II. világháborús emlékmű

Karcag, Kossuth tér
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Kun Pieta
Angol cím:World War II Memorial

Karcag
Kossuth tér
A város főterén, a református templom és a városháza között áll.

Felállítás1992

TundeK62
2009.04.23. 23:45
Karcag főtere maga is egy alkotás. A majd fél kilométer hosszú Kossuth-téren számos műalkotás van.
Ezek közül rám ez volt a legnagyobb hatással.
Mielőtt odautaztam, természetesen tájékozódtam, hogy milyen művekkel fogok találkozni, ill. kigondoltam, hogy kb. milyen útvonalon megyek majd körbe a városon.
Az alföldi kisvárosok városközpontjaiból, mióta Debrecenből is kitiltották a gépkocsiforgalmat, mindenütt hasonlóképp tettek. Így van ez Karcagon is. Ha még át is utaztam a városon az utóbbi években, a főteret és környékét soha nem láttam.

Ez a kompozíció épp a városháza és a református templom közé esik. Nem messze tőle áll a Kossuth-szobor.
Maga a szobor két emberi alak. Egy haldokló katona, és az anyja. Egy hatszög alakú, 210 cm magas sötétszürke gránittal fedett talapzaton láthatjuk őket.
Mögöttük hat, félkörívben elhelyezett, középen megtört oszlopsor van, melyek 510 cm magasak.
A talapzaton az áldozatok neveit, és korát olvashatjuk ábécérendben.
Az alsó részen az egyik oldalon olvashatjuk az alábbiakat: ' Örök emlékül a haláltáborokban és munkaszolgálatosokként meggyilkolt 446 karcagi zsidó mártírnak.'
További linkek
http://hu.wikipedia.org/wiki/Piet%C3%A0

TundeK62 műlapja

Cím alapján hasonló

"II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Karcag
Feltöltő
Azonosító
444285
Feltöltve
2021.06.03. 17:21
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/100 • 10.4mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.06.03. 17:21

"II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Karcag
Feltöltő
Azonosító
444288
Feltöltve
2021.06.03. 17:21
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ50/10 • 1/200 • 20.2mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.06.03. 17:21

"II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Karcag
Feltöltő
Azonosító
444286
Feltöltve
2021.06.03. 17:21
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/100 • 23mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.06.03. 17:21

"II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Karcag
Feltöltő
Azonosító
444289
Feltöltve
2021.06.03. 17:21
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ45/10 • 1/100 • 16mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.06.03. 17:21

"II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Karcag
Feltöltő
Azonosító
16766
Feltöltve
2009.04.20. 13:32

TundeK62 09.04.20. 13:32

16767
Feltöltve
2009.04.20. 13:33

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.04.20. 13:33

"II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Karcag
Feltöltő
Azonosító
16765
Feltöltve
2009.04.20. 13:32

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.04.20. 13:32

"II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Karcag
Feltöltő
Azonosító
16768
Feltöltve
2009.04.20. 13:34

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.04.20. 13:34

"II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Karcag
Feltöltő
Azonosító
16769
Feltöltve
2009.04.20. 13:35

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.04.20. 13:35

"II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Karcag
Feltöltő
Azonosító
16770
Feltöltve
2009.04.20. 13:36

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.04.20. 13:36

"II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Karcag
Feltöltő
Azonosító
146715
Fotózva
2012. augusztus
Feltöltve
2013.09.04. 20:56
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/25 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 13.09.04. 20:56
2012. augusztus

"II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Karcag
Feltöltő
Azonosító
16771
Feltöltve
2009.04.20. 13:37

TundeK62 09.04.20. 13:37

16772

16773
Feltöltve
2009.04.20. 13:38

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.04.20. 13:38

"II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Karcag
Feltöltő
Azonosító
23514
Feltöltve
2009.07.30. 18:04

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Exit 09.07.30. 18:04

"II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Karcag
Feltöltő
Azonosító
146712
Fotózva
2012. augusztus
Feltöltve
2013.09.04. 20:55
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/40 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 13.09.04. 20:55
2012. augusztus

"II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Karcag
Feltöltő
Azonosító
146713
Feltöltve
2013.09.04. 20:56
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ40/10 • 1/60 • ISO250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 13.09.04. 20:56

"II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Karcag
Feltöltő
Azonosító
146714
Fotózva
2012. augusztus
Feltöltve
2013.09.04. 20:56
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ40/10 • 1/20 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 13.09.04. 20:56
2012. augusztus

"II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Karcag
Feltöltő
Azonosító
146716
Feltöltve
2013.09.04. 20:56
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/40 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 13.09.04. 20:56

"II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Karcag
Feltöltő
Azonosító
146717
Feltöltve
2013.09.04. 20:57
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/40 • ISO250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 13.09.04. 20:57

"II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Karcag
Feltöltő
Azonosító
146718
Feltöltve
2013.09.04. 20:57
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ40/10 • 1/60 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 13.09.04. 20:57

"II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Karcag
Feltöltő
Azonosító
146719
Feltöltve
2013.09.04. 20:57
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/50 • ISO250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 13.09.04. 20:57

"II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Karcag
Feltöltő
Azonosító
277610
Feltöltve
2017.05.13. 13:17
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 17.05.13. 13:17

"II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Karcag
Feltöltő
Azonosító
336841
Feltöltve
2018.12.26. 00:07
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ50/10 • 1/50 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 18.12.26. 00:07

"II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Karcag
Feltöltő
Azonosító
336842
Feltöltve
2018.12.26. 00:07
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/50 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 18.12.26. 00:07

"II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Karcag
Feltöltő
Azonosító
336843
Feltöltve
2018.12.26. 00:07
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/30 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 18.12.26. 00:07

"II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Karcag
Feltöltő
Azonosító
444287
Feltöltve
2021.06.03. 17:21
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/125 • 37.1mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.06.03. 17:21

"II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Karcag
Feltöltő
Azonosító
444290
Feltöltve
2021.06.03. 17:21
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ50/10 • 1/100 • 30.5mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.06.03. 17:21

"II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Karcag
Feltöltő
Azonosító
444284
Feltöltve
2021.06.03. 17:21
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/250 • 10.4mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.06.03. 17:21
Összesen 29 fotó

Műlap története

21.06.03. 17:21
7 új fotót töltöttem az "II. világháborús emlékmű" műlaphoz
21.01.24. 12:44
Megérintettem az "II. világháborús emlékmű" alkotást
17.05.13. 13:17
1 új fotót töltöttem az "II. világháborús emlékmű" műlaphoz
14.10.15. 22:57
Az "II. világháborús emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
13.08.14. 01:09
Az "II. világháborús emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
09.07.30. 18:04
1 új fotót töltöttem az "II. világháborús emlékmű" műlaphoz
09.04.23. 23:45
TundeK62 publikálta "II. világháborús emlékmű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.