Debrecen, Egyetem tér

Alternatív, helyi címek:Kémikusok

Debrecen
Egyetem tér
A Kémiai Intézet belső falán.

Felállítás1976

Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
TundeK62
2009.07.07. 19:12
A Debreceni Egyetem Kémiai Intézetében azt kell, hogy írjam, hogy ezt az alkotást nem nagyon becsülik meg. A hét, egyenként álló, fekvő emberalakot manapság már nem is lehet látni egy alkotásként.
Nekem szúrja a szemem ott az az óra, és hol a hetedik(fekvő) alak?
Azt csak akkor lehet látni, ha szinte egészen elmegy valaki a szürke márvánnyal borított fal végéhez. Hagytak egy kb. 1 méter széles helyet az odatelepített bankfiók végében.
Én elhiszem, hogy 1976-ban még nem volt igény bankfiók létesítésére az egyetem területén.
Azt is tudom, hogy haladni kellett a korral. De muszáj volt egy műalkotást félig eltakarva odaépíteni elé akármit is?
A bronz alakok mindegyike valamilyen kémiával kapcsolatos tevékenységet végez, és kezükben erre utaló tárgy van.
Az alkotás emberalakjai ráadásul tiszta porosak, nagyon régen nem takarították le őket.
Igaz, ez nem is egyszerű feladat, mert az életnagyságú alakok némelyike nagyon magasra került.
Nekem azért tetszik, mert izgalmas, jó ritmusban vannak elhelyezve. Hátha még mind látható is lenne egyben!
A kémikusok közül többnek a felsőteste szinte szoborszerűen emelkedik ki a fal síkjából.
További linkek
http://artportal.hu/lexikon/muveszek/kiss-sandor-1925-1999-szobrasz

TundeK62 műlapja

Cím alapján hasonló

"Alkimisták" c. alkotás fotói

Ott látszik a hetedik Kémikus lába, a jobb alsó sarokban.
Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
21554
Feltöltve
2009.07.04. 16:35

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.07.04. 16:35
Ott látszik a hetedik Kémikus lába, a jobb alsó sarokban.

"Alkimisták" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
21555
Feltöltve
2009.07.04. 16:35

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.07.04. 16:35

"Alkimisták" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
21556
Feltöltve
2009.07.04. 16:37

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.07.04. 16:37

"Alkimisták" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
21557
Feltöltve
2009.07.04. 16:38

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.07.04. 16:38

"Alkimisták" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
21558
Feltöltve
2009.07.04. 16:39

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.07.04. 16:39

"Alkimisták" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
21559

21560
Feltöltve
2009.07.04. 16:40

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.07.04. 16:40

"Alkimisták" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
21561
Feltöltve
2009.07.04. 16:41

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.07.04. 16:41

"Alkimisták" c. alkotás fotói

Fotó oldalról, az emeletről
Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
93141
Fotózva
2010. július
Feltöltve
2011.08.30. 00:20
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/100 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 11.08.30. 00:20
2010. július
Fotó oldalról, az emeletről

"Alkimisták" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
354324
Fotózva
2018. október
Feltöltve
2019.05.09. 16:14
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ50/10 • 1/50 • 10.1mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.05.09. 16:14
2018. október

"Alkimisták" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
354325
Fotózva
2018. október
Feltöltve
2019.05.09. 16:14
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/13 • 22.9mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.05.09. 16:14
2018. október

"Alkimisták" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
424308
Fotózva
2018. április
Feltöltve
2020.11.14. 11:10
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ50/10 • 1/50 • 31.5mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 20.11.14. 11:10
2018. április
Összesen 12 fotó

Műlap története

20.11.14. 11:10
1 új fotót töltöttem az "Alkimisták" műlaphoz
19.05.09. 16:14
2 új fotót töltöttem az "Alkimisták" műlaphoz
13.07.27. 03:57
Az "Alkimisták" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
09.07.07. 19:12
TundeK62 publikálta "Alkimisták" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.