Soltvadkert, Bocskai út 2.
Archív képek

Soltvadkert
Bocskai út 2.
A város központjában, a róla elnevezett általános iskola épülete előtt,...Teljes szövegA város központjában, a róla elnevezett általános iskola épülete előtt, az evangélikus templommal szemben található.Kevesebb szöveg

Felállítás1903. december 6.

Exit
2009.08.02. 12:15
A felújított talapzaton egy táblán csak ennyi áll: 'KOSSUTH'.
fgaben
2010.09.25. 05:34
'KOSSUTH SZOBRÁNAK LELEPLEZÉSE SOLT-VADKERTEN.
A pestmegyei Solt-Vadkert hazafias közönsége is szobrot állított Kossuth Lajosnak, melyet e hó 6 ikán lepleztek le ünnepélyesen. Ez alkalomra
Kossuth Ferencz is leutazott több képviselő társaságában, kiket a vasútnál nagy közönség lelkesen fogadott. Délután két órakor ment végbe az ünnepély, melyben részt vett úgyszólva az egész község s küldöttek által képviselve voltak Halas, Kis-Kőrös és Dunapataj is. Az ünnepélyt Krultschnill Antal evangélikus lelkész, a szobor-bizottság elnöke nyitotta meg, ki üdvözölvén a megjelenteket, szép szavakkal méltatta Kossuth
erdemeit, majd Krasznay Ferencz, a kerület országgyűlési képviselője tartott Kossuthról emlekbeszédet, melynek végezte után a szobrot — Horvay János sikerűit művét — lelepleztek. Ezután Kossuth Ferenczet kívánták hallani, kinek szavait különös lelkesedés kisérte. Többen is szólottak még s azután Frey Miksa jegyző a közseg nevében átvette a szobrot s az ünneplők a Himnus éneklése közben eloszlottak.'
Forrás: Vasárnapi Újság 2003. 50.sz. dec.13. 834.p.
Szórád Péter
2011.08.18. 16:08
„Soltvadkerten az 1848-49-es forradalom és szabadságharc emlékének megőrzése erős hagyományokkal rendelkezik. 1903. december 6-án avatták fel a Kossuth-szobrot Soltvadkerten. Horvay János alkotását az evangélikus templom mellett állították fel. Kovácsoltvas kerítés vette körül a szobrot és négy jegenyefát ültettek köréje az akkor még élő négy 48-as honvéd tiszteletére. Három év alatt 9000 korona gyűlt össze a lakosságtól, ahhoz, hogy a szobrot felállítsák. (…) A Kossuth-szobrot 1959-ben helyezték át mostani helyére, a Kossuth Lajos Általános Iskola elé.”
(Részlet Nagy Pál István: Soltvadkert 1376-1976 (1976) című könyvéből)

Exit műlapja

Közös gyűjteményben
Kossuth-szobrok
Tagi gyűjteményben
Iskolák névadói

Cím alapján hasonló

"Kossuth Lajos" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Soltvadkert
Feltöltő
Azonosító
23822
Feltöltve
2009.08.02. 12:06

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Exit 09.08.02. 12:06

"Kossuth Lajos" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Soltvadkert
Feltöltő
Azonosító
23823
Feltöltve
2009.08.02. 12:07

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Exit 09.08.02. 12:07

"Kossuth Lajos" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Soltvadkert
Feltöltő
Azonosító
23824
Feltöltve
2009.08.02. 12:08

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Exit 09.08.02. 12:08

"Kossuth Lajos" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Soltvadkert
Feltöltő
Azonosító
23825
Feltöltve
2009.08.02. 12:09

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Exit 09.08.02. 12:09

"Kossuth Lajos" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Soltvadkert
Feltöltő
Azonosító
27998
Feltöltve
2009.09.13. 23:02

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 09.09.13. 23:02

"Kossuth Lajos" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Soltvadkert
Feltöltő
Azonosító
27999
Feltöltve
2009.09.13. 23:03

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 09.09.13. 23:03

"Kossuth Lajos" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Soltvadkert
Feltöltő
Azonosító
28000

83606
Feltöltve
2011.04.23. 23:41
EXIF információk...
Samsung /
ƒ52/10 • 1/125 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csanádi Árpád 11.04.23. 23:41

"Kossuth Lajos" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Soltvadkert
Feltöltő
Azonosító
83607
Feltöltve
2011.04.23. 23:45
EXIF információk...
Samsung /
ƒ52/10 • 1/90 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csanádi Árpád 11.04.23. 23:45

"Kossuth Lajos" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Soltvadkert
Feltöltő
Azonosító
83608
Feltöltve
2011.04.23. 23:47
EXIF információk...
Samsung /
ƒ52/10 • 1/180 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csanádi Árpád 11.04.23. 23:47

"Kossuth Lajos" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Soltvadkert
Feltöltő
Azonosító
123221
Feltöltve
2012.11.01. 15:05
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ48/10 • 1/125 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 12.11.01. 15:05

"Kossuth Lajos" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Soltvadkert
Feltöltő
Azonosító
123222
Feltöltve
2012.11.01. 15:07
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ56/10 • 1/125 • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 12.11.01. 15:07

"Kossuth Lajos" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Soltvadkert
Feltöltő
Azonosító
189300
Feltöltve
2014.12.04. 15:13
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ45/10 • 1/200 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.12.04. 15:13

"Kossuth Lajos" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Soltvadkert
Feltöltő
Azonosító
189301
Feltöltve
2014.12.04. 15:13
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.12.04. 15:13

"Kossuth Lajos" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Soltvadkert
Feltöltő
Azonosító
259974
Fotózva
2014. május
Feltöltve
2016.11.24. 22:51
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/800 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 16.11.24. 22:51
2014. május

Archív fotók

"Kossuth Lajos" c. alkotás fotói

A szoboravatásról szóló cikk melléklete a Vasárnapi Újságban
Alkotó
Település
Soltvadkert
Feltöltő
Azonosító
66945
Feltöltve
2010.09.25. 05:35
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

fgaben 10.09.25. 05:35
Archív felvétel
A szoboravatásról szóló cikk melléklete a Vasárnapi Újságban

"Kossuth Lajos" c. alkotás fotói

Képeslap részlet.
Alkotó
Település
Soltvadkert
Feltöltő
Azonosító
92528
Feltöltve
2011.08.22. 18:33
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 11.08.22. 18:33
Archív felvétel
Képeslap részlet.

"Kossuth Lajos" c. alkotás fotói

Képeslap 1968.
Alkotó
Település
Soltvadkert
Feltöltő
Azonosító
102482
Évszám
1968
Feltöltve
2012.01.05. 12:57
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 12.01.05. 12:57
1968, Archív felvétel
Képeslap 1968.
Összesen 18 fotó

Műlap története

22.04.18. 13:00
Megérintettem a "Kossuth Lajos" alkotást
19.07.06. 19:45
Megérintettem a "Kossuth Lajos" alkotást
19.04.18. 14:22
Megérintettem a "Kossuth Lajos" alkotást
18.12.24. 13:55
Megérintettem a "Kossuth Lajos" alkotást
18.03.30. 14:17
Megérintettem a "Kossuth Lajos" alkotást
18.01.02. 13:55
Megérintettem a "Kossuth Lajos" alkotást
17.09.08. 12:09
Megérintettem a "Kossuth Lajos" alkotást
17.07.02. 15:57
Megérintettem a "Kossuth Lajos" alkotást
16.11.24. 22:51
1 új fotót töltöttem a "Kossuth Lajos" műlaphoz
16.09.23. 15:43
Megérintettem a "Kossuth Lajos" alkotást
14.12.04. 15:13
1 új fotót töltöttem a "Kossuth Lajos" műlaphoz
14.12.04. 15:13
1 új fotót töltöttem a "Kossuth Lajos" műlaphoz
14.03.25. 09:17
A "Kossuth Lajos" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
12.11.01. 15:07
1 új fotót töltöttem a "Kossuth Lajos" műlaphoz
12.11.01. 15:05
1 új fotót töltöttem a "Kossuth Lajos" műlaphoz
12.01.05. 12:57
1 új fotót töltöttem a "Kossuth Lajos" műlaphoz
11.08.22. 18:33
1 új fotót töltöttem a "Kossuth Lajos" műlaphoz
11.04.23. 23:47
1 új fotót töltöttem a "Kossuth Lajos" műlaphoz
11.04.23. 23:45
1 új fotót töltöttem a "Kossuth Lajos" műlaphoz
11.04.23. 23:41
1 új fotót töltöttem a "Kossuth Lajos" műlaphoz
10.09.25. 05:35
1 új fotót töltöttem a "Kossuth Lajos" műlaphoz
09.09.13. 23:03

09.09.13. 23:02
1 új fotót töltöttem a "Kossuth Lajos" műlaphoz
09.08.02. 12:15
Exit publikálta "Kossuth Lajos" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.