Millenniumi emlékpark

Sárbogárd, Hősök tere
További képek a Fotólistában

Sárbogárd
Hősök tere
A város szívében

Felállítás2002. augusztus 20.

Dr. Pinczés Sándor
2009.09.15. 14:57
A millennium alkalmából, önkormányzati és területfejlesztési támogatással 2002-ben átadásra került a város szívében, a Huszár Péter kőfaragó által készített Emlékpark, amely Sárbogárd városképének meghatározó ékessége.
Aerdna
2013.09.16. 21:11
Egy évvel a Hősi emlékmű visszahelyezése és újraavatása után, 2002. augusztus 20-án felavatták Sárbogárd központjában, a Hősök terén a Millenniumi emlékpark emlékmű együttesét. Az emlékmű együttes körülöleli az I. világháború áldozatainak emlékére készült, 1942. június 23-án avatott Hősi emlékművet, melyet a hatvanas évek végén eltávolítottak a térről, és 2001-ben helyeztek vissza eredeti helyére (http://www.kozterkep.hu/~/21295/Hosi_emlekmu_Sarbogard_2001.html ).

Az emlékmű együttes történelmünk főbb eseményeinek állít emléket, egy-egy obeliszken, vagy úgynevezett képoszlopon. Az emlékművek között elhelyezett négyzet alapú lapok domborművek, ezeken lépdelve lehet körbejárni a parkot.

Az emlékművek alatt továbbra is ott nyugszanak a II. világháború idején elhunyt katonák, akiket közös sírba temettek. Itt nyugszanak orosz, kirgiz, tatár, kozák, német, grúz, román és magyar katonák, mintegy négyszáz ismeretlen áldozat. Valamennyi nemzetnek emeltek emlékművet a parkban.
Források:
MTI Hírarchívum 1920-1945, 1942. június 23. 1. oldal
http://www.bogardesvideke.hu/lapok/2011-07-21.pdf

Kapcsolódó
Hősi emlékmű

Cím alapján hasonló

"Millenniumi emlékpark" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sárbogárd
Feltöltő
Azonosító
28296
Feltöltve
2009.09.15. 14:44

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 09.09.15. 14:44

"Millenniumi emlékpark" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sárbogárd
Feltöltő
Azonosító
28297
Feltöltve
2009.09.15. 14:45

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 09.09.15. 14:45

28298

28299
Feltöltve
2009.09.15. 14:46

Dr. Pinczés Sándor 09.09.15. 14:46

28300

28301
Feltöltve
2009.09.15. 14:47

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 09.09.15. 14:47

"Millenniumi emlékpark" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sárbogárd
Feltöltő
Azonosító
28303
Feltöltve
2009.09.15. 14:49

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 09.09.15. 14:49

28304

28305
Feltöltve
2009.09.15. 14:50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 09.09.15. 14:50

"Millenniumi emlékpark" c. alkotás fotói

2013
Alkotó
Település
Sárbogárd
Feltöltő
Azonosító
147541
Fotózva
2005. január
Évszám
2013
Feltöltve
2013.09.16. 20:46
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ30/10 • 1/600 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 13.09.16. 20:46
2005. január
2013

"Millenniumi emlékpark" c. alkotás fotói

2013
Alkotó
Település
Sárbogárd
Feltöltő
Azonosító
147542
Fotózva
2005. január
Évszám
2013
Feltöltve
2013.09.16. 20:47
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ30/10 • 1/500 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 13.09.16. 20:47
2005. január
2013

"Millenniumi emlékpark" c. alkotás fotói

2013
Alkotó
Település
Sárbogárd
Feltöltő
Azonosító
147543
Fotózva
2005. január
Évszám
2013
Feltöltve
2013.09.16. 20:47
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ42/10 • 1/800 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 13.09.16. 20:47
2005. január
2013

"Millenniumi emlékpark" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sárbogárd
Feltöltő
Azonosító
147662
Feltöltve
2013.09.19. 15:20
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix A202
ƒ460/100 • 1/240 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Vódli József 13.09.19. 15:20

"Millenniumi emlékpark" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sárbogárd
Feltöltő
Azonosító
147663
Feltöltve
2013.09.19. 15:21
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix A202
ƒ460/100 • 1/60 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Vódli József 13.09.19. 15:21

"Millenniumi emlékpark" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sárbogárd
Feltöltő
Azonosító
147664
Feltöltve
2013.09.19. 15:22
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix A202
ƒ950/100 • 1/210 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Vódli József 13.09.19. 15:22

"Millenniumi emlékpark" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sárbogárd
Feltöltő
Azonosító
147665
Feltöltve
2013.09.19. 15:23
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix A202
ƒ950/100 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Vódli József 13.09.19. 15:23

"Millenniumi emlékpark" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sárbogárd
Feltöltő
Azonosító
147666
Fotózva
2004. augusztus
Feltöltve
2013.09.19. 15:24
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix A202
ƒ950/100 • 1/240 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Vódli József 13.09.19. 15:24
2004. augusztus

"Millenniumi emlékpark" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sárbogárd
Feltöltő
Azonosító
188995
Feltöltve
2014.12.02. 07:35

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 14.12.02. 07:35

"Millenniumi emlékpark" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sárbogárd
Feltöltő
Azonosító
188996
Feltöltve
2014.12.02. 07:37

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 14.12.02. 07:37

"Millenniumi emlékpark" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sárbogárd
Feltöltő
Azonosító
188997
Feltöltve
2014.12.02. 07:38

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 14.12.02. 07:38

"Millenniumi emlékpark" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sárbogárd
Feltöltő
Azonosító
188998
Feltöltve
2014.12.02. 07:40

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 14.12.02. 07:40

"Millenniumi emlékpark" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sárbogárd
Feltöltő
Azonosító
229394
Fotózva
2014. június
Feltöltve
2016.01.14. 18:45
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 16.01.14. 18:45
2014. június

"Millenniumi emlékpark" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sárbogárd
Feltöltő
Azonosító
229395
Fotózva
2014. június
Feltöltve
2016.01.14. 18:47
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 16.01.14. 18:47
2014. június

"Millenniumi emlékpark" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sárbogárd
Feltöltő
Azonosító
229396
Fotózva
2014. június
Feltöltve
2016.01.14. 18:47
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 16.01.14. 18:47
2014. június
Összesen 24 fotó

Műlap története

15.03.27. 16:17
A "Millenniumi emlékpark" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
14.12.02. 07:40
1 új fotót töltöttem a "Millenniumi emlékpark" műlaphoz
14.12.02. 07:38
1 új fotót töltöttem a "Millenniumi emlékpark" műlaphoz
14.12.02. 07:37
1 új fotót töltöttem a "Millenniumi emlékpark" műlaphoz
14.12.02. 07:35
1 új fotót töltöttem a "Millenniumi emlékpark" műlaphoz
13.09.19. 15:24
1 új fotót töltöttem a "Millenniumi emlékpark" műlaphoz
13.09.19. 15:23
1 új fotót töltöttem a "Millenniumi emlékpark" műlaphoz
13.09.19. 15:22
1 új fotót töltöttem a "Millenniumi emlékpark" műlaphoz
13.09.19. 15:21
1 új fotót töltöttem a "Millenniumi emlékpark" műlaphoz
13.09.19. 15:20
1 új fotót töltöttem a "Millenniumi emlékpark" műlaphoz
13.09.17. 00:42
A "Millenniumi emlékpark" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
13.09.16. 21:18
A "Millenniumi emlékpark" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
13.09.16. 20:47
1 új fotót töltöttem a "Millenniumi emlékpark" műlaphoz
13.09.16. 20:47
1 új fotót töltöttem a "Millenniumi emlékpark" műlaphoz
13.09.16. 20:46
1 új fotót töltöttem a "Millenniumi emlékpark" műlaphoz
09.09.15. 14:57
Dr. Pinczés Sándor publikálta "Millenniumi emlékpark" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.