II. világháborús emlékmű

Szalkszentmárton, Petőfi tér
Archív képek

Szalkszentmárton
Petőfi tér
Református templom mellett

Felállítás1996. november 1.

Dr. Pinczés Sándor
2009.07.21. 22:27
A II. világháború községi halottainak emlékére állították. Vörösréz domborítás.
Ády
2016.02.26. 11:55
"Méltó tisztelgés Szalkszentmárton mártírjai előtt

A község történelmében meghatározó és felejthetetlen eseményre került sor november 1-jén, amikor felavathatták a II. világháború szalkszentmártoni áldozatainak emlékművét. Az évtizedes mulasztást - mely oly sok helyi lakos lelkében ejtett fájdalmas sebet - most méltó körülmények és külsőségek között pótolták azok, akik vállalták az emlékmű felállítását.
A református templom kertjében megtartott emlékműavatáson több mint ezer helyi és hazatért polgár emlékezett a világégés ártatlan mártírjaira, unokák, gyermekek és hozzátartozók tisztelegtek az eddig feledés homályába kényszerített szeretteik, a soha haza nem tértek emléke előtt.
Az emlékművet Keleti György honvédelmi miniszter avatta fel, aki osztozott az emlékező utódok áldozatvállalásában és fájdalmában. A száznégy áldozat nevét őrző emlékművet Csorba József katolikus plébános és Somogyi László református lelkész ökumenikus istentisztelet keretében szentelte fel, melyhez méltó hangulatot adott a Kalocsai Helyőrségi Zenekar és az Őrezred tisztelgő díszszakasza.
Az emlékmű előtt koszorút helyezett el a Honvédelmi Minisztérium, a helyi önkormányzat, az elesettek hozzátartozói nevében Borbély Lajos és Matics Gábor, majd ezt követően virágszőnyeget terítettek az emlékmű köré a hozzátartozók. Az általános iskolások - az áldozatok nevének felolvasása közben - égő mécsesek elhelyezésével tettek tanúbizonyságot és néma fogadalmat az elhunytak emlékének megőrzésére...."
Források:
Petőfi Népe, 1996. november 9. (51. évfolyam, 262. szám)

Közös gyűjteményben
Turulmadarak
Tagi gyűjteményben
Gyűjtés 2009.07.21.

Cím alapján hasonló

"II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szalkszentmárton
Feltöltő
Azonosító
22649
Feltöltve
2009.07.21. 22:22

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 09.07.21. 22:22

"II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szalkszentmárton
Feltöltő
Azonosító
22650
Feltöltve
2009.07.21. 22:23

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 09.07.21. 22:23

22651

22652
Feltöltve
2009.07.21. 22:24

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 09.07.21. 22:24

"II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szalkszentmárton
Feltöltő
Azonosító
238944
Feltöltve
2016.04.30. 22:20
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 16.04.30. 22:20

"II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szalkszentmárton
Feltöltő
Azonosító
238945
Feltöltve
2016.04.30. 22:21
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 16.04.30. 22:21

"II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szalkszentmárton
Feltöltő
Azonosító
238946
Feltöltve
2016.04.30. 22:22
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/2000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 16.04.30. 22:22

"II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szalkszentmárton
Feltöltő
Azonosító
238947
Feltöltve
2016.04.30. 22:23
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 16.04.30. 22:23

"II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szalkszentmárton
Feltöltő
Azonosító
238948
Feltöltve
2016.04.30. 22:23
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 16.04.30. 22:23

"II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szalkszentmárton
Feltöltő
Azonosító
238949
Feltöltve
2016.04.30. 22:24
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ80/10 • 1/640 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 16.04.30. 22:24

"II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szalkszentmárton
Feltöltő
Azonosító
238950
Feltöltve
2016.04.30. 22:24
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ45/10 • 1/2000 • ISO100

238951
Feltöltve
2016.04.30. 22:24
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ42/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 16.04.30. 22:24

"II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szalkszentmárton
Feltöltő
Azonosító
297438
Fotózva
2009. július
Feltöltve
2017.11.28. 17:58
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ28
ƒ63/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 17.11.28. 17:58
2009. július

"II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szalkszentmárton
Feltöltő
Azonosító
536771
Feltöltve
2023.08.28. 17:12
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ40/10 • 1/800 • 3.6mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 23.08.28. 17:12

"II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szalkszentmárton
Feltöltő
Azonosító
536772
Feltöltve
2023.08.28. 17:12
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ55/10 • 1/500 • 36.8mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 23.08.28. 17:12

Archív fotók

"II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szalkszentmárton
Feltöltő
Azonosító
232846
Forrás
Petőfi Népe, 1996. november 4. hétfő (51. évfolyam, 257. szám)
Évszám
1996
Feltöltve
2016.02.26. 11:43
Képinfó
Avatást látunk
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 16.02.26. 11:43
1996, Archív felvétel

"II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

"• Az emlékművet - mely Várady Sándor szobrászművész, Munkácsy-díjas érdemes művész alkotása - Csorba József katolikus plébános szentelte fel."
Alkotó
Település
Szalkszentmárton
Feltöltő
Azonosító
232847
Forrás
Petőfi Népe, 1996. november 9. (51. évfolyam, 262. szám)
Évszám
1996
Feltöltve
2016.02.26. 11:48
Képinfó
Avatást látunk
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 16.02.26. 11:48
1996, Archív felvétel
"• Az emlékművet - mely Várady Sándor szobrászművész, Munkácsy-díjas érdemes művész alkotása ...Teljes szöveg"• Az emlékművet - mely Várady Sándor szobrászművész, Munkácsy-díjas érdemes művész alkotása - Csorba József katolikus plébános szentelte fel."Kevesebb szöveg
Összesen 17 fotó

Műlap története

23.08.28. 17:12
2 új fotót töltöttem az "II. világháborús emlékmű" műlaphoz
23.08.02. 13:32
Megérintettem az "II. világháborús emlékmű" alkotást
19.01.14. 16:02
Megérintettem az "II. világháborús emlékmű" alkotást
18.06.07. 10:29
Megérintettem az "II. világháborús emlékmű" alkotást
16.11.21. 15:34
Megérintettem az "II. világháborús emlékmű" alkotást
16.04.20. 19:08
Az "II. világháborús emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
16.02.26. 12:59
Az "II. világháborús emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
16.02.26. 11:48
1 új fotót töltöttem az "II. világháborús emlékmű" műlaphoz
16.02.26. 11:43
1 új fotót töltöttem az "II. világháborús emlékmű" műlaphoz
14.11.21. 18:12
Az "II. világháborús emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
09.07.21. 22:27
Dr. Pinczés Sándor publikálta "II. világháborús emlékmű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.