Pécs, Árpád tető Mecsextrém park

Avatás2008
Avatás1999

uzmaria
2009.07.08. 09:30
Ennél többet én sem tudok írni:
Részletek Oláh Katalin honlapjáról:

2008 08 / Pajzs 1999

A Pécsi Tudomány Egyetem udvaráról ,a Mecsextrém ökoparkba került Pajzs című 1999-ben készült szobrom. Az egyetem 5 évre kölcsön adta ezt a munkám, négy másik szoborral együtt egy 'köztéri kiállítás' vagy ideiglenes szoborpark létesítéséhez a Mecsextrémnek. Egy korai munkámról van szó, Pécsen, egyetemi első éveim alatt készítettem. Átmenetet képez az improvizatív és a tervezett előre megkomponált alkotás között, ebből adódnak esetlenségei, de ezzel együtt a már felvállalható életképes munkáim közé tartozik. A pajzs fontos eszköz az életben, szobrom a harcokban használtakra asszociál, méghozzá Kinizsi Pál pajzsára , ezért párosítottam a malomkővel. Kicsit sajnálom, hogy az egyetemről, ahol megfogant ez az ötlet, majd meg is valósult, és ahol már 9 éve állt, most elkerült ez a plasztikám.

Pajzs, Pécs 1999 - Pécs , Mecsextrém park 2008

Találkoztam Pajzsommal, uj helyén a Mecsextrém ökopark területén felállítva, ez ugyan csak egy virtuális találkozás volt, a szoborlap.hu-n sétálgatva történt, de nagyon örülök azért neki, pont azért! Ezúton is köszönöm a feltöltőnek aki ott uzmari néven van jelen, és amig jómagam le nem fotózom, ide is az ő szép képeit töltöm fel! Sajnos élőben még nem néztem meg ezt az egyik kedvenc munkámat, de a fotók alapján tényleg jó helyet kapott! Így hát, ha nem is kerül vissza többet az egyetem udvarára, akkor sem panaszkodhat, panaszkodhatok! Itt mégiscsak többen láthatják és több helye van neki is, hogy láthassák, körbejárhassák. Ez fontos is mert a háta is rejt meglepetéseket, ahogy a fotók is jól mutatják. Itt most érvényesülhet erről az oldaláról is, ahol egy hatalmas gyűrű a 'fogantyú' található, míg ez a nézet a régi helyén takarásban volt.
Oros Ágnes sagi78
2012.02.15. 00:59

uzmaria műlapja

Cím alapján hasonló

"Pajzs" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
21891
Feltöltve
2009.07.08. 09:27

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

uzmaria 09.07.08. 09:27

"Pajzs" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
21892

191360
Feltöltve
2014.12.28. 17:25

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

uzmaria 14.12.28. 17:25
Összesen 3 fotó

Műlap története

09.07.08. 09:30
uzmaria publikálta "Pajzs" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.