Bikás ház épületdíszítése

Karcag, Ady Endre utca
Archív képek
További képek a Fotólistában

Karcag
Ady Endre utca
Az Ady Endre utca, Széchenyi sugárút kereszteződésében álló ház tűzfalán látható a sgraffito.

Felállítás1964

Bencze László (festőművész)

TundeK62
2009.04.21. 19:44
Egy újabb város, egy újabb szoborparadicsom!

Karcag Jász-Nagykun-Szolnok megye keleti határán fekszik, a Nagykunság központja. Fontos közlekedési csomópont. A lakosok száma közel 21 ezer.
A XIII. századtól lakott település. Mezővárosi rangja is volt egykor. A helyi gimnázium 300 éves múltra tekint vissza.
Ha másról nem, hát a híres Karcagi Üveggyárról (ahol az Unicumos üvegek is készülnek) mindenki hallhatott már.

Ez az alkotás az ún. Bikás házon sgraffito. Nem is egy, hanem kettő. Az alsón egy nagy szürke marhát látunk, egy család társaságában. Apa, anya a bika mellett állnak, a kisgyerek meg fent ül a hátán.
A másik csoport a fejük fölött, három pletykáló női alak. A két alkotás nem nagyon függ össze, de a stílusból ítélve biztos egyazon kéz alkotta őket.

A fotó március végén készült, amikor még nem voltak lombok. Azóta valószínűleg az asszonyok már nem látszanak a fáktól.
A városról nagyon gazdag helytörténeti anyag van, ez az alkotás, meg sok más régebbi is, nem is szerepel benne. Pedig a helyiek szeretik.
Azért városképi jelentőségű, mert a 400 méter hosszú városi főteret ez az alkotás zárja le kelet felől.
2009. október: Az újabb fotókon látszik, hogy az alkotást 2002-ben felújították. És valóban, nyáron, ill. amikor lombok vannak a fákon a felső mű egy része takarva van.
Ády
2018.02.01. 14:06
Az archív képhez tartozó leírás.
"... De menjünk tovább a lányok szíves kalauzolásával.
„A toronyházzal átellenben levő, a karcagiak által bikásnak nevezett ház freskóját szintén GYÖNYÖRŰ állapotban találtuk .. . Azt hiszem, ideje lenne már restaurálni. Ezenkívül az ősznek köszönhetjük, hogy a freskó egy része beleesik a látókörünkbe, ugyanis a hatalmas fák lombozatától nyáron nem sokat lehet látni a nem is olyan régen készült műből.”
Miközben fotóriporterünk igyekezett megörökíteni a lassan felismerhetetlenné romlott falfestményt, a ház egyik lakója, dr. Hazai Béláné sietett oda hozzánk.
— Jaj, csak nem a falfestményt akarják rendbehozatni?
Lehet, hogy kissé csalódott az idős hölgy, hogy nem az „illetékeseket” találta ott? Aztán beérte velünk is, végre valakinek elmondhatja bosszúságát.
— Tudják, nem értem én ezeket az embereket. Élcelődnek a „bikás” házzal, de a nagyobbik baj az. hogy a gyerekek céltáblának használták a falfestményt, dobálták, jaj, de sokat veszekedtem velük! Dehát a gyerekeken csodálkozunk? Nézzék meg azt a lyukat, ami téglával van bedugva! Azt az ottani lakás tulajdonosa ütötte ki, szellőzőt vágott a spájzának. A falfestményen keresztül! Pedig szegény urammal, nyugodjék békében, de sokat gyönyörködtünk ebben az alkotásban!..."
Források:
Szolnok Megyei Néplap, 1978. november 12. (29. évfolyam, 267. szám)
Ády
2014.05.04. 16:13
Az archív képen látszik, hogy ez az alkotás se úgy néz ki most mint eredetileg. Hiányzik a háttér, a sziluettek világosak voltak nem sötétek, a bika eleje szerintem újra lett festve, mert nem hasonlít se a fej, se a szarva, inkább egy karikatúrára. Mintha a női alak nem a férfi vállát fogta volna eredetileg, hanem valamit tartana a kezébe. A felső jobb oldali nő kezébe sem tulipán volt az biztos.

TundeK62 műlapja

Cím alapján hasonló

"Bikás ház épületdíszítése" c. alkotás fotói

Alkotó
Bencze László (festőművész)
Település
Karcag
Feltöltő
Azonosító
16824
Feltöltve
2009.04.20. 14:53

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.04.20. 14:53

"Bikás ház épületdíszítése" c. alkotás fotói

Alkotó
Bencze László (festőművész)
Település
Karcag
Feltöltő
Azonosító
16825
Feltöltve
2009.04.20. 14:54

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.04.20. 14:54

16826

32247
Feltöltve
2009.10.17. 19:50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.10.17. 19:50

"Bikás ház épületdíszítése" c. alkotás fotói

Alkotó
Bencze László (festőművész)
Település
Karcag
Feltöltő
Azonosító
32248
Feltöltve
2009.10.17. 19:51

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.10.17. 19:51

"Bikás ház épületdíszítése" c. alkotás fotói

Alkotó
Bencze László (festőművész)
Település
Karcag
Feltöltő
Azonosító
32249
Feltöltve
2009.10.17. 19:52

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.10.17. 19:52

32250

437269
Feltöltve
2021.03.21. 20:45
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ5/1 • 1/200 • 80mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Benkő Gabriella Emese 21.03.21. 20:45

437270
Feltöltve
2021.03.21. 20:45
EXIF információk...
Canon / Canon EOS Rebel T6
ƒ56/10 • 1/250 • 80mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 21.03.21. 20:45

"Bikás ház épületdíszítése" c. alkotás fotói

Alkotó
Bencze László (festőművész)
Település
Karcag
Feltöltő
Azonosító
437271

444345
Feltöltve
2021.06.03. 19:59
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ63/10 • 1/800 • 19.5mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.06.03. 19:59

"Bikás ház épületdíszítése" c. alkotás fotói

Alkotó
Bencze László (festőművész)
Település
Karcag
Feltöltő
Azonosító
444346
Feltöltve
2021.06.03. 19:59
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/800 • 37.1mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.06.03. 19:59

"Bikás ház épületdíszítése" c. alkotás fotói

Alkotó
Bencze László (festőművész)
Település
Karcag
Feltöltő
Azonosító
444347
Feltöltve
2021.06.03. 19:59
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/640 • 37.1mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.06.03. 19:59

"Bikás ház épületdíszítése" c. alkotás fotói

Alkotó
Bencze László (festőművész)
Település
Karcag
Feltöltő
Azonosító
542623
Feltöltve
2023.10.12. 17:11
EXIF információk...
Xiaomi / 22101316G
ƒ1880/1000 • 1/707 • 5.6mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 23.10.12. 17:11

"Bikás ház épületdíszítése" c. alkotás fotói

Alkotó
Bencze László (festőművész)
Település
Karcag
Feltöltő
Azonosító
542624
Feltöltve
2023.10.12. 17:11
EXIF információk...
Xiaomi / 22101316G
ƒ1880/1000 • 1/153 • 5.6mm • ISO52

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 23.10.12. 17:11

"Bikás ház épületdíszítése" c. alkotás fotói

Alkotó
Bencze László (festőművész)
Település
Karcag
Feltöltő
Azonosító
542625
Feltöltve
2023.10.12. 17:11
EXIF információk...
Xiaomi / 22101316G
ƒ2200/1000 • 1/288 • 1.7mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 23.10.12. 17:11

Archív fotók

"Bikás ház épületdíszítése" c. alkotás fotói

Alkotó
Bencze László (festőművész)
Település
Karcag
Feltöltő
Azonosító
164599
Forrás
Saját - Művészet folyóirat, 1978. szeptember (44. old.)
Évszám
1978
Feltöltve
2014.05.04. 16:10
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 14.05.04. 16:10
1978, Archív felvétel

"Bikás ház épületdíszítése" c. alkotás fotói

A kép részlete.
Alkotó
Bencze László (festőművész)
Település
Karcag
Feltöltő
Azonosító
164600
Forrás
Saját - Művészet folyóirat, 1978. szeptember (44. old.)
Évszám
1978
Feltöltve
2014.05.04. 16:25
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 14.05.04. 16:25
1978, Archív felvétel
A kép részlete.

"Bikás ház épületdíszítése" c. alkotás fotói

A kép részlete.
Alkotó
Bencze László (festőművész)
Település
Karcag
Feltöltő
Azonosító
164602
Forrás
Saját - Művészet folyóirat, 1978. szeptember (44. old.)
Évszám
1978
Feltöltve
2014.05.04. 16:29
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 14.05.04. 16:29
1978, Archív felvétel
A kép részlete.

"Bikás ház épületdíszítése" c. alkotás fotói

A megrongálódott (megrongált) alkotás
Alkotó
Bencze László (festőművész)
Település
Karcag
Feltöltő
Azonosító
302855
Forrás
Szolnok Megyei Néplap, 1978. november 12. (29. évfolyam, 267. szám)
Évszám
1978
Feltöltve
2018.02.01. 14:09
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 18.02.01. 14:09
1978, Archív felvétel
A megrongálódott (megrongált) alkotás
Összesen 20 fotó

Műlap története

23.10.17. 20:35
A "Bikás ház épületdíszítése" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
23.10.12. 17:11
3 új fotót töltöttem a "Bikás ház épületdíszítése" műlaphoz
22.07.01. 16:44
A "Bikás ház épületdíszítése" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
21.06.03. 19:59
3 új fotót töltöttem a "Bikás ház épületdíszítése" műlaphoz
21.03.26. 22:55
A "Bikás ház épületdíszítése" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
21.03.21. 20:45
3 új fotót töltöttem a "Bikás ház épületdíszítése" műlaphoz
21.03.21. 11:37
Megérintettem a "Bikás ház épületdíszítése" alkotást
18.02.01. 14:09
1 új fotót töltöttem a "Bikás ház épületdíszítése" műlaphoz
14.05.04. 16:29
1 új fotót töltöttem a "Bikás ház épületdíszítése" műlaphoz
14.05.04. 16:25
1 új fotót töltöttem a "Bikás ház épületdíszítése" műlaphoz
14.05.04. 16:10
1 új fotót töltöttem a "Bikás ház épületdíszítése" műlaphoz
13.08.14. 01:18
A "Bikás ház épületdíszítése" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
09.04.21. 19:44
TundeK62 publikálta "Bikás ház épületdíszítése" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.