgálatokon is. 1894-től hídépítésekben is közreműködött, nevéhez fűződik többek között a Ferenc József híd - a mai Szabadság híd -, a Margit híd Margitszigetre vezető szárnyának és Erzsébet hídnak az alapozása. 1916-ban hunyt el a fővárosban." Forrás: MTI
Források:
http://hu.wikipedia.org/wiki/Zsigmondy_Béla
http://hu.wikipedia.org/wiki/Tóth_Sándor_(szobrász)

Cedrus műlapja



Cím alapján hasonló

"Zsigmondy Béla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
28710
Feltöltve
2009.09.18. 19:09

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 09.09.18. 19:09

"Zsigmondy Béla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
28711
Feltöltve
2009.09.18. 19:15

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 09.09.18. 19:15

"Zsigmondy Béla" c. alkotás fotói

A mellszoborról lehull a lepel
Alkotó
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
28712
Feltöltve
2009.09.18. 19:17
Képinfó
Avatást látunk

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 09.09.18. 19:17
A mellszoborról lehull a lepel

"Zsigmondy Béla" c. alkotás fotói

A szobor avatási ünnepség (jobbról a harmadik, Tóth Sándor Munkácsy-díjas szobrászművész, a szobor alkotója
Alkotó
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
28715
Feltöltve
2009.09.18. 19:26
Képinfó
Alkotó a képen
(Tóth Sándor)
Avatást látunk

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 09.09.18. 19:26
A szobor avatási ünnepség (jobbról a harmadik, Tóth Sándor Munkácsy-díjas szobrászművész, a szobor alkotója

"Zsigmondy Béla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
57649
Feltöltve
2010.06.17. 00:28

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.06.17. 00:28

"Zsigmondy Béla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
57823
Feltöltve
2010.06.18. 13:45

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Kozma János 10.06.18. 13:45

"Zsigmondy Béla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
57824
Feltöltve
2010.06.18. 13:46

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Kozma János 10.06.18. 13:46

"Zsigmondy Béla" c. alkotás fotói

'Napóra'
Alkotó
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
108444
Feltöltve
2012.04.08. 18:41
EXIF információk...
SONY / NEX-5
ƒ63/10 • 1/640 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Törölt Tag - 201 12.04.08. 18:41
'Napóra'

"Zsigmondy Béla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
128809
Fotózva
2011. augusztus
Feltöltve
2013.01.11. 23:29
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ320/100 • 1/350 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 13.01.11. 23:29
2011. augusztus

Archív fotók

"Zsigmondy Béla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
332282
Forrás
https://library.hungaricana.hu/hu/view/HidrologiaiKozlony_2010/?pg=72&layout=s
Feltöltve
2018.11.19. 20:49
Képinfó
Avatást látunk
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

faki 18.11.19. 20:49
Archív felvétel
Összesen 10 fotó

Műlap története

18.11.19. 20:49
1 új fotót töltöttem a "Zsigmondy Béla" műlaphoz
18.09.23. 11:29
Megérintettem a "Zsigmondy Béla" alkotást
16.12.27. 08:19
Megérintettem a "Zsigmondy Béla" alkotást
14.01.19. 06:16
A "Zsigmondy Béla" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
13.10.02. 13:59
A "Zsigmondy Béla" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
13.10.02. 13:40
A "Zsigmondy Béla" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
13.01.11. 23:29
1 új fotót töltöttem a "Zsigmondy Béla" műlaphoz
12.04.08. 18:41
1 új fotót töltöttem a "Zsigmondy Béla" műlaphoz
10.06.18. 13:46
1 új fotót töltöttem a "Zsigmondy Béla" műlaphoz
10.06.18. 13:45
1 új fotót töltöttem a "Zsigmondy Béla" műlaphoz
10.06.17. 00:28
1 új fotót töltöttem a "Zsigmondy Béla" műlaphoz
09.09.19. 22:33
Cedrus publikálta "Zsigmondy Béla" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.