Dunaújváros
További képek a Fotólistában

Munkás Művelődési Központ (városi könyvtár is) előtti parkban elhelyezve, szép parkos környezet.

Felállítás1990


Ortó Béla
2009.05.29. 21:28
Barsi Dénes író, újságíró, József Attila-díjas (1962). Eredeti nevén Harcsa Dénes parasztcsaládban született 1905. július 7-én Jókán.
Barsi rendszeresen írt cikkeket – főként paraszt kérdésekről – a Magyar Élet és a Magyar Út című folyóiratokba. Részt vett a népi írók vitáiban és találkozóin. 1945-46-ban a fővárosban élt, a Parasztszövetség lapjának, a Magyar Parasztéletnek a szerkesztője. 1947-től a Tiszántúlra visszatérve napszámosként kereste kenyerét. 1957 után egymás után jelentek meg regényei a régi és az átalakuló falusi életről. 1961-ban Dunaújvárosba költözött, hogy a város társadalmának történetét megírja, de betegsége ebben már megakadályozta. 1968. január 5-én halt meg Dunaújvárosban. 1990-ben Fodor Sándor szobrát adták át Dunaújvárosban. Ebben a városban utca is őrzi az emlékét.

Ortó Béla műlapja


Cím alapján hasonló

"Barsi Dénes" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Dunaújváros
Feltöltő
Azonosító
19481
Feltöltve
2009.05.29. 21:14

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ortó Béla 09.05.29. 21:14

"Barsi Dénes" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Dunaújváros
Feltöltő
Azonosító
19482
Feltöltve
2009.05.29. 21:15

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ortó Béla 09.05.29. 21:15

"Barsi Dénes" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Dunaújváros
Feltöltő
Azonosító
19483
Feltöltve
2009.05.29. 21:17

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ortó Béla 09.05.29. 21:17

"Barsi Dénes" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Dunaújváros
Feltöltő
Azonosító
19651
Feltöltve
2009.06.01. 17:20

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ortó Béla 09.06.01. 17:20

"Barsi Dénes" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Dunaújváros
Feltöltő
Azonosító
19652
Feltöltve
2009.06.01. 17:21

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ortó Béla 09.06.01. 17:21

"Barsi Dénes" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Dunaújváros
Feltöltő
Azonosító
21379
Feltöltve
2009.07.02. 00:04

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 09.07.02. 00:04

"Barsi Dénes" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Dunaújváros
Feltöltő
Azonosító
21380
Feltöltve
2009.07.02. 00:10

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 09.07.02. 00:10

"Barsi Dénes" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Dunaújváros
Feltöltő
Azonosító
21381
Feltöltve
2009.07.02. 00:11

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 09.07.02. 00:11

"Barsi Dénes" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Dunaújváros
Feltöltő
Azonosító
202001
Feltöltve
2015.04.14. 11:59
EXIF információk...
PENTAX Corporation / PENTAX Optio V10
ƒ46/10 • 1/160 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 15.04.14. 11:59

"Barsi Dénes" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Dunaújváros
Feltöltő
Azonosító
202002
Feltöltve
2015.04.14. 12:00
EXIF információk...
PENTAX Corporation / PENTAX Optio V10
ƒ46/10 • 1/125 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 15.04.14. 12:00

"Barsi Dénes" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Dunaújváros
Feltöltő
Azonosító
241432
Feltöltve
2016.05.24. 17:13
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ31/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 16.05.24. 17:13

"Barsi Dénes" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Dunaújváros
Feltöltő
Azonosító
241433
Feltöltve
2016.05.24. 17:14
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ28/10 • 1/60 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 16.05.24. 17:14

"Barsi Dénes" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Dunaújváros
Feltöltő
Azonosító
342033
Fotózva
2017. február
Feltöltve
2019.02.07. 18:13
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ32/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 19.02.07. 18:13
2017. február

"Barsi Dénes" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Dunaújváros
Feltöltő
Azonosító
342361
Fotózva
2017. április
Feltöltve
2019.02.09. 21:30
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 19.02.09. 21:30
2017. április

"Barsi Dénes" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Dunaújváros
Feltöltő
Azonosító
523233
Feltöltve
2023.04.22. 10:34
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ35/10 • 1/30 • 5.4mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 23.04.22. 10:34

"Barsi Dénes" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Dunaújváros
Feltöltő
Azonosító
523234
Feltöltve
2023.04.22. 10:34
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ35/10 • 1/30 • 5.4mm • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 23.04.22. 10:34

"Barsi Dénes" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Dunaújváros
Feltöltő
Azonosító
523235
Feltöltve
2023.04.22. 10:34
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ40/10 • 1/60 • 9.9mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 23.04.22. 10:34

"Barsi Dénes" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Dunaújváros
Feltöltő
Azonosító
523247
Feltöltve
2023.04.22. 11:00
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ40/10 • 1/25 • 9mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 23.04.22. 11:00
Összesen 18 fotó

Műlap története

1 órája
Megérintettem a "Barsi Dénes" alkotást
23.11.11. 15:34
Megérintettem a "Barsi Dénes" alkotást
23.09.09. 13:55
Megérintettem a "Barsi Dénes" alkotást
23.06.23. 16:40
Megérintettem a "Barsi Dénes" alkotást
23.06.09. 13:25
Megérintettem a "Barsi Dénes" alkotást
23.04.22. 11:00
1 új fotót töltöttem a "Barsi Dénes" műlaphoz
23.04.22. 10:34
3 új fotót töltöttem a "Barsi Dénes" műlaphoz
23.04.21. 18:55
Megérintettem a "Barsi Dénes" alkotást
22.07.08. 20:21
Megérintettem a "Barsi Dénes" alkotást
22.05.29. 16:19
Megérintettem a "Barsi Dénes" alkotást
22.03.16. 17:02
Megérintettem a "Barsi Dénes" alkotást
21.09.07. 15:55
Megérintettem a "Barsi Dénes" alkotást
21.06.16. 13:09
Megérintettem a "Barsi Dénes" alkotást
19.11.22. 09:21
Megérintettem a "Barsi Dénes" alkotást
19.09.30. 16:13
Megérintettem a "Barsi Dénes" alkotást
19.05.21. 12:18
Megérintettem a "Barsi Dénes" alkotást
19.02.09. 21:30
1 új fotót töltöttem a "Barsi Dénes" műlaphoz
19.02.07. 18:13
1 új fotót töltöttem a "Barsi Dénes" műlaphoz
18.07.25. 13:25
Megérintettem a "Barsi Dénes" alkotást
17.12.25. 13:10
Megérintettem a "Barsi Dénes" alkotást
17.06.23. 19:39
Megérintettem a "Barsi Dénes" alkotást
17.02.11. 17:26
Megérintettem a "Barsi Dénes" alkotást
16.09.02. 12:00
Megérintettem a "Barsi Dénes" alkotást
16.07.19. 20:07
Megérintettem a "Barsi Dénes" alkotást
16.06.27. 06:09
A "Barsi Dénes" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
16.05.24. 17:14
1 új fotót töltöttem a "Barsi Dénes" műlaphoz
16.05.24. 17:13
1 új fotót töltöttem a "Barsi Dénes" műlaphoz
15.04.14. 12:00
1 új fotót töltöttem a "Barsi Dénes" műlaphoz
15.04.14. 11:59
1 új fotót töltöttem a "Barsi Dénes" műlaphoz
14.11.05. 10:07
A "Barsi Dénes" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.