Benizi Szent Fülöp szobra

Budapest, II. kerület, Szt. József u.

Állapot: Elpusztult

Angol cím:St. Philip Beniz

Budapest
II. kerület, Szt. József u.
A templom kertben VOLT

Felállítás1938


Aerdna
2009.08.10. 08:23
Sajnos az archív képen kívül semmi infóm nincs róla.
---------------
Az alkotás Máriaremetén, a kegytemplom melletti rendház előtt állt, Szent Bonifác szobrával együtt. Egyidejűleg készült Szent Imre, Szent László, a Fájdalmas Szűz szobrával, a Szent István kúttal, illetve a hét fájdalmas stációval. Valamennyi alkotás Krasznai Lajos munkája.

Sajnos az alkotást jelenleg nem lehet látni, feltehetőleg a volt rendház épületének másik oldalán áll, ez most elzárt terület, sajnos nem tudtam bejutni.

A kegyhely története:
Az 1760-as években Svájcból ideérkezett Thalwieser Katalin által egy tölgyfára kifüggesztett Mária-Einsiedler (Mária-remete) kegyhely képe előtt imádkoztak az erdőben járó emberek, majd néhány csodás gyógyulás híre is elterjedt. Terstyánszky Ignác, a közeli falu ura előbb egy fa, majd egy kőkápolnát építtetett ezen a helyen, az 1800-as évek elején. A most látható kegytemplomot Schömer Ferenc tervezte. A templomot 1899. október 1-jén szentelte fel Steiner Fülöp székesfehérvári megyéspüspök (1993-tól került át az Esztergom-Budapest Főegyházmegyéhez a kegyhely).
A szervita rendet Shvoy Lajos megyéspüspök 1928-ban hívta Máriaremetére a kegyhely gondozására, a szervita rendház 1930-ra épült fel. Ma a rendházban szociális otthon működik.
Források:
http://www.mariaremete.hu/index.php?item=74

Blogbejegyzések a műlapról
Krasznai (Krausz) Lajos - az egyházművész
Aerdna blogja @ 2014.11.03. 22:41
Krasznai Lajos alkotásai egész életemben elkísértek. Siófokon abban a templomban kereszteltek, ahol az ő alkotásai állnak. Marcaliban az mellett a templom mellett indultam reggel iskolába, ahol szintén az általa készített főoltárt találjuk. Az iskolám homlokzatán levő címert ő faragta. A...

Neszták Béla készítette a műlapot


Kapcsolódó
Szent István kút
Kapcsolódó
Szent Imre
Kapcsolódó
Szent László

Cím alapján hasonló

"Benizi Szent Fülöp szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
24530
Feltöltve
2009.08.09. 14:45
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Neszták Béla 09.08.09. 14:45
Archív felvétel

"Benizi Szent Fülöp szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
134913
Forrás
www.profila.hu
Feltöltve
2013.04.01. 18:08
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 13.04.01. 18:08
Archív felvétel
Összesen 2 fotó

Műlap története

13.04.01. 18:01
A "Benizi Szent Fülöp szobra" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
13.04.01. 13:39
A "Benizi Szent Fülöp szobra" műlap gondozása átadásra kerültAerdna tagunknak
09.08.10. 08:23
A közösség publikálta Aerdna "Benizi Szent Fülöp szobra" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.