Hangya-bérház kapuja

Debrecen, Piac utca 40.
Archív képek

Debrecen
Piac utca 40.
A ház kapuján látható.

Felállítás2003

Kovács Imre (díszműkovács)
Magyar Zoltán (tervező, közreműködő)

TundeK62
2010.01.18. 23:25
A Hangya-bérház egyike volt 1938-ban Debrecen első modern épületeinek.
Münnich Aladár tervezte az épületet.
A Déri Múzeum, és a Postapalota fűződik még a nevéhez. Azok egészen más stílusú épületek.
Nemrégiben a lányom kérdezte, hogy anya, tudsz róla, hogy a Piac utca egyik vasrácsos kapuja tele van hangyával?
Nem tudtam. Még eddig nem vettem észre, pedig elég régóta ott van.
A Hangya szövetkezet az 1920-as évek végén alakult kiskereskedelmi szövetkezet volt szerte az országban. Budapesten is van Hangya-bérház (Közraktár utca).
Ennek a háznak a földszinti részén mindig is egy élelmiszer bolt működött.
Emlékszem gyermekkoromban mindig csodálkoztam azon, mikor az anyukám a Hangyába küldött vásárolni. De mégis mindenki tudta a városban, hogy melyik a 'Hangya'.
Nos, hát itt van a Hangyás kapu!
A házat tervező építészt nem tartják nyilván a magyar építészek között.
Mivel tele van reklámokkal a kapu környéke, így nehéz volt fotózni.
További linkek
http://mek.oszk.hu/02100/02185/html/432.html
Magyar Zoltán
2013.06.10. 21:23
A Debrecen, Piac u 40. Hangya-bérház "hangyás" kapuja a társasházzá alakulás után készült. Az eredeti kapu felvonós volt, egyszerű és szép rács. A "hős"-időkben a pincében elrozsdált, szerkezete átalakítások miatt elpusztult. Az új kaput én terveztem, Kovács Imre kovácsmester készítette. Ennek ellenére nem kovácsolt, hanem öntött. A kapualj felújítása nem fejeződött be, a szokásos társasházi működésképtelenség miatt.

TundeK62 műlapja

Cím alapján hasonló

"Hangya-bérház kapuja" c. alkotás fotói

1 hangya
Alkotó
Kovács Imre (díszműkovács)Magyar Zoltán (tervező, közreműködő)
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
21819
Feltöltve
2009.07.07. 16:13

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.07.07. 16:13
1 hangya

"Hangya-bérház kapuja" c. alkotás fotói

Alkotó
Kovács Imre (díszműkovács)Magyar Zoltán (tervező, közreműködő)
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
21821
Feltöltve
2009.07.07. 16:16

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.07.07. 16:16

"Hangya-bérház kapuja" c. alkotás fotói

A kapu képe, a három sorban sorakozó hangyákkal
Alkotó
Kovács Imre (díszműkovács)Magyar Zoltán (tervező, közreműködő)
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
42874
Feltöltve
2010.02.07. 14:59

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.02.07. 14:59
A kapu képe, a három sorban sorakozó hangyákkal

"Hangya-bérház kapuja" c. alkotás fotói

Alkotó
Kovács Imre (díszműkovács)Magyar Zoltán (tervező, közreműködő)
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
42875
Feltöltve
2010.02.07. 14:59

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.02.07. 14:59

"Hangya-bérház kapuja" c. alkotás fotói

A ház egésze
Alkotó
Kovács Imre (díszműkovács)Magyar Zoltán (tervező, közreműködő)
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
42876

42993
Feltöltve
2010.02.11. 19:43

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.02.11. 19:43

"Hangya-bérház kapuja" c. alkotás fotói

Alkotó
Kovács Imre (díszműkovács)Magyar Zoltán (tervező, közreműködő)
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
424834
Fotózva
2017. szeptember
Feltöltve
2020.11.20. 13:19
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ34/10 • 1/500 • 5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 20.11.20. 13:19
2017. szeptember

Archív fotók

"Hangya-bérház kapuja" c. alkotás fotói

Hangya-bérház
Debrecen, Piac u. 40.
Alkotó
Kovács Imre (díszműkovács)Magyar Zoltán (tervező, közreműködő)
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
140557
Forrás
Antikváriumi vásárlás, eredet ismeretlen.
Feltöltve
2013.06.10. 21:27
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Magyar Zoltán 13.06.10. 21:27
Archív felvétel
Hangya-bérház
Debrecen, Piac u. 40.
Összesen 8 fotó

Műlap története

22.04.16. 18:42
A "Hangya-bérház kapuja" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
20.11.20. 13:19
1 új fotót töltöttem a "Hangya-bérház kapuja" műlaphoz
13.06.10. 22:53
A "Hangya-bérház kapuja" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
13.06.10. 21:27
1 új fotót töltöttem a "Hangya-bérház kapuja" műlaphoz
10.01.18. 23:25
TundeK62 publikálta "Hangya-bérház kapuja" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.