Kecskemét, Ipoly utca
Archív képek

Alternatív, helyi címek:Trombitás kislány

Kecskemét
Ipoly utca
A Kodály Iskola Ipoly utcára néző kertjében

Avatás1994
Avatás1986


Szórád Péter
2009.08.12. 11:59
Légies könnyedségével térbeli kottaként láthatóvá teszi a zene szárnyalását, szinte hallani lehet a bájos kislány hangszeréből jövő fülbemászó melódiát. Sajnos a 'trombitás kislány' -eredeti felállítási helyén, a forgalmas Piaristák Terén-,vandál kezű randalírozók, játszadozó gyerkőcök érdeklődését is felkeltette , akik nem tudtak ellenállni a szobor vonzásának, és saját gyarló kíváncsiságuknak. Egyszer a szobor trombitája, máskor valamelyik karja tűnt el. Pedig az alkotó, Inga Szavranszkaja szobrászművésznő ajándékul küdte a városnak, miután 1986-ban itt járt egy szovjet delegációval, és nagyon megkedvelte Kecskemétet.
1994-ben aztán a szobrot átszállították a Kodály Iskola kertjébe.(Az iskola szintén rutinos költöző, 1950 évi alapítása óta a jelenlegi -a volt Ferenc József laktanya- a negyedik otthona). Úgy tűnik a Múzsa itt nyugalomra lelt, a sűrű bokrok védelmében biztonságban érzi magát. Talán már túlságosan is védett ez a környezet, remélem nem fog végleg láthatatlanná válni a dús növényzetben.
Hársch Ferenc
2019.04.14. 21:06
Petőfi Népe 1986. 04. 14. (87. szám):
„Egyike legkedvesebb szobraimnak”
Felszabadulásunk ünnepén avatták Kecskeméten, a Komszomol téren Inga Szavranszkaja szovjet szobrászművész Múzsa című alkotását. A környezet rendezése dr. Mayer Antal és Farkas Gábor közös munkáját dicséri. A szobrot már hónapok óta mustrálhatták az arra járók, s magán-közvéleményktatásom szerint a közönség többségének megnyerte tetszését. A művésznő személyesen részt vett az avatási ceremónián, s néhány napot Kecskeméten töltött. Ez idő alatt kértük tőle e rövid interjút.
— Nem jellemző, hogy egy nő a képzőművészet területéről éppen a szobrászatot választja. Hogy úgy mondjam „férfimunkának” számít...
— A Szovjetunióban ez egyáltalán nem szokatlan jelenség, sok szobrásznő társam van. Hogy én is erre a területre vetődtem, inkább a véletlennek köszönhető. A Szurikov képzőművészeti főiskolához tartozó művészeti szak- középiskolában kezdtem tanulmányaimat, majd a hajdani Sztrogpnov főiskola utódjában, a moszkvai iparművészeti főiskolán folytattam. Professzoraim közül legszívesebben Motavilovra s Belasovára emlékezem. Eredetileg festőnek készültem, de a tanáraim úgy vélték, több tehetségem van a szobrászathoz.
— Igazuk lehetett, hiszen úgy tudom, már több szovjetunióbeli s külföldi kiállításon is sikerrel szerepelt...
— Nálunk az a szokás, hogy egyes korosztályoknak szerveznek bemutatkozási lehetőséget. Több ilyen tárlaton szerepeltem. Alkotásaimmal részt vettem jó néhány külföldi kiállításon is, például Szófiában, Belgrádban, Bukarestben, Varsóban, Rostockban, Kölnben. Belgrádban, Bukarestben és Kölnben múzeumban őrzik egy-egy művemet. A Múzsa az első köztéri szobrom, amelyet külföldön állítottak föl.
— S miért éppen nálunk?
— Nagyon szerettem volna, ha Magyarországra kerül ez az alkotásom. Közel áll hozzám a magyar szobrászat, az építészet, s a természeti környezet. örülök, hogy most már itt lehet az én szobrom is.
— Feltehetően kapcsolatban áll hazánk jeles művészeivel...
— Először folyóiratokból ismerkedtem a magyar szobrászattal. Nagy hatással volt rám Kerényi Jenő, Amerigo Tot, Schaár Erzsébet művészete csakúgy, mint Varga Imréé, Kő Pálé és Kiss Istváné. Ez utóbbiakkal személyes kapcsolatba is kerültem.
— Miként esett választása a Múzsára?
— Elég tipikus alkotásom, jellemző munkásságomra, s a leg- kedvesebbikek egyike is.
— Most már tulajdonképpen csak volt... .
— Igen, egy kicsit szomorú is vagyok, hogy itt kell hagynom. A művész ilyenkor kettős érzéssel küszködik: örül, hogy közszemlére kerül a szobra, de egyben nehéz is megválni tőle. A sajátom, de már mégsem az enyém. Mindenesetre a Múzsa eggyel több ok arra, hogy visszatérjek Kecskemétre. Nagyon bensőséges, kedves városnak találom. Szeretnék itt egy kis kiállítást rendezni a munkáimból.
— Min dolgozik jelenleg?
— Sorozatot készítek különböző országok jeles, közéleti szerepet vállaló asszonyairól. Ebből már néhány darab elkészült, például a bolgár Ludmilla Zsivkováról. A magyarok közül Csehák Judit portréját mintázom meg. Most fogok vele személyesen találkozni.
- Kormos Emese -
Források:
https://library.hungaricana.hu/hu/view/BacsKiskunMegyeiNepujsag_1986_04/?pg=91&layout=s&query=Szavranszkaja



Cím alapján hasonló

"Múzsa" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kecskemét
Feltöltő
Azonosító
24835
Feltöltve
2009.08.11. 15:21

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 09.08.11. 15:21

"Múzsa" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kecskemét
Feltöltő
Azonosító
24863
Feltöltve
2009.08.11. 16:46

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 09.08.11. 16:46

"Múzsa" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kecskemét
Feltöltő
Azonosító
142481
Feltöltve
2013.07.07. 12:59

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 13.07.07. 12:59

"Múzsa" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kecskemét
Feltöltő
Azonosító
142480
Feltöltve
2013.07.07. 12:59

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 13.07.07. 12:59

"Múzsa" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kecskemét
Feltöltő
Azonosító
142479
Feltöltve
2013.07.07. 12:58

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 13.07.07. 12:58

"Múzsa" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kecskemét
Feltöltő
Azonosító
142478
Feltöltve
2013.07.07. 12:58

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 13.07.07. 12:58

Archív fotók

"Múzsa" c. alkotás fotói

Az eredeti felállítás helyszine
Alkotó
Település
Kecskemét
Feltöltő
Azonosító
24864
Feltöltve
2009.08.11. 16:48
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 09.08.11. 16:48
Archív felvétel
Az eredeti felállítás helyszine

"Múzsa" c. alkotás fotói

1992 telén a szobor még az eredeti helyén, de már trombita nélkül. (Straszer András fotója - Petőfi Népe 1992. )
Alkotó
Település
Kecskemét
Feltöltő
Azonosító
100501
Évszám
1992
Feltöltve
2011.11.23. 11:14
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hársch Ferenc 11.11.23. 11:14
1992, Archív felvétel
1992 telén a szobor még az eredeti helyén, de már trombita nélkül. (Straszer András fotója - Petőfi Népe 1992. )
Összesen 8 fotó

Műlap története

14.10.31. 15:09
A "Múzsa" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
14.02.25. 09:21
A "Múzsa" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
13.07.07. 12:59
1 új fotót töltöttem a "Múzsa" műlaphoz
13.07.07. 12:59
1 új fotót töltöttem a "Múzsa" műlaphoz
13.07.07. 12:58
1 új fotót töltöttem a "Múzsa" műlaphoz
13.07.07. 12:58
1 új fotót töltöttem a "Múzsa" műlaphoz
11.11.23. 11:14
1 új fotót töltöttem a "Múzsa" műlaphoz
09.08.12. 11:59
Szórád Péter publikálta "Múzsa" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.