Budapest, II. kerület, Templom u.

A templom kertjében áll.

Felállítás2003


Neszták Béla
2009.08.14. 07:13
Magas, hengeres oszlopon, a napkorong közepén bronz fej.
További linkek
Az alkotóról: http://hu.wikipedia.org/wiki/Sz%C3%B6ll%C5%91ssy_Enik%C5%91
Göröntsér Vera
2011.06.22. 14:44
A templom bemutatásának első mondata olyan, mint egy mese:
'Az Árpád-kori XIII. században a mai Pesthidegkút határában, a Vihar- és a Csúcshegy közötti nyereg nyugati lejtőjén volt egy Gercse nevű település, amelynek hajdani létezéséről ma már csak az elmúlt századok írásos emlékei, néhány régészeti lelet és a történelem folyamán többször átalakított, kijavított, s legutóbb romjaiból föltámadt Gercsei Boldogasszony-templom tanúskodik...'

A felújítás, ill. az 'újraélesztés' Bognár Lajos atya és Zelnik József nevéhez, illetve Bujdosó Győző építész munkájának köszönhető. Mindez helyi segítséggel 1996-ban valósulhatott meg.
Lajos atya ugyan 2002. szeptemberében elhunyt, de mégis az ő kezdeményezését állíttották a kúttal szemben a napba öltözött, aranyozott bronzból, kőből és betonból készül, Boldogasszonyt jelképező alkotást is.

Forrás: http://kuruc.info/r/2/64262/



Cím alapján hasonló

"Naposzlop-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
24786
Feltöltve
2009.08.10. 20:22

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Neszták Béla 09.08.10. 20:22

"Naposzlop-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
24788
Feltöltve
2009.08.10. 20:24

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Neszták Béla 09.08.10. 20:24

"Naposzlop-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
87770
Feltöltve
2011.06.22. 14:46
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ440/100 • 1/80 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 11.06.22. 14:46

"Naposzlop-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
188878
Feltöltve
2014.12.01. 13:48
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ320/100 • 1/280 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 14.12.01. 13:48

"Naposzlop-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
188865
Feltöltve
2014.12.01. 12:40
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ350/100 • 1/180 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 14.12.01. 12:40

"Naposzlop-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
188860
Feltöltve
2014.12.01. 12:38
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ320/100 • 1/210 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 14.12.01. 12:38

"Naposzlop-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
188861
Feltöltve
2014.12.01. 12:38
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ320/100 • 1/180 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 14.12.01. 12:38

"Naposzlop-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
188863
Feltöltve
2014.12.01. 12:40
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ340/100 • 1/340 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 14.12.01. 12:40
Összesen 8 fotó

Műlap története

14.12.01. 22:05
A "Naposzlop-szobor" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
14.12.01. 13:48
1 új fotót töltöttem a "Naposzlop-szobor" műlaphoz
14.12.01. 12:40
1 új fotót töltöttem a "Naposzlop-szobor" műlaphoz
14.12.01. 12:40
1 új fotót töltöttem a "Naposzlop-szobor" műlaphoz
14.12.01. 12:38
1 új fotót töltöttem a "Naposzlop-szobor" műlaphoz
14.12.01. 12:38
1 új fotót töltöttem a "Naposzlop-szobor" műlaphoz
11.06.22. 14:46
1 új fotót töltöttem a "Naposzlop-szobor" műlaphoz
09.08.14. 07:13
Neszták Béla publikálta "Naposzlop-szobor" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.