Révkomárom (Komárno), Palatínova ulica 13.
Archív képek
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Socha Móra Jókaiho

Révkomárom (Komárno)
Palatínova ulica 13.
Keressük meg a Jókai Múzeumot, ha Komárnóban járunk. Szobra a Duna Menti Múzeum előtt áll.

Avatás1952. szeptember 28.
Elbontás1946. április 30.
Avatás1937. november 28.

Reicher Miklós (kőfaragó, közreműködő)
Verba Imre (restaurátor, közreműködő)
Komáromi Viktor (kőfaragó, közreműködő)
Franta Anyž és társai (bronzöntő, közreműködő)

Dr. Pinczés Sándor
2009.06.23. 09:51
"A múzeum előtt található Jókai Mórnak, Komárom híres szülöttének egész alakos ülőszobra, Berecz Gyula komáromi szobrászművész alkotása. A szoborállítás ötlete már rögtön az író halála után (1904) felmerült, a Komáromi Lapok felhívására 1906-ban indult meg rá a gyűjtés. Az összegyűjtött pénz azonban elúszott a hadikölcsönön, később pedig politikai okokból nem állíthattak szobrot. Végül 1936-ban a csehszlovák hatóságok engedélyezték az újabb gyűjtést, ezúttal egy év alatt összegyűlt a szükséges összeg. A Jókai Egyesület pályázatát Berecz Gyula pályaműve nyerte, aki korabeli öltözékben, mesemondóként mintázta meg Jókai alakját. A bronzszobrot Prágában öntötték, talapzatát Komáromi Viktor készítette haraszti mészkőből. Alapkőletétele 1937. június 20-án, ünnepélyes átadása pedig (melyen az akkori csehszlovák miniszterelnök, Milan Hodža is beszédet mondott) november 28-án volt. 1945 után ezt a szobrot is eltávolították, de a ledöntött szobrok közül elsőként, 1952-ben visszakerült eredeti helyére." http://hu.wikipedia.org/wiki/Duna_Menti_M%C3%BAzeum

A szobrot Csütörtöki András és Mézes Árpád közös restaurálta 1999-ben. http://www.renon.sk/sk/images/katalogus%20ok.pdf
Források:
http://www.renon.sk/sk/images/katalogus%20ok.pdf
Lukács Ferenc
2019.01.10. 22:26
"1952 szeptemberében a helyi lakosság, illetve hivatalosan a Csemadok és a Csehszlovák Írószövetség kezdeményezésére, elsőként a ledöntött felvidéki magyar emlékművek közül visszahelyezték az eredeti helyére. Előbb azonban a ledöntésekor megsérült művet Verba Imre szobrászművész restaurálta. A szobrot legutóbb Jókai Mór (1825, Komárom – 1904, Budapest) születésének 175. évfordulója alkalmából, 2000-ben restaurálták."
Források:
https://www.hirek.sk/kulfold/nyolcvan-evvel-ezelott-kozadakozasbol-emeltek-a-komaromi-jokai-szobrot
kectam
2019.10.04. 07:22
"A szobor megvalósítására az egyesület pályázatot hirdetett, amelyre összesen 16 mű érkezett be. A bírálóbizottság (Jankovics Marcell ügyvéd és író, Harmos Károly, Rigele Alajos szobrászművész, Brogyányi Kálmán esztéta, Nagy Barna művészettörténész) a beérkezett művek közül a következőket választotta ki: 1. Berecz Gyula két Jókai-szobra (egy ülő és egy álló Jókai) — fődíj; 2. Mack Lajos (Jókai ülőszobra); 3. Bán Pál (Jókai ülőszobra). A bírálóbizottság megvételre ajánlotta Csicsátka Ottokár Jókai-szobrát is. A Jókai Egyesület, a nagyközönség véleményét megismerendő, a Kultúrpalotában kiállításon mutatta be a bírálóbizottság által elfogadott pályaműveket. A megbízást végül Berecz Gyula kapta, aki Jókai Mór bronzszobrát 180 cm magasnak és 136 cm szélesnek tervezte meg. A szobor gipszmintája 1937. augusztus 14-ére készült el, a bronzöntést a prágai Franta Anyž és társai cég végezte. A szobor talapzatát Komáromi Viktor és Reicher Miklós kőfaragó irányításával készítették."
Források:
A komáromi múzeum száz éve/A gyűjtemények története - Farkas Veronika: A képzőművészeti gyűjtemény 105. oldal -
https://library.hungaricana.hu/hu/view/SOMORJA_Uj_mindenes_gyujt_05/?pg=122&layout=s

Normál és archív fotók

"Jókai Mór szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Berecz GyulaReicher Miklós (kőfaragó, közreműködő)Verba Imre (restaurátor, közreműködő)Komáromi Viktor (kőfaragó, közreműködő)Franta Anyž és társai (bronzöntő, közreműködő)
Település
Révkomárom (Komárno)
Feltöltő
Azonosító
20830
Feltöltve
2009.06.23. 09:48

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 09.06.23. 09:48

20831

49346
Feltöltve
2010.04.11. 12:24

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.04.11. 12:24

"Jókai Mór szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Berecz GyulaReicher Miklós (kőfaragó, közreműködő)Verba Imre (restaurátor, közreműködő)Komáromi Viktor (kőfaragó, közreműködő)Franta Anyž és társai (bronzöntő, közreműködő)
Település
Révkomárom (Komárno)
Feltöltő
Azonosító
49347
Feltöltve
2010.04.11. 12:25

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.04.11. 12:25

"Jókai Mór szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Berecz GyulaReicher Miklós (kőfaragó, közreműködő)Verba Imre (restaurátor, közreműködő)Komáromi Viktor (kőfaragó, közreműködő)Franta Anyž és társai (bronzöntő, közreműködő)
Település
Révkomárom (Komárno)
Feltöltő
Azonosító
49568
Feltöltve
2010.04.12. 13:52

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kissgaborb 10.04.12. 13:52

"Jókai Mór szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Berecz GyulaReicher Miklós (kőfaragó, közreműködő)Verba Imre (restaurátor, közreműködő)Komáromi Viktor (kőfaragó, közreműködő)Franta Anyž és társai (bronzöntő, közreműködő)
Település
Révkomárom (Komárno)
Feltöltő
Azonosító
80684
Feltöltve
2011.03.20. 15:00
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ50/10 • 1/80 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 11.03.20. 15:00

"Jókai Mór szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Berecz GyulaReicher Miklós (kőfaragó, közreműködő)Verba Imre (restaurátor, közreműködő)Komáromi Viktor (kőfaragó, közreműködő)Franta Anyž és társai (bronzöntő, közreműködő)
Település
Révkomárom (Komárno)
Feltöltő
Azonosító
80685
Feltöltve
2011.03.20. 15:01
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ50/10 • 1/100 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 11.03.20. 15:01

"Jókai Mór szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Berecz GyulaReicher Miklós (kőfaragó, közreműködő)Verba Imre (restaurátor, közreműködő)Komáromi Viktor (kőfaragó, közreműködő)Franta Anyž és társai (bronzöntő, közreműködő)
Település
Révkomárom (Komárno)
Feltöltő
Azonosító
80686
Feltöltve
2011.03.20. 15:02
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ50/10 • 1/100 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 11.03.20. 15:02

"Jókai Mór szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Berecz GyulaReicher Miklós (kőfaragó, közreműködő)Verba Imre (restaurátor, közreműködő)Komáromi Viktor (kőfaragó, közreműködő)Franta Anyž és társai (bronzöntő, közreműködő)
Település
Révkomárom (Komárno)
Feltöltő
Azonosító
87852
Feltöltve
2011.06.23. 19:12
EXIF információk...
Panasonic / DMC-LZ8
ƒ56/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Gyurkóné Edit 11.06.23. 19:12

87853

87854
Feltöltve
2011.06.23. 19:13
EXIF információk...
Panasonic / DMC-LZ8
ƒ50/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Gyurkóné Edit 11.06.23. 19:13

"Jókai Mór szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Berecz GyulaReicher Miklós (kőfaragó, közreműködő)Verba Imre (restaurátor, közreműködő)Komáromi Viktor (kőfaragó, közreműködő)Franta Anyž és társai (bronzöntő, közreműködő)
Település
Révkomárom (Komárno)
Feltöltő
Azonosító
129189
Feltöltve
2013.01.19. 10:17
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ320/100 • 1/300 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 13.01.19. 10:17

"Jókai Mór szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Berecz GyulaReicher Miklós (kőfaragó, közreműködő)Verba Imre (restaurátor, közreműködő)Komáromi Viktor (kőfaragó, közreműködő)Franta Anyž és társai (bronzöntő, közreműködő)
Település
Révkomárom (Komárno)
Feltöltő
Azonosító
169183
Feltöltve
2014.06.20. 10:15
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/1250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.06.20. 10:15

"Jókai Mór szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Berecz GyulaReicher Miklós (kőfaragó, közreműködő)Verba Imre (restaurátor, közreműködő)Komáromi Viktor (kőfaragó, közreműködő)Franta Anyž és társai (bronzöntő, közreműködő)
Település
Révkomárom (Komárno)
Feltöltő
Azonosító
169184
Feltöltve
2014.06.20. 10:16
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ50/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.06.20. 10:16

169185

169186
Feltöltve
2014.06.20. 10:16
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/1250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.06.20. 10:16

"Jókai Mór szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Berecz GyulaReicher Miklós (kőfaragó, közreműködő)Verba Imre (restaurátor, közreműködő)Komáromi Viktor (kőfaragó, közreműködő)Franta Anyž és társai (bronzöntő, közreműködő)
Település
Révkomárom (Komárno)
Feltöltő
Azonosító
226028
Fotózva
2015. április
Feltöltve
2015.11.29. 22:44
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ45/10 • 1/1600 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 15.11.29. 22:44
2015. április

"Jókai Mór szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Berecz GyulaReicher Miklós (kőfaragó, közreműködő)Verba Imre (restaurátor, közreműködő)Komáromi Viktor (kőfaragó, közreműködő)Franta Anyž és társai (bronzöntő, közreműködő)
Település
Révkomárom (Komárno)
Feltöltő
Azonosító
240304
Fotózva
2015. március
Feltöltve
2016.05.14. 14:09
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX S3300
ƒ50/10 • 1/500 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hópihe 16.05.14. 14:09
2015. március

"Jókai Mór szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Berecz GyulaReicher Miklós (kőfaragó, közreműködő)Verba Imre (restaurátor, közreműködő)Komáromi Viktor (kőfaragó, közreműködő)Franta Anyž és társai (bronzöntő, közreműködő)
Település
Révkomárom (Komárno)
Feltöltő
Azonosító
240303
Fotózva
2015. március
Feltöltve
2016.05.14. 14:08
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX S3300
ƒ50/10 • 1/200 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hópihe 16.05.14. 14:08
2015. március

"Jókai Mór szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Berecz GyulaReicher Miklós (kőfaragó, közreműködő)Verba Imre (restaurátor, közreműködő)Komáromi Viktor (kőfaragó, közreműködő)Franta Anyž és társai (bronzöntő, közreműködő)
Település
Révkomárom (Komárno)
Feltöltő
Azonosító
240299
Fotózva
2015. március
Feltöltve
2016.05.14. 14:04
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX S3300
ƒ65/10 • 1/400 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hópihe 16.05.14. 14:04
2015. március

"Jókai Mór szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Berecz GyulaReicher Miklós (kőfaragó, közreműködő)Verba Imre (restaurátor, közreműködő)Komáromi Viktor (kőfaragó, közreműködő)Franta Anyž és társai (bronzöntő, közreműködő)
Település
Révkomárom (Komárno)
Feltöltő
Azonosító
373904
Fotózva
2018. november
Feltöltve
2019.09.15. 10:35
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ28/10 • 1/500 • 3.6mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 19.09.15. 10:35

373905
Fotózva
2018. november
Feltöltve
2019.09.15. 10:35
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ54/10 • 1/80 • 26.3mm • ISO100

373906

373907
Fotózva
2018. november
Feltöltve
2019.09.15. 10:35
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ36/10 • 1/400 • 7.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 19.09.15. 10:35
2018. november

"Jókai Mór szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Berecz GyulaReicher Miklós (kőfaragó, közreműködő)Verba Imre (restaurátor, közreműködő)Komáromi Viktor (kőfaragó, közreműködő)Franta Anyž és társai (bronzöntő, közreműködő)
Település
Révkomárom (Komárno)
Feltöltő
Azonosító
465657
Fotózva
2012. augusztus
Feltöltve
2021.11.02. 13:26
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ640/100 • 1/350 • 5mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.11.02. 13:26
2012. augusztus

"Jókai Mór szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Berecz GyulaReicher Miklós (kőfaragó, közreműködő)Verba Imre (restaurátor, közreműködő)Komáromi Viktor (kőfaragó, közreműködő)Franta Anyž és társai (bronzöntő, közreműködő)
Település
Révkomárom (Komárno)
Feltöltő
Azonosító
465658
Fotózva
2012. augusztus
Feltöltve
2021.11.02. 13:26
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ1000/100 • 1/180 • 20.2mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.11.02. 13:26
2012. augusztus

"Jókai Mór szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Berecz GyulaReicher Miklós (kőfaragó, közreműködő)Verba Imre (restaurátor, közreműködő)Komáromi Viktor (kőfaragó, közreműködő)Franta Anyž és társai (bronzöntő, közreműködő)
Település
Révkomárom (Komárno)
Feltöltő
Azonosító
537698
Feltöltve
2023.09.08. 19:33
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ35/10 • 1/800 • 3.6mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 23.09.08. 19:33

537699

537700
Feltöltve
2023.09.08. 19:35
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ34/10 • 1/640 • 6mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 23.09.08. 19:35

Archív fotók

"Jókai Mór szobra" c. alkotás fotói

A szobor és a múzeum udvara régi képeslapon
Alkotó
Berecz GyulaReicher Miklós (kőfaragó, közreműködő)Verba Imre (restaurátor, közreműködő)Komáromi Viktor (kőfaragó, közreműködő)Franta Anyž és társai (bronzöntő, közreműködő)
Település
Révkomárom (Komárno)
Feltöltő
Azonosító
53549
Feltöltve
2010.05.14. 16:37
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.05.14. 16:37
Archív felvétel
A szobor és a múzeum udvara régi képeslapon

"Jókai Mór szobra" c. alkotás fotói

Képeslap 1939
Alkotó
Berecz GyulaReicher Miklós (kőfaragó, közreműködő)Verba Imre (restaurátor, közreműködő)Komáromi Viktor (kőfaragó, közreműködő)Franta Anyž és társai (bronzöntő, közreműködő)
Település
Révkomárom (Komárno)
Feltöltő
Azonosító
54728
Évszám
1939
Feltöltve
2010.05.25. 20:26
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 10.05.25. 20:26
1939, Archív felvétel
Képeslap 1939

"Jókai Mór szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Berecz GyulaReicher Miklós (kőfaragó, közreműködő)Verba Imre (restaurátor, közreműködő)Komáromi Viktor (kőfaragó, közreműködő)Franta Anyž és társai (bronzöntő, közreműködő)
Település
Révkomárom (Komárno)
Feltöltő
Azonosító
55161
Feltöltve
2010.05.28. 13:56
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 10.05.28. 13:56
Archív felvétel

"Jókai Mór szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Berecz GyulaReicher Miklós (kőfaragó, közreműködő)Verba Imre (restaurátor, közreműködő)Komáromi Viktor (kőfaragó, közreműködő)Franta Anyž és társai (bronzöntő, közreműködő)
Település
Révkomárom (Komárno)
Feltöltő
Azonosító
125322
Forrás
Képeslap
Feltöltve
2012.11.21. 19:14
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 12.11.21. 19:14
Archív felvétel

"Jókai Mór szobra" c. alkotás fotói

Orig: Lissák Tivadar
Kép - 72164
Alkotó
Berecz GyulaReicher Miklós (kőfaragó, közreműködő)Verba Imre (restaurátor, közreműködő)Komáromi Viktor (kőfaragó, közreműködő)Franta Anyž és társai (bronzöntő, közreműködő)
Település
Révkomárom (Komárno)
Feltöltő
Azonosító
190527
Forrás
fortepan.hu
Feltöltve
2014.12.16. 19:04
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 14.12.16. 19:04
Archív felvétel
Orig: Lissák Tivadar
Kép - 72164

"Jókai Mór szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Berecz GyulaReicher Miklós (kőfaragó, közreműködő)Verba Imre (restaurátor, közreműködő)Komáromi Viktor (kőfaragó, közreműködő)Franta Anyž és társai (bronzöntő, közreműködő)
Település
Révkomárom (Komárno)
Feltöltő
Azonosító
199203
Forrás
Fortepan 76814. kép
Feltöltve
2015.03.19. 21:58
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 15.03.19. 21:58
Archív felvétel

"Jókai Mór szobra" c. alkotás fotói

Fortepan 200378

Adományozó :Eisner Ferenc
Alkotó
Berecz GyulaReicher Miklós (kőfaragó, közreműködő)Verba Imre (restaurátor, közreműködő)Komáromi Viktor (kőfaragó, közreműködő)Franta Anyž és társai (bronzöntő, közreműködő)
Település
Révkomárom (Komárno)
Feltöltő
Azonosító
429647
Feltöltve
2021.01.14. 17:25
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 21.01.14. 17:25
Archív felvétel
Fortepan 200378

Adományozó :Eisner Ferenc

"Jókai Mór szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Berecz GyulaReicher Miklós (kőfaragó, közreműködő)Verba Imre (restaurátor, közreműködő)Komáromi Viktor (kőfaragó, közreműködő)Franta Anyž és társai (bronzöntő, közreműködő)
Település
Révkomárom (Komárno)
Feltöltő
Azonosító
392450
Forrás
https://library.hungaricana.hu/hu/view/IrodalmiSzemle_2008/?query=j%C3%B3kai%20szobor%20kom%C3%A1rom&pg=80&layout=s
Feltöltve
2020.01.21. 20:34
Képinfó
Alkotó a képen
(Berecz Gyula)
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 20.01.21. 20:34
Archív felvétel

Adalék vagy máshol

"Jókai Mór szobra" c. alkotás fotói

Orig: Magyar Bálint
Fotó: 55802
Alkotó
Berecz GyulaReicher Miklós (kőfaragó, közreműködő)Verba Imre (restaurátor, közreműködő)Komáromi Viktor (kőfaragó, közreműködő)Franta Anyž és társai (bronzöntő, közreműködő)
Település
Révkomárom (Komárno)
Feltöltő
Azonosító
165235
Forrás
fortepan.hu
Feltöltve
2014.05.10. 00:23
Képinfó
Adalék
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 14.05.10. 00:23
Archív felvétel
Orig: Magyar Bálint
Fotó: 55802
Összesen 38 fotó

Műlap története

1 órája
Megérintettem a "Jókai Mór szobra" alkotást
23.09.08. 19:35
1 új fotót töltöttem a "Jókai Mór szobra" műlaphoz
23.09.08. 19:33
2 új fotót töltöttem a "Jókai Mór szobra" műlaphoz
23.05.19. 13:50
Megérintettem a "Jókai Mór szobra" alkotást
23.04.09. 12:17
Megérintettem a "Jókai Mór szobra" alkotást
22.10.01. 17:51
Megérintettem a "Jókai Mór szobra" alkotást
21.11.02. 13:26
2 új fotót töltöttem a "Jókai Mór szobra" műlaphoz
21.01.14. 17:25
1 új fotót töltöttem a "Jókai Mór szobra" műlaphoz
20.01.22. 20:28
A "Jókai Mór szobra" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
20.01.22. 07:00
A "Jókai Mór szobra" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
20.01.22. 06:58
A "Jókai Mór szobra" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
20.01.21. 20:34
1 új fotót töltöttem a "Jókai Mór szobra" műlaphoz
19.10.04. 07:22
A "Jókai Mór szobra" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
19.09.15. 10:35
4 új fotót töltöttem a "Jókai Mór szobra" műlaphoz
19.04.07. 09:33
A "Jókai Mór szobra" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
19.01.10. 22:42
A "Jókai Mór szobra" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
19.01.10. 22:41

18.11.02. 13:17
Megérintettem a "Jókai Mór szobra" alkotást
16.05.16. 15:07
Megérintettem a "Jókai Mór szobra" alkotást
16.05.14. 14:09
1 új fotót töltöttem a "Jókai Mór szobra" műlaphoz
16.05.14. 14:08
1 új fotót töltöttem a "Jókai Mór szobra" műlaphoz
16.05.14. 14:04
1 új fotót töltöttem a "Jókai Mór szobra" műlaphoz
15.12.30. 12:08
Megérintettem a "Jókai Mór szobra" alkotást
15.05.02. 11:19
Megérintettem a "Jókai Mór szobra" alkotást
15.03.19. 21:58
1 új fotót töltöttem a "Jókai Mór szobra" műlaphoz
15.03.08. 13:43
A "Jókai Mór szobra" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
14.12.16. 19:04
1 új fotót töltöttem a "Jókai Mór szobra" műlaphoz
14.06.23. 13:22
A "Jókai Mór szobra" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
14.06.20. 10:16
1 új fotót töltöttem a "Jókai Mór szobra" műlaphoz
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.