Szent Rókus-szökőkút

Szigetvár, Zrínyi tér 9.
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Szent Rókus-szobor kompozíció

Szigetvár
Zrínyi tér 9.
A kisváros főterének számító Zrínyi téren, a Szent Rókus templom előtt áll.

Felállítás2002. október 5.

Dévényi Sándor (tervező, közreműködő)

Dr. Pinczés Sándor
2009.06.29. 22:15
Történet:
Az eredeti bejegyzéshez fűztem 2009.06.22.-én: "A kép 2004-ben készült, akkor nem azzal céllal, hogy megjelenjen.
Most mégis örömmel helyeztem ide."

Ám 2009.09.08.-án kiderült, hogy nem jól azonosítottam be, mert „Uzmari” ugyanezt a szobrot föltette, más azonosítókkal. És ő állapította meg helyesen a szobor adatait. Közvetlenül hozzá fordultam, hogy mégis engedje át ezt a műlapot, amihez nagylelkűen hozzájárult – köszönetemet fejezem ki ezért… Eközben már a hozzáfűzött képeket, mely ténylegesen a Zsolnai ivókúttal kapcsolatos. Úgy beszéltük meg, mementóként maradjon itt!

Tehát:
Szigetvár város főterén, a Szent Rókus templom szomszédságában található a Szent Rókus szökőkút, amelyet 2002. október 5-én avattak fel. A szobrot Veres Kálmán készítette, a posztamenshez szükséges márványt Déva város adományozta (Szigetvár testvér városa).

Normál és archív fotók

"Szent Rókus-szökőkút" c. alkotás fotói

Alkotó
Veres KálmánDévényi Sándor (tervező, közreműködő)
Település
Szigetvár
Feltöltő
Azonosító
27414
Feltöltve
2009.09.08. 21:35

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

uzmaria 09.09.08. 21:35

"Szent Rókus-szökőkút" c. alkotás fotói

Alkotó
Veres KálmánDévényi Sándor (tervező, közreműködő)
Település
Szigetvár
Feltöltő
Azonosító
27415
Feltöltve
2009.09.08. 21:36

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

uzmaria 09.09.08. 21:36

"Szent Rókus-szökőkút" c. alkotás fotói

Alkotó
Veres KálmánDévényi Sándor (tervező, közreműködő)
Település
Szigetvár
Feltöltő
Azonosító
27416
Feltöltve
2009.09.08. 21:37

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

uzmaria 09.09.08. 21:37

"Szent Rókus-szökőkút" c. alkotás fotói

Alkotó
Veres KálmánDévényi Sándor (tervező, közreműködő)
Település
Szigetvár
Feltöltő
Azonosító
135264
Feltöltve
2013.04.04. 20:42
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX260 HS
ƒ45/10 • 1/1000 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

monyesz 13.04.04. 20:42

"Szent Rókus-szökőkút" c. alkotás fotói

Alkotó
Veres KálmánDévényi Sándor (tervező, közreműködő)
Település
Szigetvár
Feltöltő
Azonosító
163628
Feltöltve
2014.04.24. 16:04
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ45/10 • 1/400 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 14.04.24. 16:04

"Szent Rókus-szökőkút" c. alkotás fotói

Alkotó
Veres KálmánDévényi Sándor (tervező, közreműködő)
Település
Szigetvár
Feltöltő
Azonosító
163629
Feltöltve
2014.04.24. 16:05
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ63/10 • 1/160 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 14.04.24. 16:05

"Szent Rókus-szökőkút" c. alkotás fotói

Alkotó
Veres KálmánDévényi Sándor (tervező, közreműködő)
Település
Szigetvár
Feltöltő
Azonosító
163630
Feltöltve
2014.04.24. 16:06
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ45/10 • 1/250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 14.04.24. 16:06

"Szent Rókus-szökőkút" c. alkotás fotói

Alkotó
Veres KálmánDévényi Sándor (tervező, közreműködő)
Település
Szigetvár
Feltöltő
Azonosító
222172
Feltöltve
2015.10.18. 18:32
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ360/100 • 1/210 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 15.10.18. 18:32

"Szent Rókus-szökőkút" c. alkotás fotói

Alkotó
Veres KálmánDévényi Sándor (tervező, közreműködő)
Település
Szigetvár
Feltöltő
Azonosító
222171
Feltöltve
2015.10.18. 18:32
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ450/100 • 1/160 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 15.10.18. 18:32

"Szent Rókus-szökőkút" c. alkotás fotói

Alkotó
Veres KálmánDévényi Sándor (tervező, közreműködő)
Település
Szigetvár
Feltöltő
Azonosító
222170
Feltöltve
2015.10.18. 18:31
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ450/100 • 1/800 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 15.10.18. 18:31

"Szent Rókus-szökőkút" c. alkotás fotói

Alkotó
Veres KálmánDévényi Sándor (tervező, közreműködő)
Település
Szigetvár
Feltöltő
Azonosító
322082
Feltöltve
2018.08.25. 00:22

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 18.08.25. 00:22

"Szent Rókus-szökőkút" c. alkotás fotói

Alkotó
Veres KálmánDévényi Sándor (tervező, közreműködő)
Település
Szigetvár
Feltöltő
Azonosító
322083
Feltöltve
2018.08.25. 00:24

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 18.08.25. 00:24

"Szent Rókus-szökőkút" c. alkotás fotói

Alkotó
Veres KálmánDévényi Sándor (tervező, közreműködő)
Település
Szigetvár
Feltöltő
Azonosító
322084
Feltöltve
2018.08.25. 00:26

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 18.08.25. 00:26

"Szent Rókus-szökőkút" c. alkotás fotói

Alkotó
Veres KálmánDévényi Sándor (tervező, közreműködő)
Település
Szigetvár
Feltöltő
Azonosító
322085
Feltöltve
2018.08.25. 00:28

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 18.08.25. 00:28

"Szent Rókus-szökőkút" c. alkotás fotói

Alkotó
Veres KálmánDévényi Sándor (tervező, közreműködő)
Település
Szigetvár
Feltöltő
Azonosító
434850
Fotózva
2015. július
Feltöltve
2021.03.02. 08:07
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ34/10 • 1/1000 • 5mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.03.02. 08:07
2015. július

"Szent Rókus-szökőkút" c. alkotás fotói

Alkotó
Veres KálmánDévényi Sándor (tervező, közreműködő)
Település
Szigetvár
Feltöltő
Azonosító
494505
Fotózva
2021. október
Feltöltve
2022.07.19. 15:35
EXIF információk...
SONY / ILCE-6000
ƒ28/10 • 1/60 • 16mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Heisler János 22.07.19. 15:35
2021. október

"Szent Rókus-szökőkút" c. alkotás fotói

Alkotó
Veres KálmánDévényi Sándor (tervező, közreműködő)
Település
Szigetvár
Feltöltő
Azonosító
494506
Fotózva
2021. október
Feltöltve
2022.07.19. 15:35
EXIF információk...
SONY / ILCE-6000
ƒ28/10 • 1/40 • 16mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Heisler János 22.07.19. 15:35
2021. október

"Szent Rókus-szökőkút" c. alkotás fotói

Alkotó
Veres KálmánDévényi Sándor (tervező, közreműködő)
Település
Szigetvár
Feltöltő
Azonosító
520636
Feltöltve
2023.03.29. 08:42
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/1000 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.03.29. 08:42

"Szent Rókus-szökőkút" c. alkotás fotói

Alkotó
Veres KálmánDévényi Sándor (tervező, közreműködő)
Település
Szigetvár
Feltöltő
Azonosító
520637
Feltöltve
2023.03.29. 08:42
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/500 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.03.29. 08:42

Élményképek

"Szent Rókus-szökőkút" c. alkotás fotói

Alkotó
Veres KálmánDévényi Sándor (tervező, közreműködő)
Település
Szigetvár
Feltöltő
Azonosító
21254
Feltöltve
2009.06.29. 22:06
Képinfó
Élménykép

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 09.06.29. 22:06
Összesen 20 fotó

Műlap története

23.03.29. 08:42
2 új fotót töltöttem a "Szent Rókus-szökőkút" műlaphoz
22.07.19. 15:35
1 új fotót töltöttem a "Szent Rókus-szökőkút" műlaphoz

21.05.21. 08:54
A "Szent Rókus-szökőkút" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
21.03.02. 08:07
1 új fotót töltöttem a "Szent Rókus-szökőkút" műlaphoz
18.08.25. 16:40
A "Szent Rókus-szökőkút" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
18.08.25. 00:28
1 új fotót töltöttem a "Szent Rókus-szökőkút" műlaphoz
18.08.25. 00:26
1 új fotót töltöttem a "Szent Rókus-szökőkút" műlaphoz
18.08.25. 00:24
1 új fotót töltöttem a "Szent Rókus-szökőkút" műlaphoz
18.08.25. 00:22
1 új fotót töltöttem a "Szent Rókus-szökőkút" műlaphoz
15.10.18. 18:32

15.10.18. 18:31
1 új fotót töltöttem a "Szent Rókus-szökőkút" műlaphoz
15.03.09. 16:43
A "Szent Rókus-szökőkút" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
15.01.08. 11:22
A "Szent Rókus-szökőkút" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
14.05.01. 20:44
A "Szent Rókus-szökőkút" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
14.04.24. 16:06
1 új fotót töltöttem a "Szent Rókus-szökőkút" műlaphoz
14.04.24. 16:05
1 új fotót töltöttem a "Szent Rókus-szökőkút" műlaphoz
14.04.24. 16:04
1 új fotót töltöttem a "Szent Rókus-szökőkút" műlaphoz
13.04.04. 20:42
1 új fotót töltöttem a "Szent Rókus-szökőkút" műlaphoz
09.09.08. 21:37
1 új fotót töltöttem a "Szent Rókus-szökőkút" műlaphoz
09.09.08. 21:36
1 új fotót töltöttem a "Szent Rókus-szökőkút" műlaphoz
09.09.08. 21:35
1 új fotót töltöttem a "Szent Rókus-szökőkút" műlaphoz
09.06.29. 22:15
Dr. Pinczés Sándor publikálta "Szent Rókus-szökőkút" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.