Ráckeve, Arpád tér
Archív képek
További képek a Fotólistában

Ráckeve
Arpád tér
Árpád tér

Felállítás1975
Felállítás1941
Avatás1897. szeptember 26.

Král Ferenc (kőfaragó, közreműködő)
Blahó Pál (bronzöntő, közreműködő)
Szwetnik Joachim (ötvösművész, közreműködő)
Krach Ernő (restaurátor, közreműködő)

Dr. Pinczés Sándor
2009.06.21. 20:28
A Savoyai-kastély melletti kis téren áll Szász Gyula alkotása, az egyetlen vidéki Árpád-szobor, amelyet az 1897-es millenniumi ünnepségek során avattak fel.
Tartóoszlopán Árpád fejedelmi címere, és a sziget népének ünnepét ábrázoló jelenet látható (Árpád fiának, Zsoltnak születését ünnepli a nép).
Dénes Ildikó
2021.06.17. 12:58
Földváry Miklós ráckevei kerület képviselőjének felhívására gyűjtés indult el egy Árpád-szobor felállítására Ráckevén a honfoglalás és Magyarország ezeréves fennállásának emlékére. A lakosság adományain kívül a király pénzt és birtokából két holdnyi területet adott a szobor helyéhez. „Így elmondható, hogy igazán a közlelkesedés valósította meg a hazafias eszmét.” Az archív képeken látható háttérből megállapítható, hogy többször áthelyezték. Az eredeti szobor egy mészkősziklán álló 9 méteres oszlop volt. Ez a mészkőszikla a jelenlegi szobornál nem látható, sem szoklán volt felirat. A talapzat domborműve Árpád utódjának, fiának Zsoltnak megválasztását ábrázolja. A jelenetek: vezérek esküt tesznek, Zsoltot két vezérpajzsra emeli, Marót fejedelem lánya kiséretével az eljegyzésre vár és egy lovat áldozó táltos. Árpád „jobb kezében buzogányt tart, egy fatörzsre támaszkodva, mintha csakugyan megpihenni akarna a nehéz munka után. Bal kezét áldóan terjeszti ki a megszerzett új haza fölött; bal lába egy rögön nyugszik, jeléül, hogy az új hazában lábát megveté s azt mindenkor megvédeni kész.” A cikk részletesen leírja Árpád ruházatát is: bölénybőrből készült harci vért, hosszú kabát és kacagány. A talapzaton Thaly Kálmán által írt felirat is volt. [1]

2021.06.23.
Az archív fotókon különböző hátterek láthatóak, annak jeleként, hogy a szobrot néhányszor áthelyezhették. A ráckevei Árpád Múzeum igazgatónőjétől kaptam meg az információt, hogy az Árpád-szobor korábban hol állt. Az információt ezúton is köszönöm.
Eredetileg az alkotást az egykori Árpád-ligetben állították fel. 1941-ben áthelyezték az István térre, a Téli Mezőgazdasági Iskola építése miatt. Ott már nem építették meg a mészkőtalapzatot, a feliratos táblát a szobor elé helyezték. Jelenlegi helyére 1975-ben került. A feliratos tábla már nincs meg. Az oszlopot Pikler János szobrász újra faragta, magát a szobrot Szwetnik Joachim ötvösművész és Krach Ernő ötvösrestaurátor restaurálták. [2]
Források:
[1] https://www.yumpu.com/hu/document/read/10637588/vasarnapi-ujsag-44-evfolyam-39-szam-1897-szeptember-26-epa 639. és 640. oldal
[2] Kovács József László – Ráckeve és környéke (Dunatours Pest Megyei Idegenforgalmi Hivatal, Budapest, 1987) 68. oldal

Közös gyűjteményben
Árpád-szobrok
Tagi gyűjteményben
Vezérek

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Árpád - szobor" c. alkotás fotói

Alkotók
Szász GyulaPikler JánosKrál Ferenc (kőfaragó, közreműködő)Blahó Pál (bronzöntő, közreműködő)Szwetnik Joachim (ötvösművész, közreműködő)Krach Ernő (restaurátor, közreműködő)
Település
Ráckeve
Feltöltő
Azonosító
20772
Feltöltve
2009.06.21. 20:21

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 09.06.21. 20:21

"Árpád - szobor" c. alkotás fotói

Virágos környezetben.
Alkotók
Szász GyulaPikler JánosKrál Ferenc (kőfaragó, közreműködő)Blahó Pál (bronzöntő, közreműködő)Szwetnik Joachim (ötvösművész, közreműködő)Krach Ernő (restaurátor, közreműködő)
Település
Ráckeve
Feltöltő
Azonosító
23092
Feltöltve
2009.07.26. 09:17

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kissné Batiz Mária 09.07.26. 09:17
Virágos környezetben.

"Árpád - szobor" c. alkotás fotói

Árpád fejedelmi címer közelről
Alkotók
Szász GyulaPikler JánosKrál Ferenc (kőfaragó, közreműködő)Blahó Pál (bronzöntő, közreműködő)Szwetnik Joachim (ötvösművész, közreműködő)Krach Ernő (restaurátor, közreműködő)
Település
Ráckeve
Feltöltő
Azonosító
23093
Feltöltve
2009.07.26. 09:23

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kissné Batiz Mária 09.07.26. 09:23
Árpád fejedelmi címer közelről

"Árpád - szobor" c. alkotás fotói

Végtelenségbe...
Alkotók
Szász GyulaPikler JánosKrál Ferenc (kőfaragó, közreműködő)Blahó Pál (bronzöntő, közreműködő)Szwetnik Joachim (ötvösművész, közreműködő)Krach Ernő (restaurátor, közreműködő)
Település
Ráckeve
Feltöltő
Azonosító
23094
Feltöltve
2009.07.26. 09:27

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kissné Batiz Mária 09.07.26. 09:27
Végtelenségbe...

"Árpád - szobor" c. alkotás fotói

Alkotók
Szász GyulaPikler JánosKrál Ferenc (kőfaragó, közreműködő)Blahó Pál (bronzöntő, közreműködő)Szwetnik Joachim (ötvösművész, közreműködő)Krach Ernő (restaurátor, közreműködő)
Település
Ráckeve
Feltöltő
Azonosító
45076
Feltöltve
2010.03.05. 10:21

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 10.03.05. 10:21

"Árpád - szobor" c. alkotás fotói

Alkotók
Szász GyulaPikler JánosKrál Ferenc (kőfaragó, közreműködő)Blahó Pál (bronzöntő, közreműködő)Szwetnik Joachim (ötvösművész, közreműködő)Krach Ernő (restaurátor, közreműködő)
Település
Ráckeve
Feltöltő
Azonosító
56667
Feltöltve
2010.06.09. 11:14

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 10.06.09. 11:14

"Árpád - szobor" c. alkotás fotói

Alkotók
Szász GyulaPikler JánosKrál Ferenc (kőfaragó, közreműködő)Blahó Pál (bronzöntő, közreműködő)Szwetnik Joachim (ötvösművész, közreműködő)Krach Ernő (restaurátor, közreműködő)
Település
Ráckeve
Feltöltő
Azonosító
56668
Feltöltve
2010.06.09. 11:15

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 10.06.09. 11:15

"Árpád - szobor" c. alkotás fotói

Alkotók
Szász GyulaPikler JánosKrál Ferenc (kőfaragó, közreműködő)Blahó Pál (bronzöntő, közreműködő)Szwetnik Joachim (ötvösművész, közreműködő)Krach Ernő (restaurátor, közreműködő)
Település
Ráckeve
Feltöltő
Azonosító
56669
Feltöltve
2010.06.09. 11:16

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 10.06.09. 11:16

56670

56671
Feltöltve
2010.06.09. 11:17

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 10.06.09. 11:17

"Árpád - szobor" c. alkotás fotói

Alkotók
Szász GyulaPikler JánosKrál Ferenc (kőfaragó, közreműködő)Blahó Pál (bronzöntő, közreműködő)Szwetnik Joachim (ötvösművész, közreműködő)Krach Ernő (restaurátor, közreműködő)
Település
Ráckeve
Feltöltő
Azonosító
56672
Feltöltve
2010.06.09. 11:18

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 10.06.09. 11:18

"Árpád - szobor" c. alkotás fotói

Alkotók
Szász GyulaPikler JánosKrál Ferenc (kőfaragó, közreműködő)Blahó Pál (bronzöntő, közreműködő)Szwetnik Joachim (ötvösművész, közreműködő)Krach Ernő (restaurátor, közreműködő)
Település
Ráckeve
Feltöltő
Azonosító
87218
Feltöltve
2011.06.15. 23:09
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ160/10 • 1/125 • ISO250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 11.06.15. 23:09

"Árpád - szobor" c. alkotás fotói

Alkotók
Szász GyulaPikler JánosKrál Ferenc (kőfaragó, közreműködő)Blahó Pál (bronzöntő, közreműködő)Szwetnik Joachim (ötvösművész, közreműködő)Krach Ernő (restaurátor, közreműködő)
Település
Ráckeve
Feltöltő
Azonosító
87220
Feltöltve
2011.06.15. 23:10
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ160/10 • 1/800 • ISO250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 11.06.15. 23:10

"Árpád - szobor" c. alkotás fotói

Alkotók
Szász GyulaPikler JánosKrál Ferenc (kőfaragó, közreműködő)Blahó Pál (bronzöntő, közreműködő)Szwetnik Joachim (ötvösművész, közreműködő)Krach Ernő (restaurátor, közreműködő)
Település
Ráckeve
Feltöltő
Azonosító
227599
Fotózva
2012. április
Feltöltve
2015.12.22. 00:29
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ28
ƒ56/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 15.12.22. 00:29
2012. április

"Árpád - szobor" c. alkotás fotói

Alkotók
Szász GyulaPikler JánosKrál Ferenc (kőfaragó, közreműködő)Blahó Pál (bronzöntő, közreműködő)Szwetnik Joachim (ötvösművész, közreműködő)Krach Ernő (restaurátor, közreműködő)
Település
Ráckeve
Feltöltő
Azonosító
227600
Fotózva
2012. április
Feltöltve
2015.12.22. 00:29
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ28
ƒ71/10 • 1/500 • ISO100

227601
Fotózva
2012. április
Feltöltve
2015.12.22. 00:30
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ28
ƒ80/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 15.12.22. 00:30
2012. április

"Árpád - szobor" c. alkotás fotói

Alkotók
Szász GyulaPikler JánosKrál Ferenc (kőfaragó, közreműködő)Blahó Pál (bronzöntő, közreműködő)Szwetnik Joachim (ötvösművész, közreműködő)Krach Ernő (restaurátor, közreműködő)
Település
Ráckeve
Feltöltő
Azonosító
336815
Feltöltve
2018.12.25. 22:55
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ44/10 • 1/500 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 18.12.25. 22:55

"Árpád - szobor" c. alkotás fotói

Alkotók
Szász GyulaPikler JánosKrál Ferenc (kőfaragó, közreműködő)Blahó Pál (bronzöntő, közreműködő)Szwetnik Joachim (ötvösművész, közreműködő)Krach Ernő (restaurátor, közreműködő)
Település
Ráckeve
Feltöltő
Azonosító
336816
Feltöltve
2018.12.25. 22:55
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ55/10 • 1/200 • ISO80

336817
Feltöltve
2018.12.25. 22:55
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ56/10 • 1/400 • ISO80

336818
Feltöltve
2018.12.25. 22:55
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ55/10 • 1/400 • ISO80

338140
Feltöltve
2019.01.05. 19:33
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ56/10 • 1/640 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 19.01.05. 19:33

"Árpád - szobor" c. alkotás fotói

Alkotók
Szász GyulaPikler JánosKrál Ferenc (kőfaragó, közreműködő)Blahó Pál (bronzöntő, közreműködő)Szwetnik Joachim (ötvösművész, közreműködő)Krach Ernő (restaurátor, közreműködő)
Település
Ráckeve
Feltöltő
Azonosító
446223
Fotózva
2009. augusztus
Feltöltve
2021.06.17. 12:07
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ450/100 • 1/340 • 7.5mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 21.06.17. 12:07
2009. augusztus

Archív fotók

"Árpád - szobor" c. alkotás fotói

Alkotók
Szász GyulaPikler JánosKrál Ferenc (kőfaragó, közreműködő)Blahó Pál (bronzöntő, közreműködő)Szwetnik Joachim (ötvösművész, közreműködő)Krach Ernő (restaurátor, közreműködő)
Település
Ráckeve
Feltöltő
Azonosító
54659
Feltöltve
2010.05.25. 16:03
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 10.05.25. 16:03
Archív felvétel

54660

Ezt az amatör felvételt 1942-ben keresztapám készítette

61109
Évszám
1942
Feltöltve
2010.07.20. 11:21
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 10.07.20. 11:21
1942, Archív felvétel
Ezt az amatör felvételt 1942-ben keresztapám készítette

"Árpád - szobor" c. alkotás fotói

Árpád fejedelem szobra - Forrás: http://betiltva.com/new/vitez-dr-endre-laszlo-ezer-ev-pest-varmegye-foldjen/
Alkotók
Szász GyulaPikler JánosKrál Ferenc (kőfaragó, közreműködő)Blahó Pál (bronzöntő, közreműködő)Szwetnik Joachim (ötvösművész, közreműködő)Krach Ernő (restaurátor, közreműködő)
Település
Ráckeve
Feltöltő
Azonosító
65583
Feltöltve
2010.09.07. 22:36
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 10.09.07. 22:36
Archív felvétel
Árpád fejedelem szobra - Forrás: http://betiltva.com/new/vitez-dr-endre-laszlo-ezer-ev-pest-varmegye-foldjen/

"Árpád - szobor" c. alkotás fotói

1940.
Alkotók
Szász GyulaPikler JánosKrál Ferenc (kőfaragó, közreműködő)Blahó Pál (bronzöntő, közreműködő)Szwetnik Joachim (ötvösművész, közreműködő)Krach Ernő (restaurátor, közreműködő)
Település
Ráckeve
Feltöltő
Azonosító
180123
Forrás
Képeslap részlet
Évszám
1940
Feltöltve
2014.09.19. 16:04
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 14.09.19. 16:04
1940, Archív felvétel
1940.

"Árpád - szobor" c. alkotás fotói

1971.
Alkotók
Szász GyulaPikler JánosKrál Ferenc (kőfaragó, közreműködő)Blahó Pál (bronzöntő, közreműködő)Szwetnik Joachim (ötvösművész, közreműködő)Krach Ernő (restaurátor, közreműködő)
Település
Ráckeve
Feltöltő
Azonosító
180124
Forrás
Képeslap részlet
Évszám
1971
Feltöltve
2014.09.19. 16:08
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 14.09.19. 16:08
1971, Archív felvétel
1971.

"Árpád - szobor" c. alkotás fotói

Fotó: Csigó László
Alkotók
Szász GyulaPikler JánosKrál Ferenc (kőfaragó, közreműködő)Blahó Pál (bronzöntő, közreműködő)Szwetnik Joachim (ötvösművész, közreműködő)Krach Ernő (restaurátor, közreműködő)
Település
Ráckeve
Feltöltő
Azonosító
189037
Forrás
Budapest folyóirat, 1974. augusztus
Évszám
1974
Feltöltve
2014.12.02. 11:39
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 14.12.02. 11:39
1974, Archív felvétel
Fotó: Csigó László

"Árpád - szobor" c. alkotás fotói

Orig: Urbán Tamás
Kép - 87121
Alkotók
Szász GyulaPikler JánosKrál Ferenc (kőfaragó, közreműködő)Blahó Pál (bronzöntő, közreműködő)Szwetnik Joachim (ötvösművész, közreműködő)Krach Ernő (restaurátor, közreműködő)
Település
Ráckeve
Feltöltő
Azonosító
222429
Forrás
fortepan.hu
Feltöltve
2015.10.20. 14:36
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 15.10.20. 14:36
Archív felvétel
Orig: Urbán Tamás
Kép - 87121

"Árpád - szobor" c. alkotás fotói

Alkotók
Szász GyulaPikler JánosKrál Ferenc (kőfaragó, közreműködő)Blahó Pál (bronzöntő, közreműködő)Szwetnik Joachim (ötvösművész, közreműködő)Krach Ernő (restaurátor, közreműködő)
Település
Ráckeve
Feltöltő
Azonosító
446235
Forrás
https://www.yumpu.com/hu/document/read/10637588/vasarnapi-ujsag-44-evfolyam-39-szam-1897-szeptember-26-epa 639. és 640. oldal
Feltöltve
2021.06.17. 12:32
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 21.06.17. 12:32
Archív felvétel

Adalék vagy máshol

"Árpád - szobor" c. alkotás fotói

Thaly Kálmán által írt felirat
Alkotók
Szász GyulaPikler JánosKrál Ferenc (kőfaragó, közreműködő)Blahó Pál (bronzöntő, közreműködő)Szwetnik Joachim (ötvösművész, közreműködő)Krach Ernő (restaurátor, közreműködő)
Település
Ráckeve
Feltöltő
Azonosító
446238
Forrás
https://www.yumpu.com/hu/document/read/10637588/vasarnapi-ujsag-44-evfolyam-39-szam-1897-szeptember-26-epa 639. és 640. oldal
Feltöltve
2021.06.17. 12:35
Képinfó
Adalék
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 21.06.17. 12:35
Archív felvétel
Thaly Kálmán által írt felirat
Összesen 33 fotó

Műlap története

22.07.14. 15:13
Az "Árpád - szobor" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
21.06.24. 11:02

21.06.17. 12:58

21.06.17. 12:57

21.06.17. 12:56
Az "Árpád - szobor" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
21.06.17. 12:35
1 új fotót töltöttem az "Árpád - szobor" műlaphoz
21.06.17. 12:32
1 új fotót töltöttem az "Árpád - szobor" műlaphoz
21.06.17. 12:07
1 új fotót töltöttem az "Árpád - szobor" műlaphoz
18.12.25. 22:54
Az "Árpád - szobor" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
18.08.17. 12:45
Megérintettem az "Árpád - szobor" alkotást
18.06.21. 10:40
Megérintettem az "Árpád - szobor" alkotást
15.10.20. 14:36
1 új fotót töltöttem az "Árpád - szobor" műlaphoz
15.03.08. 12:06
Az "Árpád - szobor" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
14.12.02. 11:39
1 új fotót töltöttem az "Árpád - szobor" műlaphoz
14.09.19. 16:08
1 új fotót töltöttem az "Árpád - szobor" műlaphoz
14.09.19. 16:04
1 új fotót töltöttem az "Árpád - szobor" műlaphoz
11.06.15. 23:10
1 új fotót töltöttem az "Árpád - szobor" műlaphoz
11.06.15. 23:09
1 új fotót töltöttem az "Árpád - szobor" műlaphoz
10.09.07. 22:36
1 új fotót töltöttem az "Árpád - szobor" műlaphoz
10.07.20. 11:21
1 új fotót töltöttem az "Árpád - szobor" műlaphoz
10.05.25. 16:03

10.03.05. 10:21
1 új fotót töltöttem az "Árpád - szobor" műlaphoz
09.07.26. 09:27
1 új fotót töltöttem az "Árpád - szobor" műlaphoz
09.07.26. 09:23
1 új fotót töltöttem az "Árpád - szobor" műlaphoz
09.07.26. 09:17
1 új fotót töltöttem az "Árpád - szobor" műlaphoz
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.