I. világháborús emlékmű

Tatabánya
Archív képek
További képek a Fotólistában

Óváros, a Népház melletti Liget délnyugati szélén.

Felállítás1926. szeptember 5.

Tarjáni Antal
2009.08.17. 12:47
Tatabánya második 'Turul' madaras műemléke. Az alakrendszerében számomra érdekes és a magyarázatát nég nem találtam, hogy a két gyermek mellett egy férfi alak látható, igaz fiatalnak tűnő, tehát még nem katonaviselt.
További linkek
http://artportal.hu/lexikon/muveszek/schrotta-janos-frigyes
NofreT
2010.05.21. 14:26
'1928 - Emlékművet állítanak az I.világháború 64 bányász áldozatának emlékére'

http://www.tar.hu/ratio/TB/Tb.htm
http://www.tar.hu/ratio/TB/image/2009_Ivh.jpg
lig
2012.11.29. 13:12
A tatabányai hősi emlékmű, bizonyosan Ligeti Miklós alkotása.
Azt nem lehet tudni, hogy mivel vették rá, hogy elkészítse, mert ezen kívül nem vállalt ilyesmit.
Három okból: Katona családból származott, az apja történeteiből jól ismerte a háború mibenlétét. Később maga is megtapasztalhatta milyen az akkori hadviselés, ugyanis megbízták a Hősök Arcképcsarnoka című portrésorozat elkészítésével, mely a vezénylő tábornokok portréit mutatta be. Ehhez végig kellett járnia az összes harctereket, és ott volt alkalma tapasztalatokat gyűjteni. Nem szerette a háborút, soha nem is beszélt róla. A harmadik ok; ő volt az Emlékbizottság elnöke, s így nem tartotta úriemberhez méltónak, hogy saját szobra felállítását forszírozza.
Mindenesetre szerette a szobrot, mert elvitte az avatásra a gyerekeit, és elmesélte az emlékmű szimbolikáját.
Nem túl messze van innen a dicsőséget hirdető, Donáth Gyula féle, kitárt szárnyú turul madár. Egy hősi emlékműn, az elesettekre emlékezve, meg kell pihennie, ezt teszi itt, az emlékoszlop tetején.
A mellékalakok, valamelyik elesett katona gyermekei. Egy fiatal felnőtt, és két kicsi. Mert ez a szobor emléket állít az árván felnőtt gyerekeknek is, akik legalább annyira áldozatai és hősei a háborúnak, mint az elesett katonák.
Források:
Családi legendárium

Közös gyűjteményben
Turulmadarak
Tagi gyűjteményben
Tatabányai szobrok

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tatabánya
Feltöltő
Azonosító
25194
Feltöltve
2009.08.17. 11:37

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tarjáni Antal 09.08.17. 11:37

25195

25196
Feltöltve
2009.08.17. 11:38

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tarjáni Antal 09.08.17. 11:38

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Lyukkamerás felvétel
Alkotó
Település
Tatabánya
Feltöltő
Azonosító
94578
Feltöltve
2011.09.15. 23:21

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tarjáni Antal 11.09.15. 23:21
Lyukkamerás felvétel

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tatabánya
Feltöltő
Azonosító
208297
Fotózva
2011. június
Feltöltve
2015.06.08. 08:58
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ320/100 • 1/250 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 15.06.08. 08:58
2011. június

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tatabánya
Feltöltő
Azonosító
208296
Fotózva
2011. június
Feltöltve
2015.06.08. 08:57
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ320/100 • 1/340 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 15.06.08. 08:57

208295

208294

2016.06.17-én készült a szobor felújjítva
Alkotó
Település
Tatabánya
Feltöltő
Azonosító
243657
Évszám
2016
Feltöltve
2016.06.21. 16:44
EXIF információk...
Canon / Canon EOS REBEL T5
ƒ45/10 • 1/50 • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Izsák Zoltán 16.06.21. 16:44
2016
2016.06.17-én készült a szobor felújjítva

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tatabánya
Feltöltő
Azonosító
342395
Feltöltve
2019.02.10. 09:24
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ50/10 • 1/200 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 19.02.10. 09:24

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tatabánya
Feltöltő
Azonosító
342409
Feltöltve
2019.02.10. 10:06
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/640 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 19.02.10. 10:06

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tatabánya
Feltöltő
Azonosító
342410
Feltöltve
2019.02.10. 10:07
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ27/10 • 1/1250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 19.02.10. 10:07

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tatabánya
Feltöltő
Azonosító
342411
Feltöltve
2019.02.10. 10:07
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ45/10 • 1/640 • ISO200

342412
Feltöltve
2019.02.10. 10:08
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ45/10 • 1/640 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 19.02.10. 10:08

Archív fotók

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Képeslap 1928
Alkotó
Település
Tatabánya
Feltöltő
Azonosító
44502
Évszám
1928
Feltöltve
2010.02.26. 22:55
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 10.02.26. 22:55
1928, Archív felvétel
Képeslap 1928

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tatabánya
Feltöltő
Azonosító
58331
Feltöltve
2010.06.23. 16:52
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 10.06.23. 16:52
Archív felvétel

Adalék vagy máshol

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Lyukkamerás felvétel
Alkotó
Település
Tatabánya
Feltöltő
Azonosító
307339
Feltöltve
2018.03.22. 12:30
Képinfó
Adalék

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tarjáni Antal 18.03.22. 12:30
Lyukkamerás felvétel
Összesen 17 fotó

Műlap története

19.02.10. 10:08
1 új fotót töltöttem az "I. világháborús emlékmű" műlaphoz
19.02.10. 10:07

19.02.10. 10:06
1 új fotót töltöttem az "I. világháborús emlékmű" műlaphoz
19.02.10. 09:24
1 új fotót töltöttem az "I. világháborús emlékmű" műlaphoz
16.10.09. 16:14
Megérintettem az "I. világháborús emlékmű" alkotást
16.06.21. 16:44
1 új fotót töltöttem az "I. világháborús emlékmű" műlaphoz
15.06.08. 08:58
1 új fotót töltöttem az "I. világháborús emlékmű" műlaphoz
15.06.08. 08:57

15.02.25. 08:38
Az "I. világháborús emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
10.06.23. 16:52
1 új fotót töltöttem az "I. világháborús emlékmű" műlaphoz
10.02.26. 22:55
1 új fotót töltöttem az "I. világháborús emlékmű" műlaphoz
09.08.17. 12:47
Tarjáni Antal publikálta "I. világháborús emlékmű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.