Döbrentei Gábor-emléktábla

Sopron, Széchenyi tér 11.

Sopron
Széchenyi tér 11.
A várkerület szélén, a líceum falán látható.

Avatás1990. október 20.


Exit
2009.08.17. 06:44
Döbrentei Gábor Sopronban járt gimnáziumba, aminek falán emléktáblával tisztelegnek.
További linkek
http://hu.wikipedia.org/wiki/D%C3%B6brentei_G%C3%A1bor
Göröntsér Vera
2014.12.23. 13:12
A Berzsenyi Dániel Gimnázium 1948-ban vette fel a költő nevét, de jóval nagyobb múltra tekinthet vissza. 1957-ben ünnepelték pl. az iskola fennállásának 400. évfordulóját (1557!).
Az iskola szellemi életét nagyban meghatározó Magyar Társaság 1790-ben alakult. A történelem meghatározta működését, hosszan szünetelt is működése, de 1985 után újra folytathatta tevékenységét.
Így került sor 1990-ben a Társaság megalakulását ünneplő eseménysorozatra (1990. október 19-21. között), amelynek keretében került sor az "egykori diák" emléktáblájának avatására a központi ünnepségen.
Források:
http://www.bdeg.hu/index.php?p=menusor/1-1-6.php
kectam
2023.12.05. 10:11
Az avatóbeszédet Dr. Németh G. Béla professzor, magyar irodalomtörténész, egyetemi tanár, az MTA rendes tagja mondta el.[1]

Egy apró szösszenet életművéből kiemelve:

Kevesen tudják/emlékeznek az un. "dűlőkeresztelő"-re, ami nem volt más, mint 1847-ben a Buda határában, a város külterületén fekvő dűlők német neveinek magyarosítását kihirdető ünnepség. Az esemény a reformkor magyar nemzeti törekvéseinek egyik fontos jelképe volt. Bár 1950 és 1990 között ezek a városrésznevek háttérbe szorultak, jelentős részük tovább él az 1989 után bevezetett városrész-elnevezésekben. Több közkedvelt név Döbrentei "agyszüleménye" pl: Tündérhegy, Vérhalom.[2]
Források:
[1] A Líceumi Magyar Társaság bicentenáriumi emlékünnepsége(1990. október 19—21) - Soproni Szemle 1991/2 179. oldal - https://adt.arcanum.com/hu/view/SoproniSzemle_1991/?pg=188&layout=s (csak előfizetéssel olvasható)
[2] A budai dűlőkeresztelő - http://www.naputonline.hu/naput-kiadvanyok-arhiv/naput_2006/2006_03/073.htm

Exit műlapja


Cím alapján hasonló

"Döbrentei Gábor-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
25065
Feltöltve
2009.08.14. 10:15

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Exit 09.08.14. 10:15

"Döbrentei Gábor-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
89565
Feltöltve
2011.07.16. 19:20
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5500
ƒ300/100 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Vódli József 11.07.16. 19:20

"Döbrentei Gábor-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
89566
Feltöltve
2011.07.16. 19:20
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5500
ƒ300/100 • 1/150 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Vódli József 11.07.16. 19:20

"Döbrentei Gábor-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
546730
Feltöltve
2023.11.18. 18:01
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ56/10 • 1/50 • 52mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.11.18. 18:01

"Döbrentei Gábor-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
546731
Feltöltve
2023.11.18. 18:01
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ56/10 • 1/50 • 18mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.11.18. 18:01
Összesen 5 fotó

Műlap története

23.12.05. 10:11
A "Döbrentei Gábor-emléktábla" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
23.11.18. 18:01
2 új fotót töltöttem a "Döbrentei Gábor-emléktábla" műlaphoz
17.08.25. 15:26
Megérintettem a "Döbrentei Gábor-emléktábla" alkotást
14.12.30. 18:34
A "Döbrentei Gábor-emléktábla" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
14.12.23. 12:59
A "Döbrentei Gábor-emléktábla" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
14.12.23. 12:58
A "Döbrentei Gábor-emléktábla" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
11.07.16. 19:20
1 új fotót töltöttem a "Döbrentei Gábor-emléktábla" műlaphoz
11.07.16. 19:20
1 új fotót töltöttem a "Döbrentei Gábor-emléktábla" műlaphoz
09.08.17. 06:44
Exit publikálta "Döbrentei Gábor-emléktábla" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.