Géza fejedelem lovas szobra

Verőce, Árpád u Rákóczi u sarok.

Verőce
Árpád u Rákóczi u sarok.
Nagyon jó látható helyen van,a 12-es úton Vác után-Nagymaros felé egy...Teljes szövegNagyon jó látható helyen van,a 12-es úton Vác után-Nagymaros felé egy szépen parkosított kereszteződésben található.Mellette parkoló is van.Kevesebb szöveg

Avatás2000. augusztus 19.

Kozma János
2010.05.26. 08:16
Géza fejedelem lovasszobrát első ízben 2000. augusztusba avatták. 2004 augusztus10-én tragikus baleset következtében a talapzat és a szobor megsérült, a szobor újraavatására 2006. decemberben került sor
Verőce http://www.veroce.hu/klap/200409.pdf
Göröntsér Vera
2016.06.28. 09:34
Az alkotás létrejötte nem volt problémamentes. Ahogy a helyi újság (Verőcei tükör) 2014-es számában az akkori polgármester visszaemlékezik, a képviselő testület nem támogatta a szobor-állításra tett javaslatát. "Konok" emberként, minden lehetséges önkormányzati támogatás, finanszírozás hiányában, magánemberként közadakozást kezdeményezett, amiből tizenkettő és félmillió forint gyűlt össze. Ebből elkészülhetett a lovasszobor és a posztamens.
A szobor felállítása nem volt egészen "tiszta", mivel nem állt mögötte testületi jóváhagyás, a szobor mégis állt, az emberek elfogadták, megszerették.
Ezt követte a tragikus baleset, amit után helyreállítására kezdeményezés indult, amely ugyancsak támogatást élvezett a szobrot visszaállíthatták helyére.
Források:
Verőcei tükör, 2014. augusztus, p.3.

András készítette a műlapot

Cím alapján hasonló

"Géza fejedelem lovas szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Verőce
Feltöltő
Azonosító
23068
Feltöltve
2009.07.25. 19:06

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

András 09.07.25. 19:06

"Géza fejedelem lovas szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Verőce
Feltöltő
Azonosító
23069
Feltöltve
2009.07.25. 19:07

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

András 09.07.25. 19:07

"Géza fejedelem lovas szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Verőce
Feltöltő
Azonosító
26163
Feltöltve
2009.08.27. 21:32

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

András 09.08.27. 21:32

"Géza fejedelem lovas szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Verőce
Feltöltő
Azonosító
227256
Fotózva
2011. november
Feltöltve
2015.12.16. 17:32
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ28
ƒ40/10 • 1/125 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 15.12.16. 17:32
2011. november

"Géza fejedelem lovas szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Verőce
Feltöltő
Azonosító
273264
Fotózva
2016. szeptember
Feltöltve
2017.04.09. 14:51
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ640/100 • 1/850 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 17.04.09. 14:51
2016. szeptember

"Géza fejedelem lovas szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Verőce
Feltöltő
Azonosító
273263
Fotózva
2016. szeptember
Feltöltve
2017.04.09. 14:50
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ400/100 • 1/550 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 17.04.09. 14:50
2016. szeptember

"Géza fejedelem lovas szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Verőce
Feltöltő
Azonosító
273262
Fotózva
2016. szeptember
Feltöltve
2017.04.09. 14:50
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ400/100 • 1/800 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 17.04.09. 14:50
2016. szeptember

"Géza fejedelem lovas szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Verőce
Feltöltő
Azonosító
273261
Fotózva
2016. szeptember
Feltöltve
2017.04.09. 14:49
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ640/100 • 1/800 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 17.04.09. 14:49
2016. szeptember

"Géza fejedelem lovas szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Verőce
Feltöltő
Azonosító
273260
Fotózva
2016. szeptember
Feltöltve
2017.04.09. 14:49
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ560/100 • 1/900 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 17.04.09. 14:49
2016. szeptember
Összesen 9 fotó

Műlap története

23.07.29. 19:08
A "Géza fejedelem lovas szobra" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
18.07.01. 11:02
Megérintettem a "Géza fejedelem lovas szobra" alkotást
17.04.09. 14:51
1 új fotót töltöttem a "Géza fejedelem lovas szobra" műlaphoz
17.04.09. 14:50

17.04.09. 14:49

16.07.01. 20:37
A "Géza fejedelem lovas szobra" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
15.12.16. 17:32
1 új fotót töltöttem a "Géza fejedelem lovas szobra" műlaphoz
15.08.30. 17:32
A "Géza fejedelem lovas szobra" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
14.11.05. 21:55
A "Géza fejedelem lovas szobra" műlap gondozása átadásra kerültBálint tagunknak
10.06.03. 00:21
A "Géza fejedelem lovas szobra" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
09.10.21. 17:31
A "Géza fejedelem lovas szobra" műlap gondozása átadásra kerültAndrás tagunknak
09.08.27. 21:32
1 új fotót töltöttem a "Géza fejedelem lovas szobra" műlaphoz
09.08.18. 08:49
A közösség publikálta Bálint "Géza fejedelem lovas szobra" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.