Kálvária a Szent Tamás-hegyen

Esztergom, Szent Tamás-hegy
További képek a Fotólistában

Angol cím:The Calvary at Saint Thomas' Hill

Esztergom
Szent Tamás-hegy
A Szent Tamás-hegy csúcsán

Törölt Tag - 201
2009.08.11. 20:05
A szenttamási kálvária különlegessége a változatos megjelenítésű szenvedés-történet ábrázolásában rejlik. A hét állomású stáció építményei színezett, kőből faragott domborműveket és kápolnaszerű fülkében színezett faszobrokat tartalmaznak.

A szenttamási keresztút sorrendje:
1. Olajfák-hegyi jelenet
2. Júdás elárulja mesterét
3. Jézus megostorozása
4. Az un. „búsuló Krisztus”
5. Jézus viszi a keresztet
6. Jézust keresztre szegezik
7. Barlangban ülő megostorozott Jézus

Az 1-2. és a 5-6. stáció színezett kő domborműveit terméskő alapozású, vakolt-meszelt, váltakozóan háromszögű és íves záródású épületen, a térben kissé hátraléptetett, vízszintes záródású fülkékben helyezték el. Az oromzatok csúcsán kereszt látható. A közbeiktatott 3. és 4. állomáson kápolnaszerű, sarokpilléres, nyeregtős fülkében Jézus szenvedését színezett faszobrok ábrázolják. Bár a Kálvária egyik méltatója szerint „jelentékenyebb művészi értéket” a stációk nem képeznek, naiv szépségük ma is megejti a szemlélőt. A domborművű ábrázolásokat és a 7. állomás szobrát Andreas Schrott (1791 - ?) készítette Jordánszky Elek kanonok megrendelésére.

A keresztút további állomása a hegy csúcsán épült kápolna előtt elhelyezett Golgota-csoport, amelyet Görgey Márton kanonok készíttetett, eredetileg a Várhegyre, a romos Szent Adalbert székesegyház szentélyének helyére. Amikor a Bazilika építkezése megkezdődött, a Golgotát lebontották, és 1823-ban, a jelenlegi helyén állították fel. Az eredetileg négy szoborból álló együttest csak később egészíttette ki Jordánszky a két lator (A. Scrott) szobrával. A feszülettől balra Mária, a feszület tövében Magdolna és tőle jobbra Szent János evangélista szobrai állnak, nem bizonyíthatóan Hebenstreit József (1719 – 1783) alkotásaiként, 1781-ből.

A szoborcsoportot először 1827-ben restauráltatta Iványi János kanonok.
Újabb helyreállításra 1930-ban, majd 2000-2001-ben került sor.

A Golgota-csoport mögött a Fájdalmas Szűzhöz címzett, az Esztergomért elesett hősök tiszteletére épült (1823) klasszicizáló kápolnát látjuk. A kápolnát Packh János tervezte Benyovszky János püspök, esztergomi kanonok megbízásából. A püspök hamvai itt nyugszanak. Az épület értékét a tájban való elhelyezése jelenti. Amúgy egyszerű, téglalap alaprajzú, falpilléres, háromszögű oromzatú épület. A timpanon mögött huszártorony. A szentély egyenes záródású, ablak nélküli, a hajón félkörívű ablakok. A belső teret síkmennyezet fedi. Oltára egyben szentsír, a menza alatt kialakított sírban a Schrott által faragott, Krisztust ábrázoló kőszobor.

A kapolnáig vezető út virtuálisan körbejárható a lenti linken!
További linkek
http://photosynth.net/view.aspx?cid=957bb434-4b9b-4383-8c2d-38a1fd6f325a
Dénes Ildikó
2020.09.24. 11:01
A négy stációdomborművet Andreas Schroth készítette 1838-ban. A forrásban van egy felsorolás A. Schroth alkotásairól, de azok között a stációszobrok nincsenek
Források:
Szerdahelyi Márk: Andreas Schroth (1791-1865) szobrász
Magyar Műemlékvédelem, XIV, 2007, 167. oldal.
https://library.hungaricana.hu/hu/view/SZAK_KOHI_Evk_14_Magyarmu/?pg=134&layout=s
Angol leírás, sztori
Törölt Tag - 201
2009.08.11. 20:05
The Calvary ar Saint Thomas’ Hill. This unusual calvary with its seven stations consists of four parts - from artisric point of view. Its present form was fashioned by Canon Elek Jordánszky in 1823.
The Chapel, with the statue of Christ, lying in His tomb. At the top of the hill, bishop János Benyovszky built a chapel in honour of the Mother of Sorrows. He also intended this chapel to be a memorial in honour of the heroes killed in battles, and also to have his own tomb in it. The chapel was constructed according to the desings of John Pach. The starue of the dead Christ was carved of stone by Andreas Schrott.
Calvary with the cross, and the statues of Mary, Mary Magdalena and the evangelist Saint John. A four-figure calvary scene was carved at the order of Canon Márton Görgey and was stood at the place of the half-destructed Carhedral Of Saint Adalbert on the Palace-Hill. It is most probable, that the statues were carved byJózsef Hebenstreit in 1781. The scene was removed and reconstructed near the Calvary-Chapel in1822, when the present Basilica was constructed. That is why we can read the date „I823” on the fundament of the cross of the Calvary.
The Wooden Statues of the Calvary Stations. The statues of the two niches reminding of a chapel were originally in the palace. The scene of the Flagellation of Christ originally consisted of four figures: Christ Himself tied to a column, and three soldiers, flogging Him. The figures of the soldiers were destroyed by the adversities of the weather. Both the figure of the flogged Christ and the one of the grieving Christ in the other niche needed to be supplemented at many places. This latter one was made by an unknown author in the 18th century.
Stations in relief, the ridiculed Christ, sitting in the cave, and the statues of the two crucified rogues. All these were ordered from Andreas Schrott by Elek Jordánszky. Anyway, Andreas Schrott with his employees worked a lot on the constructions of the Basilica in the 1830’s.
Esztergom 2000 Enciklopédia

Cím alapján hasonló

"Kálvária a Szent Tamás-hegyen" c. alkotás fotói

1. Olajfák-hegyi jelenet
Alkotók
Település
Esztergom
Feltöltő
Azonosító
24895
Feltöltve
2009.08.11. 19:30

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Törölt Tag - 201 09.08.11. 19:30
1. Olajfák-hegyi jelenet

"Kálvária a Szent Tamás-hegyen" c. alkotás fotói

2. Júdás elárulja mesterét
Alkotók
Település
Esztergom
Feltöltő
Azonosító
24894
Feltöltve
2009.08.11. 19:29

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Törölt Tag - 201 09.08.11. 19:29
2. Júdás elárulja mesterét

"Kálvária a Szent Tamás-hegyen" c. alkotás fotói

3. Jézus megostorozása
Alkotók
Település
Esztergom
Feltöltő
Azonosító
24892
Feltöltve
2009.08.11. 19:26

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Törölt Tag - 201 09.08.11. 19:26
3. Jézus megostorozása

"Kálvária a Szent Tamás-hegyen" c. alkotás fotói

4. Az un. „búsuló Krisztus”
Alkotók
Település
Esztergom
Feltöltő
Azonosító
24890
Feltöltve
2009.08.11. 19:25

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Törölt Tag - 201 09.08.11. 19:25
4. Az un. „búsuló Krisztus”

"Kálvária a Szent Tamás-hegyen" c. alkotás fotói

5. Jézus viszi a keresztet
Alkotók
Település
Esztergom
Feltöltő
Azonosító
24889
Feltöltve
2009.08.11. 19:23

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Törölt Tag - 201 09.08.11. 19:23
5. Jézus viszi a keresztet

"Kálvária a Szent Tamás-hegyen" c. alkotás fotói

6. Jézust keresztre szegezik
Alkotók
Település
Esztergom
Feltöltő
Azonosító
24888
Feltöltve
2009.08.11. 19:20

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Törölt Tag - 201 09.08.11. 19:20
6. Jézust keresztre szegezik

"Kálvária a Szent Tamás-hegyen" c. alkotás fotói

7. Barlangban ülő megostorozott Jézus
Alkotók
Település
Esztergom
Feltöltő
Azonosító
24886
Feltöltve
2009.08.11. 19:16

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Törölt Tag - 201 09.08.11. 19:16
7. Barlangban ülő megostorozott Jézus

"Kálvária a Szent Tamás-hegyen" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Esztergom
Feltöltő
Azonosító
24896
Feltöltve
2009.08.11. 19:31

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Törölt Tag - 201 09.08.11. 19:31

137916
Feltöltve
2013.05.11. 10:35
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 40D
ƒ35/10 • 1/4000 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Törölt Tag - 201 13.05.11. 10:35

"Kálvária a Szent Tamás-hegyen" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Esztergom
Feltöltő
Azonosító
24897
Feltöltve
2009.08.11. 19:31

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Törölt Tag - 201 09.08.11. 19:31

"Kálvária a Szent Tamás-hegyen" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Esztergom
Feltöltő
Azonosító
117820
Feltöltve
2012.09.01. 12:54
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ90/10 • 1/400 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 12.09.01. 12:54

"Kálvária a Szent Tamás-hegyen" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Esztergom
Feltöltő
Azonosító
131184
Feltöltve
2013.02.20. 19:52
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX260 HS
ƒ40/10 • 1/800 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

monyesz 13.02.20. 19:52

131186
Feltöltve
2013.02.20. 19:53
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX260 HS
ƒ50/10 • 1/320 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

monyesz 13.02.20. 19:53

"Kálvária a Szent Tamás-hegyen" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Esztergom
Feltöltő
Azonosító
131187
Feltöltve
2013.02.20. 19:54
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX260 HS
ƒ40/10 • 1/1000 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

monyesz 13.02.20. 19:54

"Kálvária a Szent Tamás-hegyen" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Esztergom
Feltöltő
Azonosító
131183
Feltöltve
2013.02.20. 19:52
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX260 HS
ƒ40/10 • 1/800 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

monyesz 13.02.20. 19:52

"Kálvária a Szent Tamás-hegyen" c. alkotás fotói

Még egy régi, 2007-es "légifelvétel" :-)
Alkotók
Település
Esztergom
Feltöltő
Azonosító
131414
Fotózva
2007. április
Évszám
2007
Feltöltve
2013.02.23. 20:37
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A710 IS
ƒ40/10 • 1/640

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

monyesz 13.02.23. 20:37
2007. április
Még egy régi, 2007-es "légifelvétel" :-)

"Kálvária a Szent Tamás-hegyen" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Esztergom
Feltöltő
Azonosító
202201
Feltöltve
2015.04.15. 17:15
EXIF információk...
Canon / Canon IXUS 150
ƒ32/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 15.04.15. 17:15

"Kálvária a Szent Tamás-hegyen" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Esztergom
Feltöltő
Azonosító
202202
Feltöltve
2015.04.15. 17:16
EXIF információk...
Canon / Canon IXUS 150
ƒ32/10 • 1/1250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 15.04.15. 17:16

"Kálvária a Szent Tamás-hegyen" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Esztergom
Feltöltő
Azonosító
202204
Feltöltve
2015.04.15. 17:24
EXIF információk...
Canon / Canon IXUS 150
ƒ32/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 15.04.15. 17:24

"Kálvária a Szent Tamás-hegyen" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Esztergom
Feltöltő
Azonosító
202205
Feltöltve
2015.04.15. 17:25
EXIF információk...
Canon / Canon IXUS 150
ƒ32/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 15.04.15. 17:25

202206

325286
Feltöltve
2018.09.25. 11:13
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ40/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 18.09.25. 11:13

"Kálvária a Szent Tamás-hegyen" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Esztergom
Feltöltő
Azonosító
325287
Feltöltve
2018.09.25. 11:13
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ35/10 • 1/30 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 18.09.25. 11:13

"Kálvária a Szent Tamás-hegyen" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Esztergom
Feltöltő
Azonosító
417035
Fotózva
2013. szeptember
Feltöltve
2020.09.20. 02:26
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ320/100 • 1/450 • 6.3mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 20.09.20. 02:26
2013. szeptember

"Kálvária a Szent Tamás-hegyen" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Esztergom
Feltöltő
Azonosító
417036
Fotózva
2013. szeptember
Feltöltve
2020.09.20. 02:53
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ350/100 • 1/210 • 28.6mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 20.09.20. 02:53
2013. szeptember

"Kálvária a Szent Tamás-hegyen" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Esztergom
Feltöltő
Azonosító
417037
Fotózva
2013. szeptember
Feltöltve
2020.09.20. 02:53
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ350/100 • 1/240 • 38.6mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 20.09.20. 02:53
2013. szeptember

Archív fotók

"Kálvária a Szent Tamás-hegyen" c. alkotás fotói

1920
Alkotók
Település
Esztergom
Feltöltő
Azonosító
196932
Forrás
Esztergom Évlapjai 1988 • Vukov Konstantin: Tíz lap Esztergom műemlékvédelmi munkáiról
Évszám
1920
Feltöltve
2015.02.25. 11:17
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 15.02.25. 11:17
1920, Archív felvétel
1920
Összesen 27 fotó

Műlap története

20.09.24. 11:01
A "Kálvária a Szent Tamás-hegyen" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
20.09.20. 02:53
2 új fotót töltöttem a "Kálvária a Szent Tamás-hegyen" műlaphoz
20.09.20. 02:26
1 új fotót töltöttem a "Kálvária a Szent Tamás-hegyen" műlaphoz
20.07.25. 16:35
Megérintettem a "Kálvária a Szent Tamás-hegyen" alkotást
18.09.25. 11:13
1 új fotót töltöttem a "Kálvária a Szent Tamás-hegyen" műlaphoz
18.09.25. 11:13
1 új fotót töltöttem a "Kálvária a Szent Tamás-hegyen" műlaphoz
15.04.15. 17:25

15.04.15. 17:24
1 új fotót töltöttem a "Kálvária a Szent Tamás-hegyen" műlaphoz
15.04.15. 17:16
1 új fotót töltöttem a "Kálvária a Szent Tamás-hegyen" műlaphoz
15.04.15. 17:15
1 új fotót töltöttem a "Kálvária a Szent Tamás-hegyen" műlaphoz
15.02.25. 11:17
1 új fotót töltöttem a "Kálvária a Szent Tamás-hegyen" műlaphoz
13.02.23. 20:37
1 új fotót töltöttem a "Kálvária a Szent Tamás-hegyen" műlaphoz
13.02.20. 19:54
1 új fotót töltöttem a "Kálvária a Szent Tamás-hegyen" műlaphoz
13.02.20. 19:53
1 új fotót töltöttem a "Kálvária a Szent Tamás-hegyen" műlaphoz
13.02.20. 19:52

12.09.01. 12:54
1 új fotót töltöttem a "Kálvária a Szent Tamás-hegyen" műlaphoz
09.08.11. 20:05
Törölt Tag - 201 publikálta "Kálvária a Szent Tamás-hegyen" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.