Pécs, Aradi vértanúk útja
Archív képek

Angol cím:The 13 Martyrs of Arad - Damjanich János

Pécs
Aradi vértanúk útja
Az Aradi vértanúk útjának északi oldalán található

Felállítás1991. október 6.

Balogh Imre (bronzöntő)
Illa Gyula (kőfaragó)
Dévényi Sándor (építész, közreműködő)

uzmaria
2008.02.06. 00:02
'Dévényi Sándor pécsi építész-tervező fejében, az 1980-as években született meg az ötlet, hogy a városrendezés eredményeképp megépült útszakaszon az aradi vértanúk panteonját hozza létre. Tervei szerint az egyetem szobrászhallgatói készítették volna a mellszobrokat mintegy vizsgafeladatként. Hosszú ideig nem történt előrelépés, közel tíz év telt el, mikor Dévényi Sándor kezdeményezésére megalakult az Aradi Vértanúk Szobrai Alapítvány, mely biztosította a társadalmi összefogás és az anyagi háttér megteremtésének lehetőségét. Elsőként Damjanich portréját avatták fel 1991-ben, a szobrok ugyanis nem egyszerre készültek és alkotóik is mások. Ezért különböznek egymástól anyagukban is, némelyik bronz, másikuk pedig kő. Közös vonásuk azonban, hogy mindegyiket október hatodikán, az aradi vértanúk halálának évfordulóján avatták fel. A 150. évfordulóra Pécsett létrejött egy egyedülálló emlékhely, mely méltó az 1848-49-es szabadságharc hőseinek áldozatához.'
(Forrás: http://www.pecs.hu/cikk/0829/510104/20080715_pecs_emlek_5.htm)
http://www.utazzitthon.hu/pecs_aradi_vertanuk_utja_mellszobrai.html
További linkek
http://hu.wikipedia.org/wiki/Damjanich_J%C3%A1nos
http://www.utazzitthon.hu/pecs_aradi_vertanuk_utja_mellszobrai.html
Ády
2016.09.23. 12:22
"Damjanich-szobor az Aradi vértanúk útján

Pécsett, az Aradi Vértanúk útján tegnap délután felavatták Damjanich János honvédtábornok szobrát.
Az avatóbeszédet dr. Mikes Éva mondta. Pécs alpolgármestere hangsúlyozta, hogy minél előbb szükség lenne arra, hogy valamennyi aradi vértanú szobra elkészüljön ebben az utcában.
Damjanich János szobrát Trischler Ferenc szobrászművész, Dévényi Sándor építész, Balogh Imre bronzöntő mester és Illa Gyula kőfaragó mester készítette. Dévényi Sándor építész rövid beszédében emlékeztetett arra, hogy amikor a nyolcvanas évek elején tervei alapján elkészült mai formájában az Aradi Vértanúk útja, még igencsak hezitáltak az illetékesek, hogy szabad-e a meglévő posztamensekre szobrot helyezni, most pedig további jelentkezőket várnak a szobrok elkészítésére.
Az ünnepség végén - több száz ember jelenlétében — a szobornál koszorút helyezett el a pécsi önkormányzat, a honvédség pécsi egysége és a Dévényi és társa kft.
Dr. Andrásfalvy Bertalantól, a helyszínen tartózkodó művelődési és közoktatási minisztertől kérdeztük véleményét: — Ez az utca eredetileg is ilyen szempontból készült. Rendkívül jó ötletnek tartanám a többi szobor elhelyezését. Sajnos, a minisztérium pillanatnyilag nemigen tudja anyagilag támogatni a munkák meggyorsítását. Várjuk a je lentkezőket a többi szobor elkészítésére, szponzorálására. Tartalék keretünkből nem kizárt, hogy némileg finanszírozni tudjuk ezt a pécsi kezdeményezést. B. L."
Források:
Új Dunántúli Napló, 1991. október 7. (2. évfolyam, 275. szám)
Angol leírás, sztori
uzmaria
2008.02.06. 00:02
http://en.wikipedia.org/wiki/The_13_Martyrs_of_Arad

Exit készítette a műlapot

Cím alapján hasonló

"Damjanich János" c. alkotás fotói

Alkotók
Trischler FerencBalogh Imre (bronzöntő)Illa Gyula (kőfaragó)Dévényi Sándor (építész, közreműködő)
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
2422
Feltöltve
2008.02.06.

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Exit 08.02.06.

2423

5730
Feltöltve
2008.02.06.

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Neszták Béla 08.02.06.

"Damjanich János" c. alkotás fotói

Alkotók
Trischler FerencBalogh Imre (bronzöntő)Illa Gyula (kőfaragó)Dévényi Sándor (építész, közreműködő)
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
220911
Feltöltve
2015.10.10. 16:36
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/100 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.10.10. 16:36

"Damjanich János" c. alkotás fotói

Alkotók
Trischler FerencBalogh Imre (bronzöntő)Illa Gyula (kőfaragó)Dévényi Sándor (építész, közreműködő)
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
220912
Feltöltve
2015.10.10. 16:37
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/100 • ISO500

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.10.10. 16:37

"Damjanich János" c. alkotás fotói

Alkotók
Trischler FerencBalogh Imre (bronzöntő)Illa Gyula (kőfaragó)Dévényi Sándor (építész, közreműködő)
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
220913
Feltöltve
2015.10.10. 16:37
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/30 • ISO250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.10.10. 16:37

"Damjanich János" c. alkotás fotói

Alkotók
Trischler FerencBalogh Imre (bronzöntő)Illa Gyula (kőfaragó)Dévényi Sándor (építész, közreműködő)
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
280677
Feltöltve
2017.06.07. 21:07
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 17.06.07. 21:07

"Damjanich János" c. alkotás fotói

Alkotók
Trischler FerencBalogh Imre (bronzöntő)Illa Gyula (kőfaragó)Dévényi Sándor (építész, közreműködő)
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
280678
Feltöltve
2017.06.07. 21:08
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ28/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 17.06.07. 21:08

"Damjanich János" c. alkotás fotói

Alkotók
Trischler FerencBalogh Imre (bronzöntő)Illa Gyula (kőfaragó)Dévényi Sándor (építész, közreműködő)
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
280679
Feltöltve
2017.06.07. 21:08
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 17.06.07. 21:08

"Damjanich János" c. alkotás fotói

Alkotók
Trischler FerencBalogh Imre (bronzöntő)Illa Gyula (kőfaragó)Dévényi Sándor (építész, közreműködő)
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
280680
Feltöltve
2017.06.07. 21:09
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 17.06.07. 21:09

"Damjanich János" c. alkotás fotói

Alkotók
Trischler FerencBalogh Imre (bronzöntő)Illa Gyula (kőfaragó)Dévényi Sándor (építész, közreműködő)
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
445759
Feltöltve
2021.06.12. 21:22
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/160 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.06.12. 21:22

"Damjanich János" c. alkotás fotói

Alkotók
Trischler FerencBalogh Imre (bronzöntő)Illa Gyula (kőfaragó)Dévényi Sándor (építész, közreműködő)
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
445760
Feltöltve
2021.06.12. 21:22
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/250 • 4.3mm • ISO100

445761
Feltöltve
2021.06.12. 21:22
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/60 • 4.3mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.06.12. 21:22

Archív fotók

"Damjanich János" c. alkotás fotói

Fotó: Proksza László
Alkotók
Trischler FerencBalogh Imre (bronzöntő)Illa Gyula (kőfaragó)Dévényi Sándor (építész, közreműködő)
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
253070
Forrás
Új Dunántúli Napló, 1991. október 7. (2. évfolyam, 275. szám
Évszám
1991
Feltöltve
2016.09.23. 12:24
Képinfó
Avatást látunk
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 16.09.23. 12:24
1991, Archív felvétel
Fotó: Proksza László
Összesen 14 fotó

Műlap története

21.06.12. 21:22
3 új fotót töltöttem a "Damjanich János" műlaphoz
17.06.07. 21:09
1 új fotót töltöttem a "Damjanich János" műlaphoz
17.06.07. 21:08

17.06.07. 21:07
1 új fotót töltöttem a "Damjanich János" műlaphoz
17.05.09. 15:04
Megérintettem a "Damjanich János" alkotást
16.09.23. 19:36
A "Damjanich János" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés

16.09.23. 12:24
1 új fotót töltöttem a "Damjanich János" műlaphoz
15.11.15. 16:13
A "Damjanich János" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
15.10.10. 16:37
1 új fotót töltöttem a "Damjanich János" műlaphoz
15.10.10. 16:37
1 új fotót töltöttem a "Damjanich János" műlaphoz
15.10.10. 16:36
1 új fotót töltöttem a "Damjanich János" műlaphoz
15.08.22. 13:01
A "Damjanich János" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
09.10.30. 16:22
A "Damjanich János" műlap gondozása átadásra kerültuzmaria tagunknak
08.02.06.
uzmaria publikálta "Damjanich János" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.