Janus Pannonius szobra

Pécs, Szent István tér
Archív képek
További képek a Fotólistában

Pécs
Szent István tér

Felállítás1972. március 27.

uzmaria
2008.02.14. 00:02
A szobor a Székesegyház melletti Barbakán-kertben található.
"Janus Pannonius költő (magyar nevén Csezmicei János), a humanizmus kiemelkedő alakja. 1434-ben született, neves európai egyetemeken filozófiát, poétikát, görögöt, latint és matematikát tanult. 1459-ben pécsi püspök lett, a királyi kancellária fontos embere. Ideje nagy részét a költészetnek és a politikának szentelte. Részt vett hadjáratokban, a téli és tavaszi hónapokat Pécsett töltötte. Jelentős könyvtárat hozott létre. Királyellenes összeesküvéssel vádolták ezért menekülnie kellett, Zágráb mellett halt meg. Írásos dokumentumok szerint Pécsett temették el, sírhelye azonban máig ismeretlen. 1972-ben, a költő halálának ötszázadik évfordulóján felállították Borsos Miklós Janus Pannoniust ábrázoló bronzszobrát. A széles karimájú olasz kalap az életnagyságú szobor fején, árnyékba borítja arcát, s így azt ismeretlenné teszi. Hitelesnek mondott arcmásolat híján ábrázolja így Borsos Miklós a püspököt, titokzatosságot kölcsönözve neki. A gondosan megmunkált kéz könyvet szorít magához, jelképezve a tudomány és az irodalom fontosságát a humanista ember számára.
A szobor mellé egyik legszebb versére utalva mandulafát ültettek, mely a humanista ember természetszeretetét is jelképezi."

Sajnálatos, hogy a varoslako.pecs.hu oldal megszűnt. Fenti idézet ott szerepelt.

uzmaria műlapja

Kapcsolódó
Janus Pannonius

Cím alapján hasonló

"Janus Pannonius szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
2783
Feltöltve
2008.02.14.

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

uzmaria 08.02.14.

2784

2785

2786

2787

5706
Feltöltve
2008.02.14.

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Neszták Béla 08.02.14.

"Janus Pannonius szobra" c. alkotás fotói

2006. augusztus
Alkotó
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
174972
Évszám
2006
Feltöltve
2014.08.08. 12:55
EXIF információk...
OLYMPUS CORPORATION / C725UZ
ƒ45/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Nyul Imre 14.08.08. 12:55
2006
2006. augusztus

"Janus Pannonius szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
219857
Feltöltve
2015.10.05. 20:47
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/320 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.10.05. 20:47

"Janus Pannonius szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
219858
Feltöltve
2015.10.05. 20:48
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.10.05. 20:48

219859

219860
Feltöltve
2015.10.05. 20:49
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/80 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.10.05. 20:49

"Janus Pannonius szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
219861
Feltöltve
2015.10.05. 20:49
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/250 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.10.05. 20:49

"Janus Pannonius szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
434940
Fotózva
2015. július
Feltöltve
2021.03.02. 09:36
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ34/10 • 1/1000 • 5mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.03.02. 09:36
2015. július

"Janus Pannonius szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
450360
Feltöltve
2021.07.16. 10:27
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/160 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.07.16. 10:27

"Janus Pannonius szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
450361
Feltöltve
2021.07.16. 10:27
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/640 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.07.16. 10:27

Archív fotók

"Janus Pannonius szobra" c. alkotás fotói

Képeslap 1983
Alkotó
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
66067
Évszám
1983
Feltöltve
2010.09.14. 14:09
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 10.09.14. 14:09
1983, Archív felvétel
Képeslap 1983

"Janus Pannonius szobra" c. alkotás fotói

"Az avatóünnepség Janus Pannonius szobránál"
Alkotó
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
254701
Forrás
Dunántúli Napló, 1972. március 28. (29. évfolyam, 74. szám)
Évszám
1972
Feltöltve
2016.10.11. 13:44
Képinfó
Avatást látunk
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 16.10.11. 13:44
1972, Archív felvétel
"Az avatóünnepség Janus Pannonius szobránál"

"Janus Pannonius szobra" c. alkotás fotói

"Borsos Miklós Janus Pannonius-szobra Pécsett, a Barbakán kertben.
Fotó: Proksza László"
Alkotó
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
254716
Forrás
Dunántúli Napló, 1984. augusztus 25. (41. évfolyam, 233. szám)
Évszám
1984
Feltöltve
2016.10.11. 15:30
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 16.10.11. 15:30
1984, Archív felvétel
"Borsos Miklós Janus Pannonius-szobra Pécsett, a Barbakán kertben.
Fotó: Proksza László"

"Janus Pannonius szobra" c. alkotás fotói

Janus Pannonius,
1971. Pécs
A kiállítás és a katalógus fényképeit Magyar Jánosné és Petrás István készítette
Alkotó
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
533733
Forrás
Borsos Miklós gyűjteményes kiállítása (Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, 1976) előfizetéssel: https://adt.arcanum.com/hu/view/MuveszetiKatalogusok_1976_BorsosMiklos_031_032/?pg=22&layout=s
Évszám
1976
Feltöltve
2023.07.24. 21:29
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

NofreT 23.07.24. 21:29
1976, Archív felvétel
Janus Pannonius,
1971. Pécs
A kiállítás és a katalógus fényképeit Magyar Jánosné és Petrás István készítette
Összesen 19 fotó

Műlap története

23.09.22. 17:34
Megérintettem a "Janus Pannonius szobra" alkotást
23.07.24. 21:29
1 új fotót töltöttem a "Janus Pannonius szobra" műlaphoz
21.11.22. 17:16
A "Janus Pannonius szobra" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
21.07.16. 10:27
2 új fotót töltöttem a "Janus Pannonius szobra" műlaphoz
21.03.02. 09:36
1 új fotót töltöttem a "Janus Pannonius szobra" műlaphoz
16.12.26. 13:01
Megérintettem a "Janus Pannonius szobra" alkotást
16.10.11. 15:30
1 új fotót töltöttem a "Janus Pannonius szobra" műlaphoz
16.10.11. 13:44
1 új fotót töltöttem a "Janus Pannonius szobra" műlaphoz
15.10.05. 20:49

15.10.05. 20:48

15.10.05. 20:47
1 új fotót töltöttem a "Janus Pannonius szobra" műlaphoz
14.08.08. 12:55
1 új fotót töltöttem a "Janus Pannonius szobra" műlaphoz
14.07.18. 16:12
A "Janus Pannonius szobra" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
10.09.14. 14:09
1 új fotót töltöttem a "Janus Pannonius szobra" műlaphoz
08.02.14.
uzmaria publikálta "Janus Pannonius szobra" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.