Egyetemi üvegablak III.(rekonstrukció)

Debrecen, Egyetem tér

Debrecen
Egyetem tér
A Debreceni Egyetem főépületének homlokzatán.

Avatás2009
Avatás1938

Róth Miksa (üvegművész)
Velledits Lajos (üvegművész)
Sós Károly (üvegművész)
Szabó Katalin (üvegművész)
Tóth Erzsébet (üvegművész)

Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
TundeK62
2009.09.14. 23:39
Az üvegablakot 1938-ban, az egyetem (kollégium) alapításának 400. évfordulójára készítették.
Akkoriban mind az öt ablak színezett, ólombetétes volt. A második világháborúban egy robbanásban ezek elpusztultak.
Most, az idén tavasszal készítették el ismét az elsőt, majd még 2011-ig mind az ötöt.
Részletesen a linken.
Egy valamit azért nagyon nem értek.
Az üvegablakok csak belső térből érvényesülnek igazán. Ez az üvegablak viszont az egyetem egy szinte állandóan zárt nagytermében van. Vagyis igen korlátozottan megtekinthető.
Én az egyik diplomaosztóra mentem el, és tudtam fotózni.
Az ablak előtt lévő függöny még tovább fokozza a problémát: a szép virágmintás keret nem látszik a függönytől.
Remélem, ha készen lesznek az ablakok, az egyetem megoldja azt, hogy az érdeklődők meg is nézhetik.
Az eredetit tervezte Róth Miksa, ami elpusztult. A további alkotók a mostani rekonstrukciót elkészítő művészek, üvegművesek.
További linkek
http://www.unideb.hu/portal/hu/node/1450

"Egyetemi üvegablak III.(rekonstrukció)" c. alkotás fotói

Alkotók
Róth Miksa (üvegművész)Velledits Lajos (üvegművész)Sós Károly (üvegművész)Szabó Katalin (üvegművész)Tóth Erzsébet (üvegművész)
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
21823
Feltöltve
2009.07.07. 16:38

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.07.07. 16:38

"Egyetemi üvegablak III.(rekonstrukció)" c. alkotás fotói

Alkotók
Róth Miksa (üvegművész)Velledits Lajos (üvegművész)Sós Károly (üvegművész)Szabó Katalin (üvegművész)Tóth Erzsébet (üvegművész)
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
21824
Feltöltve
2009.07.07. 16:39

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.07.07. 16:39

"Egyetemi üvegablak III.(rekonstrukció)" c. alkotás fotói

Alkotók
Róth Miksa (üvegművész)Velledits Lajos (üvegművész)Sós Károly (üvegművész)Szabó Katalin (üvegművész)Tóth Erzsébet (üvegművész)
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
21825
Feltöltve
2009.07.07. 16:40

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.07.07. 16:40

"Egyetemi üvegablak III.(rekonstrukció)" c. alkotás fotói

Alkotók
Róth Miksa (üvegművész)Velledits Lajos (üvegművész)Sós Károly (üvegművész)Szabó Katalin (üvegművész)Tóth Erzsébet (üvegművész)
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
52838
Feltöltve
2010.05.10. 16:10

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.05.10. 16:10

52839

52840
Feltöltve
2010.05.10. 16:12

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.05.10. 16:12

"Egyetemi üvegablak III.(rekonstrukció)" c. alkotás fotói

Alkotók
Róth Miksa (üvegművész)Velledits Lajos (üvegművész)Sós Károly (üvegművész)Szabó Katalin (üvegművész)Tóth Erzsébet (üvegművész)
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
52841
Feltöltve
2010.05.10. 16:14

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.05.10. 16:14

52842

52843

Összesen 9 fotó

Műlap története

17.04.30. 10:52
Megérintettem az "Egyetemi üvegablak III.(rekonstrukció)" alkotást
09.09.14. 23:39
TundeK62 publikálta "Egyetemi üvegablak III.(rekonstrukció)" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.