Vécsey Károly gróf

Pécs, Aradi vértanúk útja
További képek a Fotólistában

Angol cím:The 13 Martyrs of Arad - Vécsey Károly

Pécs
Aradi vértanúk útja
Az Aradi vértanúk útjának északi oldalán található

Felállítás1997. október 5.

uzmaria
2008.02.06. 00:02
'Dévényi Sándor pécsi építész-tervező fejében, az 1980-as években született meg az ötlet, hogy a városrendezés eredményeképp megépült útszakaszon az aradi vértanúk panteonját hozza létre. Tervei szerint az egyetem szobrászhallgatói készítették volna a mellszobrokat mintegy vizsgafeladatként. Hosszú ideig nem történt előrelépés, közel tíz év telt el, mikor Dévényi Sándor kezdeményezésére megalakult az Aradi Vértanúk Szobrai Alapítvány, mely biztosította a társadalmi összefogás és az anyagi háttér megteremtésének lehetőségét. Elsőként Damjanich portréját avatták fel 1991-ben, a szobrok ugyanis nem egyszerre készültek és alkotóik is mások. Ezért különböznek egymástól anyagukban is, némelyik bronz, másikuk pedig kő. Közös vonásuk azonban, hogy mindegyiket október hatodikán, az aradi vértanúk halálának évfordulóján avatták fel. A 150. évfordulóra Pécsett létrejött egy egyedülálló emlékhely, mely méltó az 1848-49-es szabadságharc hőseinek áldozatához.'
(Forrás: http://www.pecs.hu/cikk/0829/510104/20080715_pecs_emlek_5.htm)
http://www.utazzitthon.hu/pecs_aradi_vertanuk_utja_mellszobrai.html
További linkek
http://hu.wikipedia.org/wiki/V%C3%A9csey_K%C3%A1roly
http://www.utazzitthon.hu/pecs_aradi_vertanuk_utja_mellszobrai.html
Angol leírás, sztori
uzmaria
2008.02.06. 00:02
http://en.wikipedia.org/wiki/The_13_Martyrs_of_Arad

Exit készítette a műlapot

Cím alapján hasonló

"Vécsey Károly gróf" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
2426
Feltöltve
2008.02.06.

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Exit 08.02.06.

"Vécsey Károly gróf" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
2427

5731
Feltöltve
2008.02.06.

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Neszták Béla 08.02.06.

"Vécsey Károly gróf" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
220042
Feltöltve
2015.10.06. 15:34
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/500 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.10.06. 15:34

"Vécsey Károly gróf" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
220043
Feltöltve
2015.10.06. 15:35
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ45/10 • 1/320 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.10.06. 15:35

"Vécsey Károly gróf" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
220044
Feltöltve
2015.10.06. 15:35
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ45/10 • 1/125 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.10.06. 15:35

"Vécsey Károly gróf" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
220045
Feltöltve
2015.10.06. 15:36
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ45/10 • 1/200 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.10.06. 15:36

"Vécsey Károly gróf" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
249573
Feltöltve
2016.08.12. 21:01
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ27/10 • 1/1000 • ISO250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 16.08.12. 21:01

"Vécsey Károly gróf" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
249574
Feltöltve
2016.08.12. 21:02
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 16.08.12. 21:02

"Vécsey Károly gróf" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
279770
Feltöltve
2017.05.30. 23:00
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 17.05.30. 23:00

"Vécsey Károly gróf" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
279771
Feltöltve
2017.05.30. 23:00
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 17.05.30. 23:00

"Vécsey Károly gróf" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
279772
Feltöltve
2017.05.30. 23:02
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 17.05.30. 23:02

"Vécsey Károly gróf" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
279773
Feltöltve
2017.05.30. 23:02
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/400 • ISO100

279774
Feltöltve
2017.05.30. 23:02
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 17.05.30. 23:02

"Vécsey Károly gróf" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
434921
Fotózva
2015. július
Feltöltve
2021.03.02. 09:29
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ56/10 • 1/640 • 60mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.03.02. 09:29
2015. július

"Vécsey Károly gróf" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
445762
Feltöltve
2021.06.12. 21:23
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/250 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.06.12. 21:23

"Vécsey Károly gróf" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
445763
Feltöltve
2021.06.12. 21:23
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/640 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.06.12. 21:23

"Vécsey Károly gróf" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
445764
Feltöltve
2021.06.12. 21:23
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/60 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.06.12. 21:23
Összesen 18 fotó

Műlap története

21.06.12. 21:23
1 új fotót töltöttem a "Vécsey Károly gróf" műlaphoz
21.06.12. 21:23
2 új fotót töltöttem a "Vécsey Károly gróf" műlaphoz
21.03.02. 09:29
1 új fotót töltöttem a "Vécsey Károly gróf" műlaphoz
17.06.09. 08:56
A "Vécsey Károly gróf" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
17.06.01. 08:32
A "Vécsey Károly gróf" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
17.05.30. 23:02
1 új fotót töltöttem a "Vécsey Károly gróf" műlaphoz
17.05.30. 23:02
1 új fotót töltöttem a "Vécsey Károly gróf" műlaphoz
17.05.30. 23:02
1 új fotót töltöttem a "Vécsey Károly gróf" műlaphoz
17.05.30. 23:00

17.05.09. 15:04
Megérintettem a "Vécsey Károly gróf" alkotást
16.08.12. 21:02
1 új fotót töltöttem a "Vécsey Károly gróf" műlaphoz
16.08.12. 21:01
1 új fotót töltöttem a "Vécsey Károly gróf" műlaphoz
15.10.23. 20:48
A "Vécsey Károly gróf" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
15.10.14. 16:35
A "Vécsey Károly gróf" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
15.10.06. 15:36
1 új fotót töltöttem a "Vécsey Károly gróf" műlaphoz
15.10.06. 15:35

15.10.06. 15:34
1 új fotót töltöttem a "Vécsey Károly gróf" műlaphoz
15.08.22. 13:03
A "Vécsey Károly gróf" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
09.10.30. 16:23
A "Vécsey Károly gróf" műlap gondozása átadásra kerültuzmaria tagunknak
08.02.06.
uzmaria publikálta "Vécsey Károly gróf" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.